Osvát Ernő
Aforizmák
Macskarácsony
Kicsi Csascsi
és a rosszcsont madár
A hanta banda -
Őskori kaland
Osvát Ernő <br> Aforizmák Macskarácsony Kicsi Csascsi <br> és a rosszcsont madár A hanta banda -<br>Őskori kaland
Könyvhét folyóirat

„Sirassa Shakespeare a rímjeit” – Interjú a hetvenéves Nádasdy Ádámmal

Mátraházi Zsuzsa - 2017.04.20.

Eseménydús időszakot tud a háta mögött Nádasdy Ádám. Hét év után új verseskötete jelent meg, Nyírj a hajamba címmel. Afféle meglepetés volt ez a hetvenedik születésnapjára. Az Örkény Színházban ünnepséget rendeztek ez alkalomból. A Vígszínházban nem sokkal később mutatták be az ő fordítása alapján színpadra alkalmazott Szentivánéji álmot. Tizennégyezer soros Isteni színjáték-fordításáért pedig az Artisjus Irodalmi Nagydíját vehette át.

– „Az alternatív létnek ára volt: / megjártam, megfizettem, elemeltem / a valóságtól magamat.” Megfizettem című verséből származik az idézet, melyben egy gyerekkori történetet idéz fel, amikor nagypolgári családja miatt lógott ki a sorból, a végén pedig utal rá, hogy visszatért az alternatívsághoz. Nem lehet szabadulni ettől a „kívülállástól”?

– Nem tudom, igazi alternatív vagyok-e. A Fuga építészeti központot működtető Nagy Bálint például az, ő minden rendszeren kívül állt, már amennyire lehetett, én viszont státusban voltam az egyetemen.

– Miért mondja ezt múlt időben?

– Mert egy ősrégi, íratlan szabály megkívánja, hogy az egyetemi professzor a hetvenedik születésnapján nyugdíjba vonuljon. Taníthatok még tovább, ha igényt tartanak rá, de az egyetemtől már nem kapok fizetést, talán csak valami díjat.

– Az opera világában élő szülei nem várták el, hogy a nyomdokaikba lépjen?

– Zongorázni tanulni mindhármunknak kellett; ennyien voltunk testvérek. De a nagymama foglalkozott velünk. A szüleink éjjel-nappal dolgoztak, és nemhogy rábeszéltek volna a zenészpályára, hanem inkább olyasmit mondtak, hogy „ne menj, fiam, a színház közelébe”. De ezt sem erőszakosan említették, ha kötöm az ebet a karóhoz, muzsikus is lehettem volna.

– Nyelvész, műfordító és költő. Melyik hivatás vonta maga után a másikat?

– Már a gimnáziumban elkezdtem verset írni, de azok inkább paródiák, átíratok voltak. A fordítással is foglalkoztam, már csak azért is, mert láttam, hogy apám operalibrettókat fordított, például a Manon Lescaut-t, Puccini Triptichonját és orosz operákat, amelyeket az ötvenes években hirtelen előtérbe kellett tolni. De nem is rosszak, úgyhogy mindenki azt gondolta, inkább azokat játsszák, s ne valami mai kommunista hülyeséget. Apám nem tudott oroszul, német fordításból dolgozott. De a kéziratra odaíratta oroszul is a szöveget, latin betűkkel, hogy hallja, hogyan hangzik. Ez mesterség. Mint ha valakinek suszter a papája, és néha benéz a műhelybe, ahol látja, milyen szerszámai vannak, és hogyan használja őket. Azután jöhetett a nyelvészet, ami tantárgyként jobban érdekelt az irodalomnál. Feszengtem, amikor irodalomórán a tanárok, egyébként biztos helyesen, elvárták, hogy mondjuk meg, mit érzünk, amikor ezt vagy azt olvassuk, mire asszociálunk a szövegből. Miért mondjam el, hogy mit érzek? Mi köze ahhoz másnak? Mígnem fiatal felnőttként a hetvenes években az akkor menő Mozgó Világ című folyóirat számára komolyan elkezdtem verseket írni, amelyekben persze elmondtam, mit érzek. Akkor azt én akartam közölni az olvasóimmal.

– Versekben az ember akár őszintébb is lehet, mint egy magánbeszélgetésben?

– Egy jó magánbeszélgetés nagyon őszinte lehet. De hát a vers is az. Ott muszáj sűríteni, mert valamivel érdekessé kell tenni annak a számára is, aki nem ismer. Volt úgy, hogy emberek mondták, milyen sokat segített a gyászukban ez vagy az a költemény, ami történetesen egyáltalán nem a gyászról szól. Esetleg egy kifejezés volt benne, amit a meghalt illető használt.

– Hogyhogy csak a kilencvenes években kezdett fordítani?

– Fordítottam én kezdettől fogva, csak nem szépirodalmat, hanem Giotto életét, vagy egy komoly, nemzetközileg is elismert, szellemes szeretkezési kézikönyvet, a The Joy of Sex címűt, aztán nyelvészeti munkákat, például Noam Chomskyét. De Shakespeare-darabot valóban 1994-ben fordítottam először, mégpedig Gothár Péter felkérésére a Szentivánéji álmot. Színre is vitték a Katona József Színházban, és ugyanúgy Stohl András játszotta akkor a szamarat, mint most, a Vígszínházban.

