Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
Kicsi Csacsi
és a születésnapi ajándék
A hosszú hajú
királykisasszony
A hanta banda -
Őskori kaland
Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek... Kicsi Csacsi <br> és a születésnapi ajándék A hosszú hajú <br> királykisasszony A hanta banda -<br>Őskori kaland
Könyvhét folyóirat

„Szeretném láthatóvá tenni az előttem járó nőket” – beszélgetés Szécsi Noémivel

Vermes Nikolett - 2019.09.18.

A Lányok és asszonyok aranykönyve megjelenésével újabb fontos kötettel bővül a nőtörténeti ismeretterjesztő művek sora. A szerző eddig megválaszolatlan kérdésekre keresett válaszokat. Ezekről beszélgettünk Szécsi Noémivel, és erről fog előadást tartani az olvasás éjszakáján.

– Az olvasás éjszakáján különleges programmal várja az érdeklődőket, amelynek az alapját a megjelenés előtt álló könyve adja. Milyen témákkal készül az előadásra?

– A könyv témái a nők körül keringenek. A kiindulópont az alapvetés, hogy a nőket elsősorban a külsejük, termékenységük alapján ítéli meg a társadalom, más képességeik mellett testük sokkal jobban meghatározza a sorsukat, mint a férfiakét. Szó lesz arról, mi jelentette a századfordulón a tisztálkodási minimumot, ki fizette meg a középosztálybeli lányok szüzességének az árát, miért számított lázadónak az a nő, aki biciklire pattant, ki számított jó árunak a házassági piacon, hogyan állapították meg akkoriban a terhességet, hogyan viszonyultak a szépségápoláshoz, és így tovább.

– Kiknek ajánlaná az eseményt?

– A nőtörténeti könyveim közösségi oldalát, a Halcsontos Fűzőt követők többsége nő, így hát tudom, hogy a téma főképpen nőket érdekel, de akadnak a témára nyitott férfiak is. Várok mindenkit, gyerekeket talán kevésbé, mert akadnak „korhatáros” témák.

– Mi inspirálta a Lányok és asszonyok aranykönyve című kötetet?

– Többek közt az a tény, hogy talán ma is túl sokat beszélünk a nők testéről. A történelem segít perspektívát adni a jelennek. A 19. század végén például azért aggódtak az emancipáció ellenzői, hogy ha a nők tanulnak és dolgoznak, nem töltik be megfelelően a feleség- és az anya szerepét. Ekkor kezdődött a társadalom népességfogyás feletti borongása, hiszen a fogamzásgátló módszerek terjedésével a családok egyre inkább korlátozták a gyerekek számát.

– A források jellemzően dr. Hugonnai Vilma, az első magyar orvosnő hagyatékából erednek. Hogyan jutott hozzá a levelekhez?

– Hugonnai Vilma szakmai hagyatéka az Orvostörténeti Múzeum levéltárában található, melyben előadásvázlatok, életrajzvázlatok, levelek vannak, illetve több érdekes kötet, amelyekben rendelési naplóit vezette. Ezeket előttem mások is átnézték, akik Hugonnai Vilmáról tanulmányt írtak, de inkább általános következtetéseket vontak le belőle. Sok más forrást elolvastam a könyv koncepciójának kialakításakor – többek közt a Petőfi Irodalmi Múzeum levéltárában. De csak Hugonnai Vilma orvosi naplóiba olvasva jöttem rá, ezek az esetek nem csupán a doktornő orvosi profilja szempontjából érdekesek, hanem önmagukban is, segítenek megvilágítani, hogyan viszonyultak akkoriban a női testhez, vagy, hogy miért fordultak a nők orvoshoz.

– Mivel, milyen panaszokkal?

– Általános panaszokkal, nőgyógyászati betegségekkel, a terhesség megállapítása céljából, és néha lelki panaszokkal is.

– A mű nagyon érdekes kérdéseket taglal! Az ön számára mi volt a legmegdöbbentőbb felfedezés?

– Ha nem is megdöbbentő – hiszen sejtettem –, de lehangoló felismerés volt, milyen nagy különbséget tettek az alsóbb és felsőbb társadalmi osztályba tartozó nők teste között. A dolog sokféle megnyilvánulására csak egy példa: a felsőbb osztálybeli várandós nő testét a széltől is óvni kellett, de az alsóbb osztálybeli nő terhesen is ugyanúgy végezte a tőle elvárt fizikai munkát, hiszen „megszokta”, így azt gondolták, nem árthat neki.

– A könyv terjedelme 384 oldal. Hol volt a határ, amikor azt mondta, itt pontot tesz a végére?

– Az egyes tendenciákat alátámasztó eseteket vég nélkül lehet sorjáztatni, ahogyan az érdekes kuriózumokat is. Például én szívesen idéztem volna még újabb és újabb szüléstörténeteket Hugonnai Vilma praxisából, de a szerkesztő néhányat kihúzott, mondván, ezek már semmit sem tesznek hozzá a lényeghez. Nemcsak egy regénynek, de egy ismeretterjesztő könyvnek is rendelkeznie kell belső szerkezettel, arányokkal. Itt a témákat az tartotta össze, hogy a női életkor szerint, a kamaszkortól az idősödésig vettem sorra a testet érintő kérdéseket. A terjedelemnek az is határt szab, hogy nagyon kevés a szakirodalom: sok helyen magamra maradtam a forrásokkal és a saját benyomásaimmal, és ilyen esetekben hosszú értekezésekre alig van mód.

– Milyen lenne a mai társadalom, ha a nők 19-20. században betöltött szerepe nem esett volna át azon a változáson, melyekről most beszélünk?

– A mesterséges mozdulatlanságban tartott közösségek állapota ad erre választ, vagy az olyan utópiák, mint Margaret Atwood regénye, A szolgálólány meséje. Azonban a valóságban nem elodázhatók az egyes fordulatok, a nők helyzetének változását bizonyos gazdasági és politikai változások, valamint a technika és a tudomány fejlődése tette lehetővé. De ezt nem nevezném javulásnak, hiszen a 20. században kialakult a modern nő azon dilemmája, hogy miként teremtsen egyensúlyt munka és család között.

– Nemrég a közösségi oldalon osztott meg egy posztot, melyben felhívja a figyelmet arra, hogy női szerzőkről nem szólnak az irodalomtankönyvek.

– Ennek komplex oka van, azt hiszem, ezen a terjedelmen belül nehéz lenne kifejteni. Maradjunk abban, hogy a tankönyvekbe belekerülő ismeretanyag lassan változik, és még nem viseli nyomán mindazt, amit a mindennapokban megtapasztalunk és elvárunk. Tizenhat éves lányommal sokat beszélünk arról, hogy amit az iskolában tanul, azt nem feltétlenül tükrözi a magyar irodalom vagy a történelem. Minden más mellett a nemek reprezentációja is sántít. Tudom magamról, hogy mennyire kíváncsi voltam diákként a női példaképekre, és elszomorítónak tartom, hogy még ott is elhagyják őket, ahol igenis jelen vannak. A lányoknak, akik az osztály felét teszik ki, szükségük van arra a megerősítésre, hogy a nők is formálták a múltat és a kultúrát.

– Tavasszal a Könyvhétnek adott interjújában beszéltem Mörk Leonórával arról, milyen szomorú, hogy a 18. században álnéven kényszerültek írni a nők.

– Igen! Akkoriban a nőktől nem vártak el szellemi teljesítményt. Ez mára sokat változott, de így is biztos vagyok benne, hogy ha ma közvélemény-kutatást rendeznének olyan információkkal, hogy az emberek kinek a véleményét tartják meghatározónak, kevés nő kerülhetne a listára.

– Milyen eredményre számít a könyv megjelenése után?

– Úgy tekintek erre a könyvre, mint a nőtörténeti tevékenységem részére. Szeretném láthatóvá tenni az előttem járó nőket, amennyire tőlem telik, és szerintem a nők hétköznapjainak ismerete is fontos. Ugyanakkor az eddigi kutatásaim során az is nyilvánvaló lett számomra, hogy sok olyan nő teljesítménye is feledésbe merült, aki a férfiközpontú társadalmon belül is igyekezett megvetni a lábát, mégis alig ismerjük a nevét.

Vermes Nikolett
Fotó: Dévai Balázs

Az olvasás éjszakája – 2019. szeptember 28.
Libri Könyvpalota (1072 Budapest, Rákóczi út 12.)

18. 00 – 19.00 Szécsi Noémi: Lányok és asszonyok aranykönyve
A szépség, az egészség, a termékenység és a szexualitás kérdésköreit járja körül az írónő a 19–20.
század fordulójának korszakát vizsgálva. Szécsi Noémitől Szabados Ágnes kérdez ezen az estén.

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



A Könyvhét 2019/4. számaÉS Páratlan oldalKarácsonyi kalandA Mélytengeri Mentőcsapat és a Mogorva HalHolly elveszett varázspálcájamacskarácsonyhosszú hajúszülinapiA hanta banda
Belépés