A pesti kabaré a múlt század első felének egyik legfontosabb társadalmi jelensége volt. Talán a mai napig mozgóképszínháznak hívnánk a mozit, ha Heltai nem írja meg egy bizonyos kupléját. Körner András nélkül pedig nem született volna meg a korabeli kabarédalok egyedülálló antológiája és az azt bevezető lebilincselő tanulmány, ami mint időgép repít a múltba, átkalauzolva olvasóját egy sajnos mára letűnt aranykoron. A Költők a kabaréban - Pesti kabarédalok a 20. század elején szerzőjével beszélgettem.

– Egészen fiatalon ragadta magával a pesti kabaré világa. Egy tinédzsert hogyan talál meg ez a műfaj?

– Már kamasz koromban is érdekelt az irodalom. Televízió az én fiatalságomban még a legtöbb otthonban nem volt, de a rádió mindig szólt nálunk. Így hallottam 1955 körül egy interjút Medgyaszay Vilmával, aki Ady, Babits és Kosztolányi verseire írt dalokat adott elő egykori műsorából. Ez óriási hatást tett rám – egy tőlem távoli kor hirtelen emberközelbe került. Ezután kezdtem érdeklődni a kabarévilág iránt, és gyűjteni, nem csak a magyar, hanem a német és francia kabarédalokat is. Ennek már idestova 65 éve, de csak most, öreg koromban volt rá időm, hogy könyvet írjak a régi szerelemből.

– Mekkora gyűjtés előz meg egy ilyen volumenű művet?

– Tekintve, hogy már fiatalkorom óta érdekelt a téma, voltak már hanglemezek és könyvek róla a polcomon, amiket most fel tudtam használni. Ennek ellenére, amikor rászántam magam a tényleges munkára, nagyjából másfél év kellett ahhoz, hogy mindennek pontosan utánanézhessek. Az eredeti szakmám építészmérnök, de lassan 15 éve könyveket írok, és ez is sokat segített: hiszen a korábban megjelent köteteim többsége a magyar zsidók második világháború előtti mindennapi életével foglalkozik. Ez a társadalmi háttér pedig nagyon fontos a pesti kabarétörténetben is – tudniillik a pesti polgárság, vagyis a kabarék közönségének és előadóinak jelentős része, a szerzőinek pedig túlnyomó többsége zsidó származású volt.

– Nagyobb kulturális élet zajlott vajon akkor, mint most?

– Ezt nem mondanám. Más volt, mert nem volt televízió, a kabaré pedig egy új műfaj volt, csakúgy, mint az akkoriban szintén szenzációnak számító operett. A pesti polgári léthez, a pesti polgár önképéhez pedig egy bizonyos fokú műveltség, vagyis a kulturált szórakozás ugyanúgy hozzátartozott, mint egy bizonyos fokú jólét.

– Ennek ellenére érdekes az irodalom nagyjainak részvétele a korabeli „szórakoztatóiparban” – nem volt ez nekik a sok komoly téma után túlontúl is könnyed műfaj?

– Annak, hogy a költészetnek ilyen nagy szerepe volt a pesti kabaréban, több oka is van. Egyrészt a kabaré lényegesen jobban, akár háromszor, négyszer annyit tudott fizetni, mint a napilapok és a folyóiratok, másrészt pedig közvetlen kapcsolatot teremtett a közönséggel, vagyis a költők azonnali visszajelzést kaptak a műveikre egy-egy előadáson.

– A mai szórakoztató kultúra örökölt vajon bármit is a kuplék aranykorából?

– A kabarédalok nyelve – hiszen a pesti polgár volt a szerző és a közönség is – szorosan kapcsolódott a pesti nyelvhez – ami pedig erőteljesen eltért a vidéki élet hangjától. Míg a korábbi költészetben a pesti nyelv csak itt-ott tűnt fel, a kabaréban a közönség ugyanazt a városi beszédmódot hallhatta, amit otthon is használt. A jelenség legismertebb képviselője az a Heltai volt, akinek például a mozi szavunkat köszönhetjük – egyik költeményében használta ezt az azóta már mindennapiként ismert kifejezést a körülményesebb mozgóképszínház vagy projektográf elnevezés helyett. Hasonlóképpen terjedt el egy másik kuplé refrénje is, az „anyám én nem ilyen lovat akartam” – ez aztán szólássá vált, és bár anyám is gyakran használta, valószínűleg fogalma sem volt, hogy a kabaréköltészetből idéz.

– Cenzúrázták ezt a műfajt?

– Hogyne. De nem csak itthon: Németországban például egy fontos írót, Frank Wedekindet egy év börtönre ítélték, mert gúnyos dalt írt Vilmos császárról. A pesti kabaré viszont óvatosabb volt, mint a külföldi – igyekeztek nem törvénybe ütközni.

– Ez is nyilván az aktuális társadalmi helyzet miatt volt.

– A pesti polgár liberális volt, de annak az óvatosabb fajtája – anarchista, szocialista gondolatoknak alig akadt követője köztük. És a művészet terén is konzervatívabb volt, emiatt a pesti kabaréból az avantgárd tökéletesen kimaradt, miközben néhány külföldi kabaréban jelentős szerepet játszott. Köztudott, hogy az egész dada mozgalom is egy zürichi kabaréban indult útjára, ott olvasták fel a dada kiáltványt. Ám nemcsak politikailag, hanem életmódilag is konzervatív volt Pest: míg a párizsi és berlini kabarékban a homoszexualitás teljesen elfogadott téma volt, hiszen a kabaré az életről szólt, itthon ez annyira tabutéma volt, hogy még viccelődni sem lehetett róla.

– Manapság vajon lenne létjogosultsága egy hasonló kabarénak Budapesten?

– Szerintem igen, és éppen ezért nem is egészen értem, hogy miért halt ki a dolog. Mert lenne min gúnyolódni, lenne miről szatírát írni, de ugyanakkor lenne lehetőség és igény is, hogy a magas- és a tömegkultúra közti határ kicsit leomoljon. Hiszen lényegében erről volt szó a huszadik század elején is.

-kurczorsi-

Körner András: Költők a kabaréban
Corvina Kiadó, 352 oldal, 7990 Ft