Ben és Holly
apró királysága
Mélytengeri Mentőcsapat
Babák magyar
népi viseletben
A hosszú hajú
királykisasszony
Ben és Holly <br> apró királysága Mélytengeri Mentőcsapat Babák magyar <br> népi viseletben A hosszú hajú <br> királykisasszony
Könyvhét folyóirat

Újabb „őszológiai” kalandorságok a kórházkertben – Parti Nagy Lajos

Varsányi Gyula - 2019.01.30.

Tizennégy évvel ezelőtti, grafitnesz című verskönyvében Parti Nagy Lajos önálló ciklust szentelt az „őszológiának”, hőse, Dumpf Endre kórházköltészetének. Ebből a már akkor is bőven csörgedező lírai forrásból mostanra széles, erős sodrású versfolyam állt össze egy új Magvető-kötetben, létbüfé címmel.

– A korábbi ciklusból átvett, részben átírt és az újonnan született versek, töredékek olvashatók a létbüfében. Miért érezte úgy, hogy kötetté kell bővítenie a ciklust?

– Azért, mert egy hajszálon múlott már akkor is, hogy nem a grafitneszbe teszem bele ezeket a verseket, hanem önálló kötetté formálom. Billegett, odafér-e, vagy sem, és az döntött, hogy úgy éreztem, össze tud hangolódni a könyv többi részével. De kiderült, a kötet egésze valahogy magához hajlította a ciklust, mintha, nincs jobb szavam rá, lepuhította volna. Már akkor tudtam, hogy ezzel elkezdtem valamit, amit folytatni fogok. Azóta alig publikáltam verseket, magamnak írtam egy-két sorokat azzal a tudattal, hogy ebben a térben fognak megszólalni valamikor. A létbüfébe az előző ciklus harmadát emeltem át, részben újraírva, átdolgozva. És nem hiszem, hogy itt a vége, mert ez a lírai tér, ez az alaphelyzet nekem passzol, és pár év múlva az, ami most létbüfé néven rögzült, megint szét fog esni és más rajzolatként áll újra össze.

– Ez tehát egy folytonos inspiráció.

– Úgy van, ahogy talán az olvasót is képes inspirálni, engem is. Konvenció, hogy nincs a verseknek címük és az a szabad szerkezet, amelyben elképzeltem őket, rám is hat, mert így könnyebben nyúlok hozzájuk. Annyit változtathatok rajtuk, amennyit akarok.

– Óhatatlan, hogy a létbüfé kapcsán egy korábbi prózai kötete, a Sárbogárdi Jolán: A test angyala jut eszünkbe, amelyben egy dilettáns író közhelyes, szenvelgő érzelmei keltenek ironikus hatást. Most is másvalaki mögé bújik: hősét, Dumpf Endrét azonban ne tekintsük dilettánsnak, sőt.

– Nem is az. Játszik mindenféle húrokon. Egyébként van olyan, hogy valaki némelykor dilettáns módon nyilatkozik meg, aztán egy más szövegrészben abszolút osztályon felüli költészetet teremt. Én ezzel játszom el. A Sárbogárdi… egészen más. Azt akár havonta újraírhatnám, de érdektelenné válna.

– De miért Dumpfnak hívja a hősét? Beszélő név, németül tompát, fásultat, szorongót jelent, és ha ő a kórházban szorong is a kiszolgáltatottság, a nyomasztóan múló idő miatt, tompának semmiképp sem érezzük, olyan szárnyaló a fantáziája.

– A németben nagyon nagy holdudvara van a dumpf szónak, nemcsak a köznapi nyelvben. Utánanéztem, a német romantika is sokszor többféle jelentésben használta. Egyszer csak beugrott nekem ez a szó, később rájöttem, valóban túlbeszélő név. De most már beült, mint egy pattanás vagy mitesszer a bőrbe, nem lehet vele mit kezdeni. Ráadásul az Endre keresztnévvel másfelé nyitottam, noha még nem is tudtam, mennyi Ady-hivatkozás lesz a versekben. Most már az egészet nem bánom, végül is ebből a névből sokfelé el lehet ágazni. Ugyanakkor szándékosan nem körvonalaztam határozottabban, ki ez a Dumpf, mi az előélete, mert el kellett döntenem, hogy nekem mi a fontos. És az ősz-toposz szétírása volt a fontos, ez az őszikés halálos ragyogás.

– Így viszont az olvasó szabadon fölépítheti magában Dumpf személyiségét.

– Ez is egy fontos szempont. Akár a helyszínt is maga egészítheti ki, hogy ez egy elmegyógyintézet, vagy valami más. Bennem is futottak erről filmek, aztán olykor az utolsó pillanatban azt mondtam, ebbe nem megyek bele. Abba sem, hogy milyen osztály, milyen betegség, legfeljebb itt-ott nyomokban. Ez szándékos.

– Meghökkentő képzettársítások, roncsolt szavak, máshonnan ismert verssorok kifordításai és még számos nyelvi bravúr bukkan föl a létbüfében, amiben én lelki-szellemi és nyelvi világunk szétesésének metaforáját is érzem. Egyfajta társadalomkritikát. Túl messzire mentem?

– Annyiban nem, hogy minden műnek, amely dekonstruálja a nyelvet, van társadalomkritikai vagy közérzeti olvasata. Én sem gondolom ezt pusztán nyelvi játéknak, azt nem is lehetne irodalomnak tekinteni. Valóban van itt szétesés, ám a szövegnek ugyanakkor van koherenciája is. Különböző toposzok tartják össze: élet és halál, szerelem, öregedés, betegség, ezek erőterében mozog. A játék, mondhatnám a nyelvi kalandorság nélkülözhetetlen számomra, másként az egész elveszítené az elevenségét.

– Egy másik jellemző vonás az irónia, amely mintha viaskodna a rezignáltsággal. Mégis van remény?

– Ha a reménytelenségről írunk, ha a szétesettségről képesek vagyunk koherensen fogalmazni, az már a remény valamilyen formája. Közhely, de így van. Remény az is, hogy egyáltalán lehet verset írni. Harmincéves korom óta alapvető tapasztalatom, hogy megszűnt az a költői beszéd, ami eltartott a múlt század közepéig, vagy a hatvanas évekig. Jóllehet örökre megmarad, mert az emberben él a nosztalgia ez iránt a belcanto iránt. Iróniamentesen nem lehet úgy beszélni már, mint Arany vagy Tompa Mihály, és még úgy sem lehet, ahogy Kosztolányi beszél. Szerintem akkor jó a szöveg, ha a sírás-nevetés határán billeg, és ott megáll. Nem mondom, hogy sok hívet szerez így magának, de valakinek ugyanúgy elemi léttapasztalata lehet ez az érzés, mint nekem.

Varsányi Gyula

Parti Nagy Lajos: létbüfé
Magvető Kiadó, 248 oldal, 3499 Ft

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Rovat további hírei:
Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Könyvhét 2018/4.ÉS Páratlan oldalKarácsonyi kalandA Mélytengeri Mentőcsapat és a Mogorva HalHolly elveszett varázspálcájamacskarácsonyhosszú hajúszülinapiA hanta banda
Belépés