A lét elviselhetetlen tömörsége

Lydia Davis amerikai novellista, esszéista és fordító. Újrafordított Proust és Flaubert regényeiből és 2013-ban a Nemzetközi Man Booker díjat is elnyerte. A történet vége (2017) és az Annyi, mint (2019) után most harmadik kötete jelenik meg magyarul a Magvetőnél.
A kicsit több, mint 300 oldalon 122 történetet mesél el nekünk Davis, ami jól mutatja, hogy többségében mennyire tömör és rövid szösszenetekkel van tele a könyv. Novellák. Egypercesek. Megfigyelések, az élet apró rezdülésének megörökítése, az agyunkon átsuhanó gondolatok lenyomatai, soha el nem küldött panaszlevelek, álmok és néhány Flaubert átirat tölti meg a könyvet.
Egy-egy kivételtől eltekintve nagyon kompakt prózát ír Davis – nevezhetnénk talán próza haikunak is, ha holmi címkézéshez támad kedvünk – ahol az, amit nem ír le, ugyanannyira fontos, mint az, amit igen. Mert ezek a hallgatások és hiátusok teszik lehetővé, hogy igazán mélyre menjen a szöveg. Amit elhallgat, azt mind érezzük és látjuk a sorok mögött.

Háztartási megfigyelés
”A sok piszok alatt
A padló valójában nagyon is tiszta.”

Felmerülhet a kérdés, hogy mennyire lehet rövid egy történet? Történet-e az a kétsoros, amiben az elbeszélő megállapítja, hogy még sosem volt ott, ahol már egy ideje most ott van? Történet-e egy felsorolás azokról a dolgokról, amik kicsit idegesítenek? Történet-e az a pár szó, amit egy telefonbeszélgetés közben lefirkantunk? Hol húzódnak a történetek határai? Van az a városi legenda, mely szerint Hemingway egyszer fogadást kötött, hogy csupán hat szóban képes elmesélni egy történetet. Az anekdota szerint sikerült is neki, így született a következő szöveg: „For sale. Baby shoes. Never worn” (Babacipő eladó. Sosem hordták. – adja magát a nyers fordítás, amiből az is kiviláglik, hogy ha Hemingway magyar lett volna, akkor akár négy szóban is elmesélhette volna ugyanazt). Nincs bizonyíték arra, hogy ez a hatszavas tényleg Hemingwayhez kötődik-e vagy sem, de talán nem is lényeges, egy történet el lett mesélve.
És még nagyon sok történet lett elmesélve Lydia Davis által ebben a kötetben, hasonlóan lényegretörő módon. Ha nem is mindig ennyire tragikusak, sokkal inkább apró dolgok, amelyek önmagukban jelentéktelennek tetszhetnek, egyenként semmik is, de nem ilyen apró rezdülésekből, eseménytelen eseményekből áll össze az élet? Ebből adódik, hogy nem is lesz mind emlékezetes, egy részük valószínűleg hamar elillan olvasás után, de arra sem emlékszünk mindig, hogy mit ettünk egy hete reggelire. Ezért is fontos talán megjegyezni, hogy a kötetet olvasva végig az az érzésünk lehet, hogy egy narrátort hallgatunk. A novellák szóljanak egyetemi tanárokról, utazókról, étteremben étkezőkről és halakról gondolkodókról, a háztartási tárgyak nyelvéről vagy tehenekről, mind ugyanazon a hangon szólalnak meg, egy megfigyelő észrevételeit tolmácsolják. Ez a néhol vicces, de alapvetően kissé melankolikus hang kapcsolja össze a szövegeket és teremt egyfajta összetartozást, ami csak erősíti a hatást, hogy az életünk apró semmiségek sorozata.

A telefontársaság nyelve
„Az ön által bejelentett hiba
Mostmár ismét megfelelően működik”

A kötet hangulata és színvonala sem egységes, de ez nem is elvárt, jellegéből adódóan szinte lehetetlen. Néha egészen abszurd, máskor banális, olykor vicces, de a végkicsengés leginkább mélabús. Eszközeiben is változatos, a szikár prózát néha felváltja a szavakkal való képi játék, egyes szövegek felsorolásokra építenek sajátos ritmusban, és többen hanghatásokra, adott szavak hangzására alapulnak. Azt viszont minden kétkedés nélkül kijelenthetem, hogy a létezésünk aktusai vannak elkapva minden flanc nélkül, sallangmentesen. És hát az élet sem egyenletes.

Vincze Dóra

Lydia Davis: Elég jól vagyok, de lehetnék egy kicsit még jobban is
Magvető Kiadó, 336 oldal, 3999 Ft