„Az év legjobban várt amerikai regénye” – áll a borítón, és ez teljes mértékben igaz is: Oprah Winfrey már a hivatalos megjelenés előtt kiválasztotta könyvklubja következő olvasmányának, a kritikusok Steinbeckhez hasonlították, a hátsó borítón Stephen King egyenesen csodálatosnak bélyegzi – így valószínűleg több előrendelés született, mint valaha. Majd megjelent a könyv, és ez mindent megváltoztatott.

Jeanine Cummins azt írja a könyv utószavában, hogy szeretett volna hangot adni az „arctalan barna masszának”, melyet a dél-amerikai bevándorlók alkotnak, és felhívni a figyelmet a szörnyűségekre, amelyeket ki kell állniuk útjuk során. Személyes indokként említi még a bátyja és unokatestvérei ellen elkövetett bűncselekményt, melyről meg is emlékezik korábbi könyvében, A Rip in Heaven címmel; illetve hogy férje szintén papírok nélküli bevándorlóként élt az országban. Ez mind igaz, azonban azt elfelejtette megemlíteni, hogy férje Írországból származik, ez a párhuzam pedig sokakat felháborított. Óvatosan kell bánni a szavakkal, ha valaki ennyire érzékeny, tömegeket érintő problémához nyúl, főleg külső szemlélőként, és nem vagyok biztos benne, hogy Cumminsnak ez maradéktalanul sikerült. A kiadás körüli botrány (a könyv megjelenését ünneplő kiadói eseményen például egy olyan tortát szolgáltak fel, amely szögesdróttal volt áttekerve) azonban nem csökkentette az eladási számokat, és Oprah Winfrey sem vonta vissza választását, sőt, az írónővel együtt több latin-amerikai írót is meghívott műsorába, hogy a dél-amerikai irodalom alulreprezentáltságáról beszélgessenek; és hazánkban is kedvező fogadtatásra talált a könyv, Juhász Anna is ezt a kötetet ajánlotta áprilisban a Marie Claire Olvasói Klubban.

A történet röviden összefoglalható: A főszereplő Lydia Quixano Pérez egy könyvesboltot üzemeltet Acapulcóban, a férje pedig újságíró, aki a helyi drogkartell vezetőjéről jelentetett meg nemrégiben egy riportot. A cikk publikálása nem veszélytelen, ám a család viszonylagos biztonságban érzi magát, ugyanis a szóban forgó főnök Lydia boltjának törzsvendége, aki gyakran tér be egy kellemes délutáni beszélgetésre – és mindeddig titkolta kilétét a nő elől. Lydiát sokkolja az igazság, mégis úgy érzi, eléggé ismeri a férfit ahhoz, hogy ne kelljen tőle tartaniuk. Egy nap Lydia unokahúgának quinceañeráján, azaz tizenötödik születésnapján ünnepelnek a családdal, amikor bérgyilkosok jelennek meg, és hidegvérrel lemészárolják a család minden egyes tagját. Kivéve Lydiát és nyolc éves fiát, Lucát, akik sikeresen elrejtőznek a fürdőszobában. Ám amikor a kiszálló rendőrség csak látszatnyomozást folytat, Lydia tudja, menekülniük kell, mégpedig minél messzebb – Amerikába. A regény innentől kezdve egy vesszőfutás az idővel, ahogy anya és fia városról városra, államról államra haladnak egyre északabbra Mexikó hatalmas országában.

Történetük elkerülhetetlen összefonódik más hasonló sorsúakkal, így ismerkednek meg a hondurasi testvérpárral, Rebeccával és Soledaddal is, akik náluk régebben vannak úton, és már megtanultak egy pár trükköt útjuk során. Ők mesélik el Lucának és anyjának, hogy az északra tartó tehervonatra, a La Bestiára úgy a legegyszerűbb felszállni, ha egy felüljáróról ugranak a tetejére. Megrázó pillanat, amikor először látjuk az anya szemén keresztül a nyolcéves kisfiút egy ilyen veszélyes feladatot végrehajtani: „Luca ugrik. És Lydia testének minden molekulája vele ugrik. Látja őt, látja, milyen kicsi, milyen képtelenül bátor, az izmait és csontjait, a bőrét, a haját, a gondolatait és az álmait, a hatalmas lelkét, mindent lát abban a pillanatban, amikor a teste elhagyja a felüljáró biztonságát, és röppen, egy töredék pillanatig fölfelé, az ugrástól, aztán a gravitáció elkapja, és repül lefelé a La Bestiára.”

