Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
Könyvhét folyóirat

Ünnepváró hangulatban – gyermek- és ifjúsági könyvek karácsonyra

Szénási Zsófia - 2020.12.01.

Lányos és fiús mesék a Manó Könyveknél az ünnep jegyében

Őszi kalandokkal folytatódik Tóth Krisztina humoros Malac és Liba meséje. A két jóbarát ezúttal a hűvös őszi idő megpróbáltatásaival szembesül a Gatyát fel! című kötetben. Öltözőpróbát tartanak, és megtapasztalják, milyen érzés betegnek lenni. A meséket Hajba László szívderítő rajzai illusztrálják. Szintén az ovis korosztálynak szól a Bori könyvekre hajazó, ám fiús témákból építkező Ügyes vagy, Jakab! című mesekönyv Julia Hofmann tollából, Nánási Yvette fordításában. A történeteknek Bori testvére, Jakab a főszereplője. A témák: foci, tűzoltók, kirándulás, biciklizés, erőpróbák és rizikós helyzetek. Minden meséhez játékos feladatok kapcsolódnak, a Bori-mesék képi világát Peter Friedl illusztrációi jelenítik meg. Kerék mesék nagykönyve címmel látnak napvilágot Mechler Anna népszerű sorozatának régi és új darabjai Hajba László karakteres rajzaival. A szerző minden létező, az ovis fiúkat érdeklő járművet beleszőtt a mesékbe, s az eddigi szereplőkhöz csatlakozik a kábel- és konténerszállító kocsi, illetve a régóta várt rendőrautó. A kiadó több karácsonyi kiadványt is megjelentet. Corinne Giampaglia Ella és a téli varázs című meséje az ünnepváró hangulatot és a bensőséges készülődést idézi meg egy távoli hegyekben élő kislány segítségével. A kicsiknek szóló, Todero Anna fordításában olvasható varázslatos mesét a szerző bájosan nőies rajzai illusztrálják. A kiadónál már hagyomány, hogy decemberben kibontható és szétvágható adventi kalendáriummal lepik meg kis olvasóikat. Idén Friederun Reichenstetter és Alice Kälin közreműködésével jelentetik meg Mesék karácsonyig című, látványos kötetüket. A történet szerint a Mikulást kereső Karácsonyi Kisegér minden nap új kalandba bonyolódik a téli csodaerdőben, hogy végül karácsonykor együtt ünnepelhessen az összes erdei állat. A kiadó young adult korosztálynak szóló Menő Könyvek sorozatában jelent meg a kanadai Catherine Rider Csók Rómában című lektűrje Nánási Yvette fordításában.  A romantikus történetben minden megtalálható, ami ma a fiatalok körében trendi dolog: utazás, gasztronómia, futball, és persze a szerelem. Anna, a főzés tudománya iránt érdeklődő 19 éves amerikai lány barátjával útnak indul a napfényes Itáliába egy esküvőre. A kudarcba fulladó repülői lánykérés után elválnak útjaik, viszont az esküvői meghívást már nem lehet lemondani. Anna tudomására jut, hogy a tökéletes esküvőhöz még hiányzik egy különleges olasz sütemény, a struffoli, amit egy bizonyos Giovanni konyafőnök tud a legjobban elkészíteni egész Olaszországban. Senki sem tudja, hol dolgozik éppen most, a verebek azt csiripelik, hogy Rómában. Anna így elindul, hogy felkutassa és megtudja tőle a tökéletes sütemény receptjét. A nyomozás közben összeakad Matteóval, az Internazionale tehetséges focistájával, aki éppen lelki válságban szenved egy rosszul sikerült meccse miatt. A legendás cukrász keresése során egymásba gabalyodnak, s mint kiderül a világ legjobb struffolijának megsütéséhez van egy nélkülözhetetlen adalék: a szerelem.

