Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
Könyvhét folyóirat

Példányszámcsúcsok, 2016. második negyedév

K. A. - 2016.08.05.

A Központi Statisztikai Hivatal július végén közzétette honlapján a legnagyobb példányszámban kiadott művek 2016. második negyedévi listáját. Ez az április 1-jétől június 30-ig megjelent könyveket tartalmazza, bár talán némi csúszkálás az időhatáron valószínűsíthető, hiszen az adatok naprakészsége a kiadók és nyomdák adatszolgáltatási fürgeségén múlik. Persze az, hogy esetleg egy-egy mű március végén jelent meg, de áprilisiként tartják számon, természetesen nem befolyásolja lényegesen az adatokból kirajzolódó képet. A Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivált, az Ünnepi Könyvhetet, és a hozzá kapcsolódó Gyermekkönyvnapokat magában foglaló időszak könyvszakmai szempontból az év legfrekventáltabb időszaka, bár könyvértékesítés tekintetében a Karácsonyi Könyvvásár persze fontosabb.

A KSH az egyszerre legalább 10000 példányban kinyomtatott könyveket tartja számon a listáján, emiatt azok a művek nem szerepelnek rajta, amelyek esetleg több, éven belüli utánnyomással haladták meg a 10000 példányos számot.

Nem tévedhetünk nagyot, ha úgy gondoljuk, hogy a kiadójuk által jól eladhatónak gondolt művek esetében fordul csak elő, hogy egy mű legyártását egyből 10000 feletti példányszámban rendelik meg a nyomdától. Emiatt józan paraszti ésszel azt kell feltételeznünk, hogy a kiadói példányszámdöntésekben valós piaci folyamatok tükröződnek. Hiszen kinek jutna olyan perverz gondolat az eszébe (feltéve, hogy a saját bőrét viszi a vásárra a döntéshozó), hogy – tudatosan és szándékosan – eladhatatlan könyvet adjon ki 10000-et meghaladó példányszámban. Mi következik mindezekből? Két dolog.

Először, hogy ha a listán olyan könyvet látunk, amelynek szerzője és címe alapján álmunkban nem jutna eszünkbe, hogy érdemes nagy példányszámban kiadni, akkor ne arra gondoljunk rögtön, hogy a kiadó hibásan döntött, mert jó eséllyel fordulhat elő az is, hogy képzeletünk szegényes és könyvpiaci tájékozottságunk hiányos.

Másodszor, hogy ha valaki könyvek kiadására adja a fejét és pénzét kis hazánkban, feltétlenül érdemes előtte tanulmányoznia a legnagyobb példányszámban megjelent műveknek a KSH honlapján fellelhető listáját, évekre visszamenőleg, érdekes és tanulságos ismeretekre tehet szert. (A Könyvhét ehhez a cikkünk végén található linkgyűjteménnyel segítséget nyújt.)

Az „érdekes” ismereteket illusztrálandó, ideidézem a 2015 negyedik negyedévi listájáról írtakat: „a rekordereket keresve megállapíthatjuk, hogy 2012 negyedik negyedéve és 2015 negyedik negyedéve között a megjelenő könyvek között mindössze három szerepelt 100000 feletti példánnyal (régi szép legendás idők, amikor Végh Antal Miért beteg a magyar futball? című kötete állítólag több mint 600000 példányban fogyott el). Közülük egy származott külföldi szerzőtől, 2012-ben James, E. L.: A szabadság 50 árnyalata című könyve (100004 példány). Magyar szerzőtől kettő volt, mindkettő Frei Tamás munkája: a 2015 című kötet (2014 eleje) 120008 példány, és a mostani listán az Agrárbárók (100010 példány), tehát az utóbbi évek abszolút rekordere a 2015 című kötet maradt…”

A listákat nézegetve feltűnik, hogy sem a jelenlegi, sem a korábbi listákon egy művével sincs reprezentálva James Patterson, aki – ez friss hír – a világ legjobban kereső írója. Annál inkább jelen van a listákon Jeff Kinney, a ropi naplója széria szerzője, aki Patterson után ugyan jócskán lemaradva, mégis a világ második legjobban kereső írója.

Az érdekességek eme kicsinyke ízelítője után fordítsuk figyelmünket a 2016. évi, második negyedévi listára. Az időszak korábban említett frekventált könyves eseményei is közrejátszottak valószínűleg abban, hogy most a magyar szerzők listája nagyobb. Leiner Laura Nélküled című – a Bexi-sorozat 4. – kötete áll az első helyen 25369 példánnyal. Mindössze 3369 példány különbséggel szorult a második helyre Esterházy Péter Hasnyálmirigynapló című kötete. 15000 példánnyal Berg Judit Rumini Kapitány című kötete a harmadik. A dobogós helyek után a negyedik kötetet csak amiatt emelem ki, mert az Szerb Antal Utas és holdvilág című kötete 11198 példányban  – ez arra példa, amit korábban említettem: ha valamiről nem gondoltuk volna, hogy egyből 10000 példányban jelenik, akkor az is lehetséges, hogy saját piaci ismereteink hiányosak. Ez esetben az utóbbi az igaz: Szerb Antal művei – mint némi internetes kutakodás után megismerhető volt – a Nemzeti Könyvtár 37. köteteként láttak napvilágot. Így már érthető a kiemelkedő példányszám: a sorozat kötetei bizonyára sikeresek a könyvpiacon. Grecsó Krisztián Jelmezbál című regénye 10000 példánnyal még éppen felkerült a listára, amit elkönyvelhetünk a kortárs magyar próza – példányszámban sajnos ritkábban tükröződő – komoly sikerének.

