Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
Könyv

Fekete-Sipos Márti: Igazibb az igazinál

Laik Eszter - 2017.02.22.

Nem vér szerint, szív szerint

Az örökbefogadás szerencsére egyre kevésbé tabutéma, akár családon belül, akár az örökbefogadó párok tágabb környezetében esik róla szó. Fekete-Sipos Márti kötete közeli arcképeivel segít felszámolni a témával kapcsolatos fenntartásokat, hiedelmeket és közönyt. Az érzékenyítéshez a legautentikusabb szereplőket kérte fel: tizenhárom szülőpárossal készített interjút élettörténetükről, az örökbefogadott gyermek(ek) és szülők múltjáról, jelenéről. Ha tudunk is egyet s mást hallomásból az örökbefogadásról, a nyilatkozó párok (vagy épp egy egyedülálló anya) a megjárt poklok mélységeit és az abból való kitörés eufóriáját tárják fel előttünk. Az interjúalanyok teljes nevükkel, arcukkal vállalták a beszélgetést, életükben nincs titkolnivaló, csak megosztásra méltó történetek. A legtöbben átmentek a gyermektelenséggel járó megpróbáltatásokon, a lombikprogram keserű tapasztalatain, mások saját gyerekeik mellé fogadtak be újabbakat. Nem egy párnak felbomlott a házassága, amit aztán újra összekötött a – végzet? A gondviselés? Mindegy is, minek nevezzük, a megszólalók valamennyien saját sorsukként élik meg és fogadják el életük alakulását.

Ildikóhoz és Pálhoz babamentő inkubátorból került kisbabájuk, pedig sokan óvták őket ettől a lehetőségtől. És bár a kislány cukorbeteg, megtanultak együtt élni ezzel a nehézséggel. Teréz és János vér szerinti kislánya egy szörnyű autóbalesetben halt meg; pár év múlva örökbefogadott lányuk abban a mentőautóban született, amely Teréz munkahelyére, egy kórházba száguldott. Barbarának és Zsoltnak a kórházban kellett lemondaniuk éppen születendő és örökbefogadandó gyermekük életéről, de rögtön a tragédia után felajánlottak nekik egy másik babát. Zsuzsának, aki egyedül nevel egy örökbe fogadott Down-szindrómás kislányt, meg kellett küzdeni saját fiai ellenállásával is. Katalinnak és Sándornak, miután befogadtak egy erdélyi menekült kislányt, Vietnamban és Észak-Koreában muszáj volt lemondaniuk egy-egy kiszolgáltatott csecsemőről, hogy a többit ezáltal mentsék meg. Tóth Krisztina költő-író, és férje, László egy hányatott múltú kislánnyal vállalták a folyamatos otthoni „ostromállapotot”, ahogy az írónő fogalmaz, s ennek élményeit a frissen megjelent A lány,aki nem beszélt című mesekönyv őrzi. Rick és Lori, amerikai misszionáriusok Zsoltinak lettek a szülei, aki nem lát és nem beszél, de mégis imára mozdul a keze, ha szülei fohászát érzékeli.

A kötet egyfelől a sorstársaknak megnyugtató és megerősítő olvasmány: hány nő és férfi járta be ugyanazt a mérhetetlen kitartást igénylő utat, amely részleteiben mégis annyira egyedi; másfelől a kívülállóknak tárja fel egy alig ismert világ megdöbbentő, ámde felemelő, katartikus erejű történeteit.

Laik Eszter

Fekete-Sipos Márti: Igazibb az igazinál
Harmat Kiadó, 2900 Ft

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



KőszeghyÉlet és Irodalom AlapítványTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés