Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
Könyvhét.hu online

A tolvajok könyvtára – a „börtönirodalom” Romániában

Baranyi László – MTI - 2015.07.01.

Plágiumgyanús könyvek és kétes értékű tudományos dolgozatok publikálásával rövidítik büntetésüket a romániai elítéltek, mivel egy hatályos jogszabály szerint a feltételes szabadlábra helyezésnél a börtönben írt minden könyvért egy-egy hónapot elengedhetnek a büntetésből.

A hirtelen felvirágzott "börtönirodalomról" szerdán közölt átfogó összeállítást a Gandul című portál, az Adevarul című lap pedig folytatásos riportsorozatban leplezte le a héten, hogyan váltak termékeny "szerzőkké" olyan elítéltek, akik korábban nem olvastak könyveket, és azzal hencegtek, hogy "az élet iskolájában" szerezték meg a meggazdagodásukhoz szükséges ismereteket.
Míg 2012-ben alig hét tudományos munka született a rácsok mögött, az utóbbi másfél évben csaknem kétszáz. A Gandul A tolvajok könyvtára címmel közölt összeállításában 73 szerzőt azonosított. A korrupcióért elítélt ismert politikusok és üzletemberek mellett egzotikusabb esetek is akadnak: kábítószer-kereskedők, népdalénekesek, nemi erőszakért bezárt elítéltek és korrupt forgalmi rendőrök is valósággal ontják a változatos tematikájú könyveket az idegenforgalomtól a fogápolásig, a légkondicionálástól a napenergiás autóig. A petrozsényi mészárosként ismert sorozatgyilkos például a Teremtés vagy evolúció című filozofikus elmélkedésével próbálta szabadulását siettetni.
Először Adrian Nastase korrupcióért bebörtönzött volt miniszterelnök esetében kapott nagyobb publicitást a börtönkönyvekben rejlő lehetőség, mikor 2013-as feltételes szabadlábra helyezésénél kiderült, hogy tudományos tevékenységéért 45 napot vontak le büntetéséből. Az egyetemi oktatóként is elismert politikus viszont csak két könyvvel szerepel a Gandul statisztikájában, messze lemaradva például az öt könyvet publikáló George Becalitól, a juhpásztorból milliomossá vált futballmecénástól.
Az Adevarul cikksorozata szerint a börtönben publikált könyvekkel nemcsak az a gond, kétséges az irodalmi vagy tudományos értékük: sok esetben az is bebizonyosodott, hogy összemásolgatták őket. Becali állítólag sportújságokból vett át idézőjelek nélkül hosszú passzusokat, de a szintén ötkönyves George Copos volt államminisztert is plágiummal gyanúsították meg feltételes szabadulása után.
A lap megállapítja: a plágiummal sem kockáztatnak semmit az elítéltek, hiszen a büntetés csökkentésének csak az a feltétele, hogy a könyvet egy egyetemi oktató szakmai irányítása mellett egy akkreditált könyvkiadó jelentesse meg. Így válhattak a börtönök másfél év alatt termékeny tudományos műhelyekké Romániában - mutatott rá az Adevarul.

Baranyi László – MTI

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Rovat további hírei:
Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Kiemelt

Weiss János: Immanuel Kant 300 – Az Élet és Irodalom 2024/16. számából

Az Élet és Irodalom 16. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

KőszeghyÉlet és Irodalom AlapítványTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés