Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
Könyvhét.hu online

A kolozsvári ünnepi könyvhetet új helyszínen tartják

Gazda Árpád – MTI - 2015.05.21.

Kolozsváron ötödik alkalommal szervezik meg idén az ünnepi könyvhetet, ezúttal a budapestivel egy időben, de új helyszínen – mondták el egy csütörtöki sajtótájékoztatón a szervezők.

A rendezvény színpadját és a könyves standokat ezúttal a középkori vár falai mellett haladó Fogoly (Potaisa) utcában állítják fel. Ugyancsak június 4. és 7. között, és ugyanazon a helyszínen mutatja be  turisztikai kínálatát Nyíregyháza város, és a szervezők azt remélik, hogy a két rendezvény kiegészíti, erősíti egymást.
H. Szabó Gyula, az erdélyi könyves céh alelnöke elmondta, idén a 125 éve született Makkai Sándor írót, erdélyi református püspököt állítják a rendezvények középpontjába. Tematikus beszélgetéseket terveznek Makkai írói és egyházi munkásságáról, valamint az itthon maradás-elvándorlás kérdéséről is. Utóbbiról Makkai Sándor váltott ki heves irodalmi, közéleti vitát Erdélyben az 1930-as években, miután Magyarországra telepedett.
Doki Emese, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) ügyvezető elnökségének a munkatársa, az elmúlt évi rendezvények főszervezője elmondta, a korábbi gyakorlattól eltérően az erdélyi magyar kiadóknak nem kell bérleti díjat fizetniük a standokért.
Ambrus Zsombor, az idei főszervező elmondta, a könyvhét színpadján idén is egymást követik a zenei, tánc- és bábszínházi előadások, és a rendezvény az írókkal való találkozásra is lehetőséget teremt.

Gazda Árpád – MTI

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Rovat további hírei:
Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Kiemelt

Weiss János: Immanuel Kant 300 – Az Élet és Irodalom 2024/16. számából

Az Élet és Irodalom 16. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

KőszeghyÉlet és Irodalom AlapítványTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés