Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
Könyvhét.hu online

2-10 éves gyerekek játékos nevelése a Plukkido-módszerrel

Móra Kiadó - 2020.05.30.

Gyakorlati kézikönyv mesés gyerekkorhoz – A Plukkido-módszer

A játék az emberi élet egyik alapköve. A kisgyerekek leggyorsabban és leghatékonyabban játékon keresztül tanulnak, így a tudatos fejlesztésben is hatalmas szerepet kapnak a játékos módszerek. A digitális világ ingerbőséget kínáló környezetében az interaktív, élmény alapú megközelítések minden területen, így a gyereknevelésben is felértékelődtek. A Móra Kiadó edukációs és szülőket segítő kiadványai fejlesztésénél folyamatosan keresi azokat az új módszereket, melyek a játékot középpontba helyezve támogatják a gyerekek fejlődését. Legújabb szülőknek készült kézikönyvünkben egy olyan módszert mutatunk be, mely hosszútávon alkalmazható, kipróbált és eredményes eszközt jelent a szülőknek ahhoz, hogy boldog és kiegyensúlyozott gyerekkort teremtsenek gyerekeiknek.
A Plukkido-módszer egy olyan komplex nevelési szemlélet, ami azon túl, hogy pozitív megerősítéssel, játékosságon és a fantázia mozgósításán keresztül tanít problémamegoldást és feszültségoldási technikákat, arra ösztönözi a felnőtteket, hogy értő figyelemmel forduljanak a gyermekekhez.
A módszer alapját képzeletbeli manóvilágról szóló történetek jelentik. A történetek összekötik a gyerekek valós viselkedését a mese cselekményének alakulásával, így tulajdonképpen irányítóivá válnak az eseményeknek. A manók különböző nehéz helyzetekbe keverednek, melyek megoldásához a gyerekek nyújthatnak segítséget azzal, hogy elvégeznek olyan hétköznapi feladatokat, mint az önálló öltözés, a csendes várakozás, vagy épp a társakkal való együttműködés. A fantáziajáték izgalma elveszi a helyzet feladat jellegét, így a gyerekek a játék örömétől, belülről motiválva cselekszenek.
A fantázia mozgósítása emellett azért is kiemelten fontos, mert a gyerekek egyre több olyan játékkal vannak körülvéve, amik kész képekkel dolgoznak, így sokkal kevesebb tér marad a fantáziatevékenységnek. Ez hosszútávon komoly nehézségeket okozhat, hiszen ha nem alakul ki megfelelő mértékben a belső képalkotás képessége, akkor számos egyéb mellett a gyermek nehézségekbe ütközhet az iskolai elvont műveletek megoldása során, illetve a megoldandó élethelyzetekhez sem tud kellő kreativitással hozzáállni.
A játékon keresztül tanult problémamegoldás olyan eszközt ad a gyerekek kezébe, amelyet bármikor, attól függetlenítve is sikerrel alkalmazhatnak.
Mindemellett kiemelkedően fontos, hogy a gyerekeknek minél többször legyen lehetősége megélni a közös mesélés élményét. Az olvasott mese hallgatása, a meghitt együttlét élménye mellett fejleszti a beszédkészséget, a kreativitást, az önbizalmat és az érzelmi intelligenciát is, sőt feszültségcsökkentő hatással is bír. A mesékben megjelenő konfliktusok segítenek a gyermekeknek megnyílni saját érzelmeikkel kapcsolatban. A mese szereplőin keresztül sokkal könnyebb megközelíteni olyan témákat, érzelmeket, amelyek a gyermekeket foglalkoztatják. Az így felszínre kerülő érzelmek sokszor segíthetnek a valós élet nehéz helyzeteinek megélésében, kezelésében.
A módszer következő alappillére – az értő figyelemmel odafordulás és az aktív bevonódás –, elsősorban a gyermeket nevelő felnőttet célozza. Célja egy olyan szemléletváltás felé irányítani a szülőket és gyermeknevelőket, ami a jót helyezi a fókuszba. A módszer megtanítja észrevenni a jól működő helyzeteket, az apró jócselekedeteket és arra ösztönzi a felnőttet, hogy ezt vissza is jelezze a gyermeknek. Így tulajdonképpen a pozitív megerősítés kerül előtérbe, szemben a hibák kiemelésével. Ez a fajta hangsúlyeltolódás jobb közérzetet eredményez minden résztvevőben, de fontos kiemelni, hogy ez nem a hibák elkendőzését jelenti, pusztán a visszajelzések kiegyensúlyozottabbá válását.
