Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
Könyvhét.hu online

A véleményszabadság határaira figyelmeztetett Aleida és Jan Assmann a német könyvszakma békedíjának átadó ünnepségén

Bálint Marcell – MTI - 2018.10.14.

Az együttélés alapelveiről szóló társadalmi közmegegyezés fontosságára és a véleményszabadság határaira figyelmeztetett Aleida és Jan Assmann, két világhírű német kultúrtörténész vasárnap Frankfurtban a német nyelvterület legrangosabb civil kitüntetéseként számon tartott elismerés, a németországi könyvkereskedők békedíja (Friedenspreis des Deutschen Buchhandels) átadó ünnepségén.

Az elismerés idei kitüntetettjei az első német polgári alkotmány elfogadásának helyszínén, a frankfurti Szent Pál-templomban 700 meghívott vendég részvételével tartott ünnepségen elmondott beszédükben hangsúlyozták, hogy a demokráciát ugyan erősíti a vita, de mégsem lehet minden vita tárgya.
Teljes egyetértésre van szükség az együttélés alapelveiről, köztük az alkotmányosságról, a hatalmi ágak szétválasztásáról, a jog függetlenségéről és az emberi jogokról. Ezért "nem minden ellenvéleménynek jár ki a tisztelet" - hangsúlyozták, hozzátéve, hogy a demokráciát nem a veszekedés, hanem az érvelés viszi előre, a gorombaság és a viszályok elmélyítése pedig megbénítja.
A kulturális emlékezet legrangosabb kutatói között számon tartott házaspár a nemzet, a szolidaritás és az integráció fogalmáról is szólt. A német könyvszakma csúcsszerve, a könyvkereskedők egyesülete (Börsenverein des Deutschen Buchhandels) ismertetése szerint beszédükben kiemelték, hogy a nemzet "nem a Szent Grál, amelyet meg kell védeni a bemocskolástól és a megszentségtelenítéstől, hanem szövetség emberek között, akik történelmük szégyenteljes epizódjaira is emlékeznek és a nevükben végrehajtott rettenetes bűncselekményekért is vállalják a felelősséget".
Szolidaritásra pedig nemcsak az egyes társadalmak szintjén van szükség, hanem globálisan is. Ezért elfogadhatatlan az az állapot, hogy van egy "neoliberális szabadság a tőke, az árucikkek és a nyersanyagok szabad áramlására, miközben migránsok fennakadnak a határokon, és megfeledkezünk róluk, a szenvedésükről, a jövőjükről".
Így "a legfontosabb kérdés nem az, hogy megvalósítjuk-e az integrációt, hanem az, hogy miként valósítjuk meg", azonban "manapság mintha visszafelé haladnánk", a nyilvános viták "beszűkülése" néhány témára pedig inkább a közhangulat felszításához járul hozzá, nem pedig a közösség előtt álló problémák tisztázásához és megoldásához - fejtette ki  Aleida és Jan Assmann.
Rámutattak arra, hogy a kultúrák között nincsenek merev határok, "a kultúrák áthatolnak határokon könyvek, fordítások, átvételek és átértelmezések exportja és importja révén, és más kultúrákkal kapcsolatba kerülve átalakulnak, egymásba fonódnak és kölcsönösen ösztönzik és megváltoztatják egymást". 
A németországi könyvkereskedők 25 ezer euróval járó békedíját 1950 óta adományozzák a béke és a párbeszéd elvének érvényesítésében kiemelkedő érdemeket szerző íróknak. Az elismerést minden a frankfurti nemzetközi könnyvásár utolsó napján adják át.  A díjátadó ünnepséget minden évben a frankfurti Szent Pál-templomban rendezik, ahol 1849-ben fogadták el az első német polgári alkotmányt. Az elismerést megkapta mások mellett Hermann Hesse, Jorge Semprún, Václav Havel, Mario Vargas Llosa és két magyar szerző, Konrád György és a néhai Esterházy Péter. Tavaly Margaret Atwood kanadai írót, költőt és esszéistát tüntették ki az elismeréssel.

Bálint Marcell – MTI

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Rovat további hírei:
Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Kiemelt

Weiss János: Immanuel Kant 300 – Az Élet és Irodalom 2024/16. számából

Az Élet és Irodalom 16. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

KőszeghyÉlet és Irodalom AlapítványTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés