Hogyan utaztak elődeink?
Az utazás műfaja a megtelepedett életformák kezdete óta létezik. A nagy ókori kultúrák komoly fejlesztéseket eszközöltek az utazások elősegítéséhez. Mezopotámiában szárazföldi utakat építettek ki, hogy a posta- és futárszolgálatnak közlekedési útvonalat biztosítsanak, ismerték a kereket és a lovat. I Dareiosz perzsa király megépíttette a 2500 km hosszú Királyok útját, 112 pihenővel és kőhidakkal. Az út keleti vége a Selyemúthoz csatlakozott. A lótartás és a lovaglás viszont az ókorban az elit, illetve bizonyos katonai rang kiváltsága volt, a kereskedelemben a dromedárt használták közlekedési eszközként. Az egyiptomiak tengeri és folyami hajókat építettek, és kereskedelmi expedíciókat vezettek.

Sándor Tibor könyve a turizmus szempontjából vizsgálja az ókori kultúrákat, arra kíváncsi, miben hasonlított és miben tért el elődeink utazási kultúrája a maitól. A szerző, aki turizmustörténetet oktat, könyvét tankönyvnek és tudományos ismeretterjesztő munkának szánja. Publikációjának nem sok elődje volt: először 1885-ben, majd az 1930-as években, végül 1979-ben jelent meg hasonló tematikájú kultúrtörténeti áttekintés. Összegzésében minden korabeli utazási formával foglalkozik, a kereskedelmi- és katonai utazásokkal éppúgy, mint a turisztikai célúakkal. Mert ilyen is volt már akkor, noha csak kevesek kiváltsága volt az idegenforgalmi célú utazás. Már az egyiptomiak között is voltak, akik kifejezetten a megismerés vágyával és a szórakozás végett utaztak. Szinuhe története – amely egy sírfeliraton maradt meg – a világirodalom minden utazási regény őse, míg Hérodotosz útikönyve az első ismert alkotás a maga műfajában. Mégis, nem a felfedező kedvű egyiptomiak, hanem a főníciaiak kerülték meg először Afrikát. A legnagyobb utazó- és kereskedő nemzet sokáig a görög volt. A vendégbarátság intézménye, illetve fogadók és kovácsműhelyek biztosították az utazók számára az éjjeli szállást, bár a szárazföldi utak nem voltak a legjobbak, nem létezett egységes útrendszer. A kereskedelem legfőbb eszköze a hajó volt. A legnevesebb utazók is a görögök közül kerültek ki , a görög mitológiából és irodalomból jól ismerjük Odüsszeusz, Thészeusz, Héraklész, vagy Iaszón utazásait. Odüsszeusz kalandjai fordulópontot jelentenek az utazások történetében: a görög hős ugyanis szeret utazni és megélni a kalandokat, és bár választhatna sokkal rövidebb utat a hazatéréshez, nem teszi. Az átlag görög utazó – ha szórakozásból utazott - célja szerényebb volt: a pánhellén sportversenyeket, az olimpiákat, az ünnepi misztériumokat és az istenek szent helyeit látogatták legtöbben. A római birodalomban, különösen a Kr.u. 1-2. évszázadban, méginkább megnőtt az utazási kedv. Minden együtt volt, ami az utazáshoz szükséges: béke (azaz biztonság) és viszonylagos jólét, jó minőségű utak, egységes pénzrendszer, közös nyelv (latin, ill. koinét). A római útrendszer 40 ezer km rendszeresen karbantartott utat jelentett, de a teljes úthálózat elérte a 200 ezer km-t. Sándor Tibor részletesen elírja a nevesebb utak (Via Appia, Via Salaria, Via Aurelia, Borostyánkőút stb.) útvonalát, és az utazás módjait (gyalog, szekéren, kocsin) A rómaiak lassan és kényelmesen utaztak, a gazdagoknak villáik voltak szerte a birodalomban. Különösen kedvelt üdülőhely volt a Nápolyi-öböl és Baiae, amely nemcsak az elitnek, de a módosabb polgárnak is kedvelt fürdőhelye volt, és kielégítette a tömegturizmus igényeit. A nagy melegben a leggazdagabbak a hegyekbe vonultak. A rómaiak sokat közlekedtek a tengeren is, és bár nem voltak nagy felfedezőik, jelentős kereskedelmet bonyolítottak le a vizen. Személyszállító hajóik nem voltak, a teherhajókon lehetett utazni. A rómaiak úticélja – a híres fürdőhelyeken kívül – a világ akkori hét csodájának a megtekintése volt, ami mind a birodalom határain belül helyezkedett el. A legelterjedtebb csodakatalógus szerint ezek a következők voltak: a gízai piramisok, a Pharosz szigeti világítótorony Alexandriánál, Szemiramisz függőkertje Babilonban, Artemisz istennő temploma Epheszoszban, a halikarnasszoszi Mauszóleion, a rhodoszi kolosszus és Pheidiasz Zeusz-szobra Olümpiában. A rómaiakat alapvetően a régiségek érdekelték, a jelen építészetével és életmódjával nem foglalkoztak. Így nem zavarta őket, ha például a görög építészeti csodák romosak, a környezet így is lenyűgözte őket. A könyv szerzője sorra veszi a rómaiak görög, itáliai és egyiptomi úticéljait. Foglalkozik a rómaiak tájhoz való viszonyával, neves utazóiakkal (Aeneas, Nero, Hadrianus, Seneca, Apollóniosz), és az utazással mint irodalmi toposszal. A könyv végén a keresztény utazók is felbukkannak (Szent Pál és más térítők), szó esik a keresztény püspökökről, akik nagy számban igyekeztek a különféle zsinatokra, a zarándoklatról, mint az utazás egyik új formájáról, illetve a bibliai helyszínekre alapuló turizmusról. Az egyetemi oktató szándékában áll megírni az utazástörténeti áttekintés folytatását is, amely a középkortól máig nyomon követné az utazások, a 19. századtól kezdve pedig a turizmus történetét.
Sz.E.Zs.

Sándor Tibor: Ókori utak – ókori utazók
Corvina Kiadó, 188 oldal, 2690 Ft