Ebből a részletből is kiviláglik, milyen ereje van a szövegnek, rögtön berántja az olvasót világába, és nem ereszti. A szöveget visszaemlékezések tarkítják, apránként fény derül arra, hogyan szövődött barátság Lydia és Javier, a kartellfőnök között, felbukkannak szívszorító emlékképek, pillanatok a férjről – ezeket gyakran Luca szemszögéből látjuk –, és megismerjük a testvérpár, Rebecca és Soledad történetét is, hogy miért kellett otthagyniuk a hegyi falut, ahol éltek, majd a nagyvárost is, ahova kerültek onnan. Útjuk során több kivándorló történetét és indokait is megismerjük, akadnak köztük egészen fiatal gyerekek, volt kartelltagok, de olyan is, aki már évek óta Amerikában élt családjával, mikor visszatoloncolták. Ilyen vegyes társaság vág neki az útnak egy embercsempész segítségével a sivatagon át, hogy végre megérkezhessenek al norte, és Amerika földjére tehessék lábukat. Ám hiába edződtek meg az idáig vezető hosszú úton, hiába láttak és éltek át több tragédiát és traumát, az sem tudta őket erre a túrára felkészíteni, és újra kénytelenek szembesülni vele, hogy a szabadság árát bizony meg kell fizetni.

„Szabadság” – Cummins ugyanis a végletekig idealizálja az Egyesült Államokat regényében, mintha a frissen betelepülteknek semmilyen nehézséggel nem kellene ott szembenézniük, semmilyen atrocitással, holott az utóbbi évek eseményeiből és nem utolsósorban a könyv utószavából kiviláglik, hogy ez messze nem így van. Akadnak más nehezen hihető, logikátlan vagy egyenes szürreálisnak tűnő elemek is a történetben. Lydia okos, intelligens nő, aki nemcsak árulja, hanem ismeri is a könyveket, mégsem gyanús neki, hogy barátja, Javier minden egyes alkalommal két jól megtermett kísérővel érkezik a boltba, akik aztán az ajtónál őrködve várják főnöküket; majd a történet során továbbra is folyamatosan meglepődik, ahányszor Mexikó valóságával szembesül. Luca érdekes, ám nem következetes karakter. Néha nagyon is koravénnek ábrázolja az írónő, és a fiú komolyan, higgadtan, éretten viselkedik a veszélyhelyzetekben is, földrajzi triviákat tud felsorolni és már-már afféle csodabogárnak tűnik; ugyanakkor a cselekmény indulásakor pusztán azért maradnak életben, mert anyjának ki kellett kísérnie a mosdóba – egy nyolc éves gyereket. A szövegben elszórt spanyol kifejezések sajnos keveset adnak hozzá a történethez, pláne mivel az ország különböző területeinek megvannak a saját szavai a kartellekre és tagjaikra, így a folyton feltűnő el chapo kifejezés ugyan lehet érvényes Acapulcóban, ám Monterreyben már korántsem biztos.

Ugyanakkor, ha mindettől el tudunk vonatkoztatni, akkor egy pörgős, élvezetes regényt kapunk, és éppen olyan élmény lesz a belső borítóra illesztett térképet böngészni, mint a szereplők útját követni a szövegben. Nincs hiány izgalmas, adrenalingazdag eseményekből, melyek olvastán az ember önkéntelenül is visszatartja lélegzetét és felgyorsul a pulzusa, és megrázó, könnyfakasztó jelenetekből sem. Cummins emberi sorsokat akart ábrázolni, kizökkenteni a nyugati fehér embert közönyéből, és minden jó szándék ellenére ez a regény éppen olyan lett, mint La Bestia: az ember gyorsan halad vele, de nehéz rákerülni a kocsik tetejére, mert folyton mozgásban van, csúszós, nehezen adja magát – és nem is mindenkinek fog sikerülni az ugrás, ám akinek igen, annak felejthetetlen élményben lesz része.

Bráder Edina

Jeanine Cummins: Amerika földje
Helikon Kiadó, 440 oldal, 3999 Ft