A Játssz, mesélj és figyelj című könyvben a szerzők bemutatják a Plukkido-módszert és annak pszichológiai, pedagógiai hátterét, emellett minta meséket, és további eszközöket biztosítanak, hogy a módszert akár azonnal gyakorlatba lehessen ültetni.
„Meggyőződésem, hogy a közös játék, a pozitív megerősítés, és egy mesés keretrendszer kiváló alapot nyújthat egy kisgyerek számára az ideális fejlődéshez. Minden szülő egy varázslatos gyerekkort szeretne teremteni a gyermekének, ehhez pedig a Plukkido egy kipróbált, működő 2-10 éves korig alkalmazható módszert ad, ami nem csak a gyerekeknek, a szülőknek is élmény lehet. A Játssz, mesélj, figyelj így tulajdonképpen egy kézikönyv a mesés gyerekkorhoz.” – mondta el Török Ágnes, a Móra Kiadó edukációs szerkesztőségének vezetője.
A Plukkido-módszert megalkotói maguk is gyakorló szülők, akik az elmúlt 5 évben közel 20000 család visszajelzéseit alapul véve tökéletesítették a módszertant és a hozzá kapcsolódó eszközöket.
A módszertan elvén működő motivációs táblajátékot több mint 5000 család használja sikerrel napi szinten, több tucat óvodában pedig a Plukkido-módszer a nevelési program része.
A Plukkido használók mindennapjait ideális képernyőidőre optimalizált mobil alkalmazás – a Zsebmanó – játszótéri és óvodai konfliktusokat segítő nevelési eszköztár – az Ideki – utazást élménnyé varázsoló GPS alapú app – ÚtraManó és számos, weboldalról letölthető ingyenes kiegészítő támogatja.
A Játssz, mesélj, figyelj Dr. Gyarmathy Éva pszichológus alábbi ajánlásával jelenik meg:
„A legtöbb szülő, ha lehetne, sokkal több időt fordítana a gyermekeire, mint amennyit tud, a nagy rohanásban azonban nem egyszerű ezt megoldani. Az együttlétet viszont intenzívvé lehet tenni. Ebben a „Plukkido” játékokra épülő könyvben a játékos megoldások és az ezekre írt példák segítenek a szülőknek a mindennapi problémásabb nevelési helyzetek megoldásában. Nem kell tökéletesnek lenni, de a nevelési helyzetek, konfliktusok elől nem lehet elmenekülni, mert ezek úgyis újra és újra előkerülnek. Jobb szembenézni a problémákkal, és a legjobb ezt a gyerekekkel együtt, a gyerekek eszközeivel, játékosan és mesével tenni. Számos tanácsadó könyv jelent már meg gyereknevelés témában, de ennek a könyvnek a különös előnye, hogy egy már bevezetett játékcsomagra épül, ugyanakkor a játékcsomag nélkül is használható gyakorlati tanácsokat és kész megoldásokat, meséket ad közre. A mesék általában is fontos részét képezik a nevelésnek, de a tudatosabb használat, amelyre a könyv vezeti az olvasót, a szülő-gyerek együttműködést bensőségesebbé és így nagyon hatékonnyá teszi.”
Tudjon meg többet a könyvről itt: https://mora.hu/konyv/jatssz-meselj-es-figyelj-jatekalapu-gyermekneveles-a-plukkido-modszerevel/
Tudjon meg többet a Plukkido-módszerről itt: https://plukkido.hu/

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Rovat további hírei:
Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Kiemelt

Weiss János: Immanuel Kant 300 – Az Élet és Irodalom 2024/16. számából

Az Élet és Irodalom 16. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

KőszeghyÉlet és Irodalom AlapítványTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés