Honlapján olvasható: előbb ismerte a hangjegyeket, mint a betűket – még nem volt öt éves! ‒, és persze zenei pályára készült. Pécsett a zenegimnázium elvégzése után az ottani főiskolán zongoratanári diplomát szerzett. Majd lassan magához édesgette az írás: előbb zenekritikákat, zenei tárgyú írásokat, később tárcákat, novellákat írt – majd miután „szabadúszó” lett, elkezdett szépirodalmat írni. Új könyve – amely immár a tizenegyedik–, megjelenése alkalmából megpróbáljuk áttekinteni eddigi pályáját.

‒ Miért nem maradt zongoratanár, illetve hogyan lett előbb újságíró, majd sok műfajú író, akinek a zene természetesen valamilyen formában minden művében jelen van?

‒ Én nyilván arra predesztináltattam, hogy valamiféleképpen alkotnom kell. De a második világháború alatt voltam gyerek, és az 50-es években a szüleim helyzete nem volt olyan, ami a tehetségemet, vagy a karrieremet egyengethette volna. Kezdettől fogva előadóművésznek készültem, de a tehetség mellett nem volt elég szerencsém. Arra kényszerültem, hogy elkezdjek tanítani. A pedagógus pálya szép, de nem erre születtem. Már húszéves koromban írogattam ‒ úgy magamnak. De megfogadtam, csak akkor lépek a nyilvánosság elé, amikor vállalható lesz, amit írok. Budapesten újságíróskodtam, főleg a szakmán belül, sok művésszel is (zeneszerzők, karmesterek, énekesek, rendezők) készítettem riportokat. Egyébként az újságírás jó gyakorlópályának bizonyult, rászoktatott az írás rendszeres, kemény munkájára, arra is, hogy bármilyen „kötelező” témáról tudni kell írni, adott esetben portrét „rajzolni”. Aztán amikor elmentem előnyugdíjba, föllélegeztem. Végre!: „Most szabad vagyok!” Akkor írtam meg első regényemet.

‒ A Fuit a A széptermetű guberáló és a Jezefat című regénye tulajdonképpen trilógiát alkot. Eleve annak szánta, vagy később bővült azzá?

‒ A Fuit a gyerekkorom és a háború története. Ez az időszak 40-től 45-ig terjedt. Amikor végeztem az első résszel, rájöttem, még mennyi minden fontos történt a főhős Borbálával, nem utolsósorban az országban is, ez izgatott, inspirált a további két kötet megírására. Egyébként mindhárom regény több síkon játszódik, ezek az időbeli folyamatos váltások széles távlatot, játékteret nyitnak a történeteknek-történéseknek, a főhős is több dimenzióban jelenik meg, hol Borbála-, hol Emma-, hol Jezefátként. A széptermetű guberáló az 50-es évek regénye, amelyben az 56-os forradalom is benne van, a Jezefat, amely az Irodalmi Jelen pályázatán különdíjat nyert, a 80-as évekkel zárul. Ha a szakma most számon kéri, hol vannak a feldolgozásai annak a történelmi folyamatnak, amit mi végigéltünk 1940-től egészen a 90-es évekig, talán utána nézhetne, netán el is olvashatná az említett három regényt, hátha valamiféle választ találna kételyes kérdésére.

‒ Jól sejtem, éppen az a jó az írásban, hogy egyik mű után a másik mozgalmasságot, a világ megközelítésének változatosságát viszi az alkotás folyamatába?

‒ Amikor befejeztem A széptermetű…-t, utána írtam meg szatirikus kisregényemet, a Gulliver kalandjai Pinkwellbent, majd a Prelűdöket, ezt a költői kisprózát. És most azt kérdezi, honnét a műfaji sokszínűség, tudatos volt, avagy nem. Nem, egyáltalán nem, mindig az ihlet, a téma, az érlelődő történetek, figurák öltöttek végül alakot, azaz formát. Például a Prelűdöket illetően rengeteg érzelmi, gondolati, filozófiai élményem volt előzőleg. Valószínűleg mindig a hosszabb műfaj hozta ki azt az igényemet, hogy időről időre tömören, klasszikus elbeszélő „stílusban – időrendben” is kifejezzem magamat, a gondolataimat, Jó példa erre a második – de tulajdonképpen első – szatirikus kisregényem is. A Gulliver Bolgorogybant még a 60-as években írtam. A korai Kádár-korszaknak volt a görbe tükre, úgyhogy csak a 90-es években jelenhetett meg. Angolul is kiadták, és kikerült az 1999-es Frankfurti Könyvvásárra.

‒ Most megjelenő Szó-Játék című, fotókkal illusztrált kötete ismét a gondolati prózát művelő írót képviseli. Mennyiben fedi a játék szót ez a különös szótár, amelynek címszavai, fejezetcímei, többek közt: Várni, Ájtatos, Nyár, Igazság, Szabadság, Bűn, Félelem, Hatalom, Történelem, Művészet, Halál? Tulajdonképpen mi ennek a kötetnek a műfaja?

‒ A cím megadja: Szó-Játék, vagyis játék a szellemmel. A szellem filozofikus, lírai, itt-ott szatirikus, játékos megnyilvánulása: pillanatképek! Ez az én „Szó-Játékom”. Annyi hazug, hamis, csúf, mosdatlan szó kering a világban, s akkor azt mondtam: a szó egy csoda, mi mindent tud kifejezni, rombolni, építeni; ezzel valamit csinálni kellene! És egy éjjel gomolyogni kezdett bennem az első szó: „Várni”. Egy lendülettel megírtam, de a többit egyáltalán nem siettettem. Mindig csak akkor ültem le egy-egy szóról megírni valamit, amikor önmagától jelentkezett, quasi „megjelent nekem”. Különben úgy vélem, ehhez a kötethez nagyon nyitottnak kell lennie az olvasónak.

‒ Úgy kell felfogni tehát ezt a „játékot”, mint aminél komolyabb nincs?

‒ A játék az ember legszabadabb tevékenysége, önmaga teremti a törvényeit, és tartja be a maga megszabta regulákat. Ez a szellem szabadsága. Ezt akartam megírni. Azonkívül azt: tessék odafigyelni a szavakra.

‒ Min dolgozik most?

‒ Úgy érzem, kicsit siettet már az idő, de egy összegező-összefoglaló művet még szeretnék létrehozni. Hogy a címe? Egyelőre csak munkacím: A vég kezdete. Esszéregénynek tervezem.

Csokonai Attila

Siklósi Horváth Klára: Szó-Játék
Littera Nova Kiadó, 110 oldal, 1900 Ft