Brian Doyle: Ne hagyd el a hajót!
Laik Eszter - 2016.05.15.
Hajónapló
Brian Doyle tengeri meséje, a Ne hagyd el a hajót annak is megkapó történet lehet, aki nem a hajózós kalandregények szerelmese. Az író maga is megidézi néhány nagy elődjét Thor Heyerdahltól Jack Londonon át Stevensonig, de persze visszanyúlhatnák akár az ókori eposzokig.
Navigare necesse est. Declan O Connort is valami hasonló vágy hajtja-űzi a Csendes-óceánra: a magányos, cinikussá keseredett középkorú férfi Oregonban bont vitorlát, hogy különösebb cél nélkül nekivágjon a végtelen víznek, maga mögött hagyva szárazföldi csalódásait, és élvezni, hogy a tengeren sem elvárások nincsenek, sem felelősséggel nem tartozik senkinek. Csupán egy különös sirály szegődik mellé útitársul, aki nemcsak hűségesen hallgatja a kapitány gondolatait, de maga is mesélni kezd.
Mi másról szólna egy jó kaland- és fejlődésregény, mint hogy a főhős útja számításaihoz képest homlokegyenest másképp alakul: a magány helyett végül hétfős „legénység” tömörül a kicsinyke hajón; az érzelmektől berzenkedő, morózus férfit mély kötődések kerítik hatalmukba; és az eseménytelen, nyugodt hajózás egy véget nem érő üldözős-menekülős csatába fordul.
A változások lavináját Declan egy régi barátjának felbukkanása indítja el, aki megözvegyülve és balesetben megrokkant, hangját vesztett kislányával egy szigetre menekült az új élet reményében. Declan felveszi őket a hajóra, és egy váratlan kalóztámadással már együtt küzdenek meg. Sorra érkeznek aztán új útitársaik: egy misztikus asszony az „albatroszok népéből”, egy hajóról kivetett kormányos, egy aprócska sziget idealista miniszterelnöke, s végül maga az üldözőjük. Minden utas egy-egy önálló univerzum megtestesítője, általuk mesebeli világok tárulnak fel az óceán végtelenségében, amelyek között lassacskán Declan is hazatalál a magáéba.
Brian Doyle egyedi elbeszélői hangot választ meséjéhez, úgy is mondhatnánk: a mágikus realizmus egy észak-amerikai változatát teremti meg, sokat merítve a déli elődök örökségéből. Történetében összefonódnak a szürreális és realista szálak, sosem tudhatjuk, egy mítoszban, vagy a képzeleten átszűrt valóságban járunk-e. E mesei atmoszférában feltárulnak a csendes-óceáni szigetvilág hiedelmei, szokásai, ahogy az író beavatja olvasóját a hajósok világának írott és íratlan törvényeibe is.
És bár a történetet számos helyen megterheli a terjengős, kissé felszínes filozofálás, az ezoterikus ködbe burkolózó lélektani elmélkedés, a szépelgő mondatburjánzások (nem beszélve a magyarra elég szerencsétlenül átültetett szófordulatszerű szitkok modorosságáról), valahogy mégis kötődni kezdünk e kis tengeri kompániához, és kitartóan vitorlázunk velük történetük végkimenetele felé.
Laik Eszter
Brian Doyle: Ne hagyd el a hajót!
Tarandus Kiadó, 328 oldal, 3490 Ft
Ajánló tartalma:
Az archívum kincseiből:
A vérzés hiánya – Annie Ernaux: Lánytörténet
Tűzön-vízen át – Mark Haddon: A Delfin
„A legaljasabb és a legnemesebb dolgokra egyaránt képesek vagyunk” – Bene Zoltán
A határozottan szív alakú szirom – Interjú Géczi Jánossal
Különleges emlék egy csodálatos nagymamáról – Beszélgetés Finy Petrával