Ayfer Tunç: Egy elmegyógyintézet majdnem hiteles rövid története
Szepesi Dóra - 2016.11.29.
Erotikus chatszoba Aranyhajú Zoltánnal
Kortárs török kultuszkönyvet vehet kezébe a magyar olvasó, amelynek címe majdnem olyan hosszú és kanyargós, mint a magyar prostituált, Aranyhajú Zoltán egyetlen hajszála.
Az Egy elmegyógyintézet majdnem hiteles rövid történetét az 1964-es születésű írónő, Ayfer Tunç meséli el. Egy fekete-tengeri városka tengernek háttal épült elmegyógyintézetéből elindulva észbontó emberek sorsából sző szórakoztató történetet. A 19. századtól 2007-ig húzódó időszakba pillanthatunk bele, politikai és társadalmi fordulatainak nyomait követve, a vaskos kötetből megismerhetjük Törökország számos arcát, és ismerős emberi sorsokkal is találkozunk. A mű Törökország térbeli és időbeli határokat nem ismerő szépirodalmi panorámája, az ott élőkről festett színes tabló. A spirálisan összekapcsolódó történetek az élet meghökkentő kereszteződéseiből állnak össze. A szerző a karakterek történeteire fókuszálva különböző tárgyak, események segítségével láncszemekként kapcsolja össze a több, mint 200 szereplője sorsát, sugallva, hogy a történelmen kívül jellemük, szűkebb környezetük is sorsalakító. Legtöbbjüknek nincs arról tudomása, hogy valamikor keresztezte egy másik szereplő útját. Az embernek olyan érzése támad olvasás közben, mintha valamelyik közösségi hálón böngészne, csakhogy itt nemcsak térbeli, hanem időbeli kiterjedése is van a kapcsolathálónak. A sztorik vidámak, komikusak, ironikusak, néha tragikusak vagy nyomasztók. A regény olyan sodró, lendületes, mintha mesélője egy szuszra mondaná el, és bennfentessége miatt is kicsit emlékeztet Bohumil Hrabal: Táncórák idősebbeknek és haladóknak című regényére.
Az elbeszélés az elmegyógyintézet ablak nélküli konferenciatermében kezdődik 2007. február 14-én, ahol a meghívott előadó, Ülkü Birinci – aki éjjelente erotikus chatszobákban társalog ismeretlenekkel – előadást tart a szerelemről; majd ugyanott és ugyanakkor záródik, miután több száz emberi sorsot, eseményt megismerünk. A regény szereplői közt van gazdag és szegény, tanult ember és léhűtő, akik nagy valószínűség szerint valamennyien éltek és élnek ebben az országban. A kitalált vagy valóságos regényalakok között nehéz eligazodni, ezt a könyv végén névmutató segíti. Egy dologban hasonlítanak egymásra mindannyian: még azok is, akik mentálisan épek, valamilyen módon szintén defektesek, sérültek lelkileg, szellemileg. Az elmegyógyintézet mindennapjait követve az olvasó elgondolkodhat azon, hogy kik a betegebbek, az ápoltak vagy az elmegyógyintézet dolgozói, és egyáltalán van-e valami értelme annak a fogalomnak, hogy „normális”? A kitalált karakterek között felbukkannak a történelem valódi szereplői is. Olvashatunk például egy történetet Abdülaziz szultán (valóságos személy) egyik pasájáról, aztán Betűvéső Csupasz Kasım Pasáról (kitalált személy), aki egy tragikomikusan végződő románcba bonyolódik Budapesten, ahol nagykövetként dolgozik; csábítója nem más, mint egy fürdős alkalmazott: Aranyhajú Zoltán. A valós személyek között van például a világhíres pszichiáter, Vamık Volkan, a puccsista Kenan Evren, a chilei diktátor, Pinochet, az énekesnő Sibel Can, és Melek Görgün, a török szexfilmek felejthetetlen csillaga. Számos nemzet tagjai is felbukkannak a lapokon, akik Törökország gazdag történelmi mozaikját alkotják, és akikkel a törökök együtt élnek: kurdok, lazok, abházok, oszétek, grúzok, pomakok, örmények, zsidók, görögök. Valamint külföldiek, akiknek valamiért erre vitt az útjuk, mint például a koreai Key-Chong, a francia dokumentumfilm készítő Vincent Barratier, a román követség ügyvivője Emil Pavulescu, a svéd Astrid és Gunnar Edström.
De ki ez az Aranyhajú Zoltán, aki az egyetlen magyar szálat képviseli a regényben? A kitalált pasa harmadik feleségét és öt lányát úgy tájékoztatták, hogy egy magyar asszony visszautasítása miatt vetett véget az életének. Mivel a helyszínen megtalálták a női ruhát öltött Zoltán fél pár cipőjét, és a szállodai vendégek is egy nőt láttak távozni a férfi szobájából, azt hitték, nő volt az illető, valójában azonban a hosszú, hófehér lábú, 17 éves Aranyhajú Zoltán iránt fellángoló szerelme vitte sírba a pasát. A fürdőkért rajongó úr ugyanis hiába szerette szenvedélyesen az egyik gyógyfürdőben hivatásos prostituáltként dolgozó Zoltánt, hiába halmozta el drága kincsekkel, a fiú csak a testét bocsátotta áruba, a szívét nem. Szeretője, Sándor hallani sem bírta, hogy szerelme épp egy oszmán férfi karjaiban kötött ki, ám az ajándékba kapott aranyak kissé lecsendesítették... A sok-sok szereplő közül a főszereplő mégis az Elmegyógyintézet. Az Egy elmegyógyintézet majdnem hiteles rövid története Törökország metamorfózisának egyfajta lenyomata.
Szepesi Dóra
Ayfer Tunç: Egy elmegyógyintézet majdnem hiteles rövid története
Fordította: Nagy Marietta és Sipos Áron
Napkút Kiadó, 530 oldal, 3990 Ft
Ajánló tartalma:
Az archívum kincseiből:
A vérzés hiánya – Annie Ernaux: Lánytörténet
Tűzön-vízen át – Mark Haddon: A Delfin
„A legaljasabb és a legnemesebb dolgokra egyaránt képesek vagyunk” – Bene Zoltán
A határozottan szív alakú szirom – Interjú Géczi Jánossal
Különleges emlék egy csodálatos nagymamáról – Beszélgetés Finy Petrával