A Kádár hét napja után nem meglepő, hogy legújabb regényed az éppen száz éve kikiáltott Magyar Tanácsköztársaság eseményeit idézi meg, néhány különösen véres napot a 133-ból.

– Korábban azt nyilatkoztad, hogy be szoktad spájzolni a témáidat. Mióta foglalkoztat ez az időszak?

– Ez most éppenséggel nem bespájzolásból, hanem hirtelen ötlettől vezéreltetve született. Volt már egy regényem a Tanácsköztársaságról, tíz évvel ezelőtt jelent meg, Az élcsapat címmel, az belülről, konkrétan a kommün vezetőinek szemszögéből mutatta be az ő 133 napjukat. A Vörös, mint a vér csupán néhány napot emel ki ebből az időszakból, és mintegy kívülről, úgymond az utca emberének látásmódjából és tapasztalataiból követi az eseményeket, ahogy az átlagember megélhette azokat. A kettő között pedig írtam néhány olyan regényt és novellát, amely a kommünt és a világháborút közvetlenül megelőző időszakban, a manapság többnyire negédes nosztalgiával emlegetett dualizmus idején játszódik. Azt is lehetne tehát mondani, hogy a tíz év alatt befutottam egy teljes kört: egy történelmi kor végpontjából elindulva visszatértem ugyanoda.

– Az anyagok kutatásakor mi volt számodra a legizgalmasabb?

– A nézőpontok és az ítélkezés változása ebben az esetben különösen szembetűnő. A Tanácsköztársaságról érthető módon gyökeresen mást mondtak a Horthy- és mást a Kádár-korban, ami az eseményeket elemző szakirodalomból és a visszaemlékezésekből is világosan látszik. De még csak időben se kellett az eltérő értelmezéseknek nagyon távol esniük egymástól, elvégre máshogy látta a kommünt mondjuk Tormay Cécile és Lengyel József. Talán most, száz év távlatából jutottunk el oda, hogy megpróbálkozhatunk objektívan szemlélni, egyúttal megérteni azt is, hogy ténylegesen mi és miért történt.

– Létezik néhány mondás, például: A történelem gúnyt űz az eszmékből. A történelem ismétli magát.  Ha az ember kiismeri a rendszert, maga is részévé válik. Mit gondolsz ezekről?

– Folytathatjuk a mondások sorát azzal, hogy a történelmet a győztesek írják. A lényeg talán az, hogy a megélt, személyes történelem nem mindig ugyanaz, mint ami a történelemkönyvek lapjain szerepel. Annak idején abban a városban, ahol felnőttem, azt tanították nekünk az iskolában, hogy legyünk büszkék arra, hogy itt nem 133, hanem 134 napig tartott a dicsőséges Tanácsköztársaság. Közben meg a családom egyik idős tagja arról mesélt, hogy milyen volt az, amikor a szülőfalujában megjelentek Szamuely terrorlegényei, és az egész falu a közeli nádasba menekült.

– Regényedben a kor személyiségei is megjelennek, Ady nemrég halt meg, utalást találhatunk Molnár Ferencre, Szabó Ervinre, Kun Bélára, Szamuelyre, Fedák Sári szerepel benne. Érdekes kérdés, hogy a történelem formálásában hogyan vesznek részt az emberek…

– Meg az is, hogy a történelem hogyan formálja az embereket. Olyan alakokat képzeltem el főhősöknek, akik sok mindenben különböznek egymástól, ugyanakkor közös vonásuk, hogy meghasonlottak addigi eszméiket és világukat illetően. Ennek a helyzetnek és lelkiállapotnak az ábrázolására pedig különösen alkalmas egy olyan időszak, amikor a polgári idill és a boldog békeidők világa előbb egy, a korábbiakhoz nem mérhető nagyságrendű háborúban, aztán forradalomban, majd vörös-, illetve fehérterrorban ér véget. Ennél konkrétabban és véresebben nem is lehetne pontot tenni egy történelmi kor végére, és ez óhatatlanul nyomot hagy az emberi személyiségen is.

– Főszereplőid, Antónia, az arisztokrata származású írónő és Gádor, a forradalmi eszmékért rajongó könyvtáros. Fiktív alakok vagy valakikről mintáztad őket?

– Alapvetően fiktívek, bár igyekeztem minél hitelesebb figurának mutatni őket, és ehhez természetesen kölcsönöztem bizonyos vonásokat valós személyektől. Mindketten megpróbálnak magyarázatot találni a körülöttük zajló eseményekre, közben azonban tétovák és védtelenek. Például időnként olyan, mintha nyomoznának egy bűnügyben, de valójában csak sodródnak a naponta fordulatokat hozó történésekkel egyetemben.

– Izgalmas krimi, történelmi regény, van benne szerelmi szál is. Régóta gondolom, hogy a regényeid remekül kiegészíthetik a történelemkönyvek anyagát. Mit szólnál hozzá, ha ajánlott olvasmány lennél az iskolákban?

– Megesett már, hogy az egykori gimnáziumomban az érettségi tételek közé kerültem. De hát mit is szólhatnék? Természetesen örülök, illetve örülnék nagyon.

Szepesi Dóra

Benedek Szabolcs: Vörös, mint a vér
Helikon Kiadó, 408 oldal, 3299 Ft