Kafkaregény, zsidóságregény, énregény

Izgalmas és meghökkentő jelenettel indul Szántó Gábor regénye: egy modern zsidó irodalmat tanító egyetemi oktatóhoz bekopogtat egy idős haszid, aki azt állítja, felismerni véli egy folyóirat címlapján Franz Kafkát, akivel együtt járta meg az auschwitzi poklot. Ahogy az egyes szám első személyű elbeszélőnek, úgy az olvasónak is máris abszurdba fordul az alaphelyzet – Kafka köztudomásúlag 1924-ben egy Bécs melletti szanatóriumban hunyt el.

Az elbeszélőt nem hagyta nyugodni az egyszerre képtelen, mégis meggyőző történet, és – némi tapogatózó bizonytalanság után – nyomába ered látogatója hihetetlen állításának. Érdeklődése lassan rögeszmébe fordul, és csillapíthatatlan vágy hajtja át a fél világon, hogy szakemberek segítségével igazolását találja annak, Kafka még élhetett, alkothatott 1944-ben.

E nyomozásban állandó segítője a jóbarát és kolléga, Tamás – beszélő név: a hitetlenkedő barát lelki ellenpontja is a folytonos önmarcangolástól, kétségektől űzött elbeszélőnek. Az Amerikába bonyolított rendszeres telefonbeszélgetések során Tamás a józan, vidám, gyakorlatias problémákkal körülvett férfiembert testesíti meg, míg hősünknek a Kafka-mítoszban kulminál önnön identitásválsága is: a magát utolsó zsidó írónak tartó irodalmár nem leli helyét sem az övéi, sem mások között. Emiatt is vág neki Auschwitznak, Bécsnek, Berlinnek, Oxfordnak majd Jeruzsálemnek, kutatva a titokzatos Kafka-hagyatékot (ha létezik), és keresve közben önmaga helyét a világon. Noha e belső utazásról tett megállapítások erősen az általánosságok szintjén mozognak („Idő kellett, míg rájöttem: zsidóságom nem csupán azonosságom, hanem idegenségem kifejeződése is”), a főhős vissza-visszatérő liezonjai, szexuális kalandjai személyesebbre árnyalják valamelyest a karaktert.

A regény izgalmas felütése és meghökkentő záró fordulata között mégis a lineárisan halmozott, kevés előrelendítő fordulattal kecsegtető úti élmények és nőkalandok sorakoznak, amely események sorából egyetlen szimbolikus, majd később fontos szerepet játszó motívum emelkedik ki megkapóan szépen – a főhős különös képessége, hogy egy szál kis dróttal könnyedén kinyisson lakatokat.

Csemege az olvasónak a (kimondatlanul) fiktív, 1924 utáni Kafka-életrajz, mely egyben Kafka-regénnyé teljesíti ki a történetet, finoman összedolgozva a fantáziajátékot a dokumentarista részekkel. A főhős odisszeájában végigkövethetők a párhuzamosságok Kafka identitásválságával és fő írói kérdéseivel – középpontban a Törvénnyel való küzdelemmel, mely már-már ironikus formában jelenik meg a történet lezárásában. És a legvégére még a címszereplő macskák is előkerülnek…

Laik Eszter

Szántó T. Gábor: Kafka macskái
Noran Libro Kiadó, 372 oldal, 3490 Ft