Az olvasás éjszakája
OLVASÁS
ÉJSZAKÁJA
KÖNYVES
KALANDOK
OLVASÁS ÉJSZAKÁJA KÖNYVES KALANDOK
Könyv

Deborah Lytton: Csend

Pompor Zoltán - 2019.05.01.

Kitörni a csend fogságából

A csendet jobbára pozitív élményként éljük meg: szeretünk csendben lenni, amikor olvasunk, az alváshoz is nélkülözhetetlen a csend, és a természetbe is a nagyváros zajától menekülünk. A magunk választotta csend azért jó, mert akkor kezdődik és ér véget, amikor mi szeretnénk. Vajon ugyanilyen békességet, megnyugvást éreznénk akkor is, ha nem tudnánk változtatni a helyzeten, és akkor sem hallanánk hangokat, ha nagyon szeretnénk?

A Csend című ifjúsági regény hőse Stella, tehetséges kamasz: jól énekel (még csak másodikos máris az iskolai musical címszereplője), népszerű, csinos, s bár szülei elváltak, és ez némileg megbolygatta álomszerű életét, testvérével és anyjával kiegyensúlyozott a kapcsolata. Álma a Broadway, mindent megtesz célja eléréséért. Mindez a stabilnak hitt élet egy pillanat alatt törik darabjaira, amikor egy buta baleset áldozataként a csend fogságába kerül. Szerencsére a mindenki által gúnyolt, kicsit félszeg, ám tiszta szívű Hayden megmenti az életét, így csak hallását veszíti el – és a Broadwayről szőtt álmait.

Stella első személyben meséli el életének legnehezebb 17 napját, azt a bizonytalan időszakot, amikor még az is kétséges volt, hogy sikerül-e a hallását visszanyernie egy műtét segítségével. Hősünk a kényszerű csendet veszteségként éli meg: nem énekelhet többé, beszélni ugyan tud, de nem érzékeli hogy suttog vagy kiabál, barátaival is csak SMS-ben tud „beszélgetni”.  Hamarosan azonban onnan kap segítséget, ahonnan nem is remélné: az életmentő lovag, Hayden úgy dönt, nem hagyja magára Stellát, hanem segít neki abban, hogy a kényszerű csendet nyereségként kezelje. Hayden maga is sérült – gyerekkorában erőszakos anyja elől a némaságba menekült, kamaszként is szívesebben olvas, vagy zongorázik, mint beszél, ugyanis szavait a trauma hatására nehézkesen formálja, dadogása miatt mindenhol gúnyolják.

A regény hol Stella, hol pedig Hayden perspektívájából mutatja be kapcsolatuk kibontakozását, romantikus egymásra találásukat, közös kalandjaikat a némaság és a csönd megtörésére. A fiú vállalása – felnyitni Stella szemét világ csodáira, megmutatni, hogy az élet sokféle módon lehet teljes – szép lassan sikerrel jár, s bár a lány apja nem nézi jó szemmel a fellángoló kamaszszerelmet, a fiatalok mindig találnak időt és módot arra, hogy megismerjék egymás és a világ értékeit.

Három hét alatt nemcsak Stella talál új értelmet, célt maga számára, de Hayden is kilép a némaság fogságából – egymásra találva, egymást gyógyítva együtt változnak és válnak egy párrá.

Pompor Zoltán

Deborah Lytton: Csend
Harmat Kiadó, 334 oldal, 2900 Ft

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



A Könyvhét 2019/2. számaÉS Páratlan oldalKarácsonyi kalandA Mélytengeri Mentőcsapat és a Mogorva HalHolly elveszett varázspálcájamacskarácsonyhosszú hajúszülinapiA hanta banda
Belépés