– Vagyis nem fogadta meg szülei intelmét, hogy jobb volna távol tartania magát a színháztól...

Félig-meddig, mert én mindig beszállító vagyok a színházakban, olyan, mint aki textíliákat küld a kosztümökhöz. A frissen bemutatott Szentivánéji álomhoz például csak felhasználták az én szövegemet, természetesen a hozzájárulásommal. Závada Péter átírta, modernizálta, föllazította.

– Már a próbákon szembesült az új, modernizált változattal?

– Soha nem megyek próbákra. Az olyan volna, mintha az étteremben megrendelném az ételt, és bemennék a konyhába. Azt nem kell látni, hogy hogyan készül. Závada Péter meg a dramaturg Fekete Ádám és a rendező Kovács D. Dániel persze megkérdezték a véleményem. Kis változtatásokat javasoltam, de nem kritizáltam a koncepciójukat, hogy kortársivá teszik a komédiát. A Szentivánéji álom Shakespeare fiatalkori darabja, amikor büszke volt rá, hogy költő, és a vígjátékot teletette csengő-bongó rímekkel. Én ezt követtem az eredeti szöveg nyomán, Závada Péter pedig néha egyszerűen széttolta a sorokat, hogy a rímelő szótag ne a végén legyen.

– Dante-fordításában ön is kerülte a rímeket. Ott miért?

– Babits, aki szerintem költőibbre hangolta Dantét az eredetinél, olyan gyönyörűen megcsinálta a zeneiségét, hogy annál nem tudtam volna jobban. Akkor meg minek? Ehelyett drámai jambust használtam, amit például Madách Imre alkalmaz Az ember tragédiájában vagy Vörösmarty Mihály Gondolatok a könyvtárban című költeményben.

– A Szentivánéji álom esetében nem fájt a szíve a nyilván megszenvedett rímjeiért?

– Nem én írtam a darabot. Sirassa Shakespeare a rímjeit. Én örülök, ha használják a fordításomat, mert lám, a szövegem inspirációt adott a fiataloknak. Ettől már elégedett vagyok.

– Nagyon toleráns.

– Nevezhetjük dörzsölt üzleti érzéknek. Ha sokat kekeckedem, akkor azt mondják, köszönjük, nem kérjük.

– Ha mégis jellemző vonása a tolerancia, ahogy én gondolom, azt a neveltetésének köszönheti?

– A neveltetés is biztosan hatott, mert soha nem tapasztaltam szélsőséges nézetet odahaza. A legfőbb viszont, hogy angol szakot végeztem, és a britek nagyon elfogadóak voltak akkoriban, ami átjött a könyvekből, a rádióadásokból is. Nálunk az idő tájt még rászóltak valakire az utcán ismeretlenek, ha szokatlan hajviselettel vagy kirívó öltözékben jelent meg. Ez Angliában elképzelhetetlen. Ha maga elefántnak öltözve megy az utcán, akkor úgy megy. Senki nem botránkozik meg.

– Hogy tapasztalja az ELTE Angol Nyelvészeti Tanszék professzoraként: ott ülnek az előadótermekben az utódok?

– A nyelvészet mindig keveseket érdekelt, de azok általában nagyon jók voltak. Kicsit olyan ez, mint a matek. Emlékszik?  Minden osztályban csak egy-két gyerek volt jó matekos, de ők nagyon jók voltak. Láttuk őket, ahogy hazafelé nagyban pusmogtak a matektanárral. Ez így van a nyelvészetben is. Minden évben van két-három-négy kiemelkedő, és örömmel jelentem, hogy többségük külföldön talál állást és pályát. Ez itt, nálunk provincia. Én nagyon szeretek itt élni, de ha valakire van nemzetközi igény, az akkor menjen. Emlékszem arra a Marci nevű fiatal srácra, ahogy ott ült a „Bevezetés a nyelvészet” órán, és most Yorkban professzor, ahol szerintem el is mondja, mindegy, hogy a nevemmel, vagy anélkül, hogy Magyarországon kapta a kiképzést, ami az ottani kinevezéshez juttatta.

– Ön Magyarországon marad, noha Londonba is költözhetne?

Engem ideköt a munkám meg az életem. Most éppen Shakespeare kétestés IV. Henrikjének fordításán dolgozom az Örkény Színház megbízásából. A Magvető Kiadó pedig arra kért fel, hogy nyelvi témát érintő írásaimból tanulmánykötetet állítsak össze. Persze mindent el lehet intézni elektronikusan is. De az anyagiakat nem. Nekem forintban vannak a jövedelmeim, és Nagy-Britanniában az harmadannyit ér, mint itthon. A barátom orvosként ugyan jól keres, de nem annyira, hogy ezt a különbséget ellensúlyozhatná. Szegényen élni? Mi értelme volna? Inkább felszámoljuk a londoni egzisztenciát.

Mátraházi Zsuzsa

Nádasdy Ádám: Nyírj a hajamba
Magvető Kiadó, 60 oldal, 2490 Ft

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Kiemelt

A Könyvhét 2017/1. száma

A Könyvhét 2017/1. száma a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra időzítve jelent meg április 5-én.

A Könyvhét 2017/1. számamókus könyvek reklámfüzethosszú hajúA hanta bandaMóraHelikonkönyvszakmaMesekalauzEuro-AuditObserverSaxumSzigetFekete Sas
Belépés