Az irodalmi alkotások mellett gyermek- és ifjúsági művek szerepelnek a listán többségben, népszerű olvasmányos művek mellett.

A külföldi szerzők listáján az első és második helyet egyaránt a korábban már emlegetett Jeff  Kinney két „ropi” könyve érte el 19000 feletti példányszámmal, az ő művei rendre megjelennek a korábbi listákon is, előkelő helyezéseket érve el. Az egyébként nem túl dús második negyedévi listán – mindösszesen hat tétel – a Júlia és Romana-különszámok romantikus füzetei következnek Kinney művei után, hogy a sort végül ismét egy gyermekkönyv, Geronimo Stilton Nem vagyok én szuperhős című kötete zárja.

Az idei első negyedévi listán éppen fordított volt a helyzet: mindössze három gyermek- és ifjúsági kiadvány szerepelt a magyar szerzők listáján, és tizenegy mű volt a külföldi szerzők listáján.

A külföldi szerzők nagy példányszámra számító szenzációs sikerkönyveivel eszerint nem a könyvfesztiválra, vagy az ünnepi könyvhétre jöttek ki a kiadók, hanem bizonyára az év kereskedelmileg legfontosabb negyedik negyedévére tartogatják azokat. Hogy igazam van-e, az majd a negyedik negyedévi példányszám-lista alapján eldől.

Következzen hát a lista, azután pedig a linkek, amelyek a korábbi listákra vezetik el az érdeklődő olvasót (és amelyeket segítségül szánunk könyvkiadó alapítását tervező olvasóinknak, mint írtam fentebb).

K. A.

Kiadott szépirodalmi, ifjúsági és gyermekirodalmi könyvek
2016, második negyedév
április–június

Magyar szerzők  
Leiner Laura: Nélküled 25 369
Esterházy Péter: Hasnyálmirigynapló 22 000
Berg Judit: Rumini Kapitány 15 000
Szerb Antal: Utas és holdvilág 11 198
Varga Katalin: Mosó Masa mosodája 10 130
Fekete Csaba: Kócos kalandjai 10 103
Bán Mór: A Hit harcosa 10 097
Szalay Tamás: Mátyás,  az igazságos 10 090
Lakatos Levente: Szigor - A tiltás gyönyöre 10 073
Eszes Hajnal: Macskacsata 10 070
Eszes Hajnal: Süni Dini barátot keres 10 070
Eszes Hajnal: Erdőország meséi 10 065
Dr. Kasza Márta: Az okos királyfi 10 064
Kürti Kovács Sándor: A bűvös furulya 10 062
Juhász Fruzsina: Rózsakirályfi 10 050
Grecsó Krisztián: Jelmezbál 10 000

Külföldi szerzők  
Kinney, Jeff: Egy ropi csináld magad naplója 19 832
Kinney, Jeff: Egy ropi naplója–Régi szép idők 19 707
Logan, Nikki – Harper, Fiona – Green, Crystal: Georgia éve/Túlélni a Valentin-napot/Régi bűnnek hosszú az árnyéka 13 820
Rimmer, Christine – Michaels, Tanya – Bennett, Jules: Hatodik érzék/Valentin-napi meglepetés/Az év legromantikusabb napja 10 970
Carr, Susanna – Kelly, Leslie – Power, Elizabeth: (Nem)kívánatos személy/Karibi nyaralás/A kaméleon 10 770
Stilton, Geronimo: Nem vagyok én szuperhős 10 096

Miről árulkodnak a példányszámok? – interjú Bárdosi Mónikával
A felső tízezer – csúcspéldányszámok, példányszámcsúcsok
Csúcspéldányszámok, július – szeptember
A bestseller - 2012 példányszám rekordere
Csúcspéldányszámok 2013 első negyedévében
Csúcspéldányszámok, 2013. második negyedév
Csúcspéldányszámok, 2013. harmadik negyedév
Csúcspéldányszámok, 2013. negyedik negyedév
Új rekorder: csúcspéldányszámok, 2014. I. félév
Csúcspéldányszámok, 2014. harmadik negyedév
Sikerlistás könyvek 2014-ben
Csúcspéldányszámok, 2014. negyedik negyedév
Csúcspéldányszámok, 2015. első negyedév
Csúcspéldányszámok, 2015. második negyedév
Csúcspéldányszámok, 2015. harmadik negyedév
Csúcspéldányszámok, 2015. negyedik negyedév
Példányszámcsúcsok, 2016. első negyedév

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Rovat további hírei:
Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Kiemelt

Weiss János: Immanuel Kant 300 – Az Élet és Irodalom 2024/16. számából

Az Élet és Irodalom 16. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

KőszeghyÉlet és Irodalom AlapítványTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés