Marx filozófiája vagy antifilozófiája

Természetesen Marxot is csak úgy lehet olvasni, hogy (legalábbis nagyjából) tisztában vagyunk a filozófiatörténet őt megelőző nagyjainak (Rousseau, Kant, Hegel, stb.) vagy kortárs vitapartnereinek (Feuerbach. Proudon, Bauer, Stirner), valamint a közgazdaságtan klasszikusainak (Adam Smith, Ricardo, Sismondi) a tanításával, azaz azzal, amit Marx elfogadott, elvetett és harmadik lehetőségként: átalakított/megfordított. E roppant közhelyet még megtoldhatjuk azzal, hogy gyakorlatilag nem lehet a Louis Althusser-tanítvány Étienne Balibar (I. Wallerstein szavaival)„nagyon eredeti és intelligens” művét, esszészerű okfejtéseit a Tézisek Feuerbachról, A német ideológia, Louis Bonaparte Brumaire 18.-ája, A tőke első könyve behatóbb ismerete, tanulmányozása nélkül igazán megérteni. Ezekben vannak azok a kategóriák, amelyeket a szerző vizsgál: elidegenedés, az idealizmus két arca, árufetisizmus, a filozófia mint gyakorlat, az emberi lényeg, a dialektika jelentései, a haladáselmélet, a termelésre alapozott történelemfelfogás, az egyetemes osztály: a proletariátus, a kapitalizmus ellentmondásainak feloldása, s még néhány. Tehát Marxot kell olvasni!

Marxot nem a múlt emlékműveként, hanem időszerű szerzőként olvassuk – jelenti ki a szerző, ami csak az egykori államszocialista országokban hangzik furán sokaknak. Azok fülének, akik az elmúlt 65 évben itt éltek, és azt hitték, azt hallották, hogy a marxizmus az „uralkodó osztály ideológiája.” Balibar viszont egyenesen azt mondja: „nincs és soha nem is lesz marxista filozófia, viszont Marx jelentősége a filozófia számára nagyobb, mint valaha is volt.” (Kiemelés az eredetiben.) Ugye ismerjük, Engels írásbeli tanúsága alapján a marxi bon mot-t: „csak az biztos, hogy én nem vagyok marxista.”

Elég megnézni a bibliográfiai útmutató felsorolását (ahol ugyan csupa franciául kiadott művet találunk), máris igazolva látjuk Balibar kijelentését. Mert talán könnyebb is ma Marx filozófiájával foglalkozni, miután egy száz éves szakasz után a történelmi marxizmusnak aligha van legitimációs funkciója (Habár: Kína?, Kuba? Észak-Korea?!).

Balibar hangsúlyozza Marx utópiaellenességét, azt, hogy mindig minden műve a jelenhez, adott helyzetekhez való hozzászólás. Így sohasem volt ideje arra, hogy felépítsen egy doktrinát. Meg a „… korrekciók gyorsabban jöttek. Nemcsak a konklúziókat előzték meg, hanem a konklúziók kritikáját.” Talán valamiféle intellektuális megszállottságból eredt ez? –teszi fel a kérdést. Ha igen, ez kettős etikát szolgált: a teoretikus (a tudós) etikáját és a forradalmár etikáját.

Marx egész élete viták jegyében telt el, és két esemény, az 1848-as „népek tavaszának” meg a Párizsi Kommünnek a bukása okozott csalódást neki. De egyszer sem omlott össze, dacolt a nehézségekkel. Rendkívüli ember volt. Ami később történt „vele”, arról nem tehetett. Balibar helyre teszi Marx utóéletét is, ezzel a könyvvel. A kisbetűs oldalakat is el kell olvasni, ami a dialmatról, Engelsről, Leninről, Althusserről, Benjaminról, Gramsciról, Lukácsról, a marxizmus három (vagy négy?) forrásáról szól, vagy éppen rövid idézet tőle.

Csokonai Attila

Ḕtienne Balibar: Marx filozófiája
Fordította Mihancsik Zsófia
Radikális gondolkodók
Typotex Kiadó, 273 oldal, 2500 Ft