Segédkönyv Krúdy olvasásához – Interjú Kelecsényi Lászlóval
Szepesi Dóra - 2020.04.14.
A szerző filmtörténész, író, hat regényt és egy drámakötetet is publikált, Krúdy életműkiadását szerkesztette, legújabban Az utolsó kéz című tanulmánykötettel jelentkezett, amelynek alcíme: Krúdy-lakoma.
– Akár a tavaly megjelent Ottlik tanulmánykötet esetében, most is imponáló a lelkesedése. Miért pont Krúdy?
– Régi szerelem. Majdnem ötven éves. Azóta foglalkoztat az életmű és a figura, ez a bohém, családra, politikára, megélhetésre fittyet hányó különc alak. Néha beleképzeltem magam a helyébe. Volt idő, hogy napi szinten együtt lélegeztem vele, mikor az összkiadást szerkesztettem. De nem ittam, nem párbajoztam, legföljebb a nők vethettek ezt-azt a szememre, de én is az övékre. Egyszóval családtag, apai nagybácsi. Egy barátommal minden évben vacsorával ünnepeljük a születésnapját.
– A könyv elején van egy összeállítás több író tollából, Mondatkoszorú címmel. Ebből idézek: „Ábrándozva kell sorait olvasni, meg-megpihenve, s eltűnődve az olvadt aranyként csordogáló sorokon, újra és újra megállni a pompásan találó hasonlatok szépségénél, elveszíteni tájékozódást térben és időben, együtt élni különleges regényhősökkel.” – lehet-e, kell-e ma így olvasni?
– Csak így lehet. Bár ez nem az én mondatom, hanem idézet, de Krúdyval kapcsolatban ez a lélek helyes tartása az olvasáshoz. Ha már nem írtam ún. nagymonográfiát róla, és tudom, hogy különféle személyes és külső okok miatt, már nem is fogok, szerettem volna összerakni és megmutatni mindazt a tudást, amit az évtizedek során összegyűjtöttem róla. Ez lényegében egy segédkönyv Krúdy olvasásához, néha titokfejtés az életrajz és az életmű homályos foltjairól. Több mint két évtizedes munka eredménye, de így összegyűjtve talán többet mond és ad, mint korábban elszórtan publikálva. Olyan pontokat ragad meg, amikkel különösebben nem foglalkozott a kutatás. Vele amúgyis bajban volt mindig az irodalomtudomány. Csak feltétlen rajongói és távolságtartó kritikusai akadtak. Megpróbáltam mindenféle elfogultság nélkül rátekinteni, csak vizsgálódni, és világosságot gyújtani. A fejekben és a szívekben.
– Huszárik Zoltán Szindbádját 1971-ben mutatták be, és még mindig érdemes megnézni, annyira egyedülállóan költői, friss, emelkedett, gyönyörű… Mit gondol erről a filmtörténész?
– Az tényleg egy ismételhetetlen remekmű, olyasmi, ami egyszer jön össze egy művész életében. Huszárik lényegében bele is halt, hogy nem sikerült a folytatás. Nemcsak felülmúlja a klasszikusok szokásos adaptációinak színvonalát – akkor csak egy helyi értékű mozgókép lenne. Teremtett egy másik, öntörvényű világot, azért ível át korokon, évtizedeken a hatása. Azt a mindenki számára megélhető tapasztalatot sugározza, hogy a múlt felejtésre ítélt emlékei mégis óriási hatásúak, hogy „az emléknek száz ideje van”. (Weöres Sándor)
– A szerkesztő búcsúja – talányos fejezetcím. Ki búcsúzik, mitől, kitől?
– Magam búcsúzom, nem Krúdytól, mert ő megunhatatlan, csak az elkezdett és valószínűleg befejezetlenül maradó harmadik életműkiadástól. A kritikai kiadás igényével szerkesztettük a sorozatot (társammal, Bezeczky Gáborral), de főként anyagi okok miatt hagyott fel a kiadó (Kalligram) a sorozat további megjelentetésével. Ez fájdalmas számomra, de szerkesztőként – csak a magam nevében szólva – tehetetlen vagyok. Nagyjából az írói életmű felénél maradt abba, s őszintén szólva, nem bizakodom a folytatásban.
– Valami biztatót is tud mondani az olvasóknak, főként a rajongóknak?
– Remélem, még akadnak ilyenek, mármint rajongók. Egyrészt, ugye itt van ez a kötet, lehet „lakmározni”. Másrészt ezektől a szövegektől függetlenül létezik még irodalmi kultúra és a klasszikusok iránti érdeklődés. Talán csak magánvaló módon, példányszámoktól és tantervektől függetlenül. A művek, olykor a remekművek megvannak, és ha csak a szerző és az Isten tud róla, akkor is rendben van a világ. Ám én azt vélem, nemcsak ők ketten tudják ezt, hanem többen, jóval többen.
Szepesi Dóra
Kelecsényi László: Az utolsó kéz. Krúdy-lakoma
Fekete Sas Kiadó, 246 oldal, 2950 Ft
Ajánló tartalma:
Az archívum kincseiből:
A vérzés hiánya – Annie Ernaux: Lánytörténet
Tűzön-vízen át – Mark Haddon: A Delfin
„A legaljasabb és a legnemesebb dolgokra egyaránt képesek vagyunk” – Bene Zoltán
A határozottan szív alakú szirom – Interjú Géczi Jánossal
Különleges emlék egy csodálatos nagymamáról – Beszélgetés Finy Petrával