Szórakoztató ismeretterjesztés a Napraforgónál kicsiknek és nagyobbaknak

A görög mitológia 12 hősének történetét meséli el iskolásoknak José Morán Görög hősök és mítoszok című, Marta Anaís képeivel illusztrált ismeretterjesztő könyve. Szereplői nagy harcosok, mint Héraklész és Akhilleusz, az emberiség jótevői, mint Prométheusz és Kheirón, bátor utazók, mint Odüsszeusz vagy Iaszón. Az alapműveltség részei, akik tetteikkel, bátorságukkal máig példát mutatnak. Az emberiség történetének 30 jelentős korszakába vezet el Gianni Palitta nagyobb iskolásoknak szóló Képes történelmi atlasza, ami a civilizáció bölcsőjétől az ókori kultúrákon át, Európa, Amerika és Ázsia kiemelkedő népeinek tettein keresztül végül megérkezik a globalizációhoz. A történelmi események összefoglalása és szereplőinek bemutatása mellett a kötet térképekkel és képekkel segíti az ismerkedést közel hatezer év históriájával. A Klasszikusok Kicsiknek sorozatban jelenik meg Jules Verne 80 nap alatt a Föld körül című megunhatatlan története Phileas Foggról és barátairól. A nagyméretű képes mesekönyvet az éppen olvasni tanulók is bátran forgathatják. Verónica Chamorro Sziasztok, érzelmek! című játékos képeskönyvében a kicsik megismerkedhetnek a legfontosabb érzelmekkel, a játékos feladatokban pedig megtanulják azokat felismerni és kezelni. Különösen a düh, az irigység és a félelem kezelésében lehet hasznos ez a kiadvány.

 

Színes könyvek kíváncsi kicsiknek és klímavédő nagyoknak a Babilonnál

A Rendőrség munkájába avat be a Mi micsoda Ovisoknak szóló sorozatának új kötete, Az orvosnál című pedig az orvosi rendelőben várható vizsgálatokba vezeti be a kicsiket. Az első minden tekintetben kielégíti a gyerekek egyenruhások iránti kíváncsiságát, a második segít leküzdeni a doktorokkal kapcsolatos szorongást és félelmet. Kicsit nagyobbaknak készült a Mi micsoda Junior sorozatban a Kísérletek könyve, amely az egyszerűen elvégezhető feladatokkal olyan hétköznapi jelenségek megértéséhez nyújt segítséget, mint a víz halmazállapotváltozása, a levegő mozgása, vagy az érzékszervek működése. Mindhárom könyvben a szokásos kukucskáló ablakok serkentik tevékenységre a gyerekeket. A klasszikus Mi micsoda sorozat is két aktuális kötettel gyarapodik. Az Éghajlat címűben megismerhetők Földünk folyton változó klimatikus viszonyai, az éghajlati tényezők és övezetek, s végül az éghajlatváltozás veszélyei. A Nemzetközi űrállomás című kötet összegzi az űrkutatás és az űrutazás fontosabb mérföldköveit, és betekintés nyújt az ISS űrállomás megépítésébe, feladataiba és mindennapi életébe. Mindkét könyvet Manfred Baur jegyzi. Margit Auer nagysikerű Mágikus állatok iskolája című regénysorozatának Behavazva című, téli kötetét is kézbe vehetik a rajongók. A Winterstein iskola éppen az ünnepek előtt a hó fogságába esik. Vajon milyen kalandokba keverednek diákok és mágikus állataik, mielőtt újra találkozhatnak a családjaikkal?

Sz.Zs.

Manó Könyvek: Tóth Krisztina: Malac és Liba 3., 56 o. 1990 Ft; J. Hofmann: Ügyes vagy, Jakab, 136 o. 3990 Ft; C. Giampaglia: Ella és a téli varázs, 40 o. 2990 Ft; Mechler Anna: Kerék mesék nagykönyve, 104 o. 3990 Ft; F. Reichenstetter: Mesék karácsonyra, 104 o. 3490 Ft; C. Rider: Csók Rómában, 288.o, 2990 Ft. Napraforgó Kiadó: J. Morán: Görög hősök és mítoszok, 192 o. 4490 Ft; G. Palitta: Képes történelmi atlasz, 64 o. 4490 Ft; J. Verne: 80 nap alatt a Föld körül, 32 o. 2490 Ft; Chamorro Sziasztok, érzelmek!, 96 o. 3990 Ft; Babilon Kiadó: Az orvosnál, Rendőrség, 12-12 o. 2950 Ft; Kísérletek könyve, 26 o. 4490 Ft; M. Baur: Éghajlat, 48 o., 3490 Ft.; Nemzetközi űrállomás, 96 o. 4870 Ft.; M. Auer: Behavazva, 240 o., 2990 Ft.

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Rovat további hírei:
Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



KőszeghyÉlet és Irodalom AlapítványTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés