Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
Könyvhét.hu online

A csodabogár dupla győzelme a 2022-es Merítés-díjon – a Móra Kiadó közleménye

2022.10.07.

Óriási örömmel számolunk be róla, hogy nem csak a zsűri, de a közönségszavazás alapján is Kiss Judit Ágnes: A csodabogár című kötete lett a Merítés-díj 2022 abszolút győztese gyerekirodalom kategóriában. A 10 legjobbnak ítélt könyv között még további két mórás cím is szerepel.
Az idén 7. alkalommal átadott díj történetében először fordul elő, hogy a közönség és a zsűri egyöntetűen ugyanazt a könyvet ítélte méltónak a győzelemre.
Kiss Judit Ágnes érzékenyítő története Radnóti Blanka rajzaival, 2021. júliusában korlátozott példányszámban jelent meg, együttműködésben a Végtaghiányos Gyermekekért Alapítvánnyal. A könyv a Nemzeti Szociálpolitikai Intézet és az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kiírt „Fogyatékos személyek helyi, regionális és országos szervezeteinek szakmai programjainak támogatása 2020” (FOF2020) című pályázat keretein belül valósult meg.
A történet szerint Zsófit sokszor csúfolták osztálytársai, mert más, mint a többiek. Szülei ezért döntöttek úgy, hogy új iskolába íratják. Első napján máris rendkívüli dolog történik vele: egy különleges bogarat talál a szekrényében. Kezdetben viszolyog tőle, de mikor a rovar beszélni kezd hozzá, Zsófi megbizonyosodik arról, nem egy átlagos lény szegődött mellé.
Valóban, Csodabogár fontos küldetéssel érkezett: meg kell tanítania a lányt leküzdenie gátlásait, hogy beilleszkedhessen az új közösségbe.
A regény mellé két óravázlat is készült (egy irodalom és egy etika óra), illetve két társuló foglalkozásterv, így segítve a pedagógusokat az iskolai feldolgozásban, melyek az alábbi linken érhetőek el itt
A csodabogár a megjelenése évében a Bookline gyerekirodalmi programjának keretében Szívünk rajta elismerést kapott. Magyarosi Éva képzőművész, animációs rendező, a Szívünk rajta program zsűritagja az alábbiakat írta a kötetről ajánlójában.
"A főszereplő - Zsófi - születési rendellenességgel született tanuló helyzete cseppet sem egyszerű. Ez leginkább nem is rajta múlik, hanem az őt körülvevő világból adódóan, amibe kétségbeesetten igyekszik beilleszkedni. A könyv kitűnő beszélgetésindítója lehetne az iskolában a témának - a feldolgozásnak: megtalálni azokat a kapaszkodókat, ami a kirekesztettség érzését kezelni segíti minden oldalról. A történet érthetővé teszi az érzelmi viharokat, ami a kiközösítéssel együtt jár. Használható utakat mutat arra is, hogyan lehet egy vesztesnek látszó történetből egy kis bátorsággal győztesen célba érkezni. Nagyon ajánlom ezt a hiánypótló könyvecskét egy szebb jövő reményében iskoláknak, szülőknek, és persze a gyerekeknek is már egészen fiatal kortól."
A Merítés-díj tízes listájának második helyét Zágoni Balázs családi kisregénye a Karácsonyi kitérő, a hatodik helyet pedig Zalka Csenge Virág A Varjúherceg című népmeseválogatás kötete foglalja el.

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Rovat további hírei:
Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Kiemelt

Weiss János: Immanuel Kant 300 – Az Élet és Irodalom 2024/16. számából

Az Élet és Irodalom 16. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

KőszeghyÉlet és Irodalom AlapítványTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés