Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
Könyvhét.hu online

Átadták a Kortárs Magyar Dráma-díjat

MTI - 2020.02.25.

Székely Csaba, Schwechtje Mihály, valamint Török-Illyés Orsolya és Hajdu Szabolcs nyerte el a Kortárs Magyar Dráma-díjat az idén.

A Kortárs Magyar Dráma-díjat Radnóti Zsuzsa Kossuth-díjas dramaturg, Örkény István özvegye, életművének gondozója alapította Kossuth-díjának juttatásából - hangzott el a Budapesten tartott keddi díjátadón.
A díjalapítást Örkény István szelleme is inspirálta, ezért az átadás napja közelít február 24-hez, amikor a Tóték ősbemutatója volt Kazimir Károly rendezésében a Thália Színházban 1967-ben. Az idén három díjat ítélt oda a díj kuratóriuma, amelynek elnöke Radnóti Zsuzsa, tagja Csizmadia Tibor rendező, Lőkös Ildikó dramaturg, Nánay István színházi kritikus és Németh Gábor író.
Radnóti Zsuzsa elmondta: az elismerést Székely Csaba a Radnót 10 című drámájáért, Schwechtje Mihály Az örökség című színdarabjáért, Török-Illyés Orsolya és Hajdu Szabolcs az Obiectiva Theodora - Részletek egy erdélyi színésznő lehallgatási dossziéjából című hangjátékáért nyerte el.
Székely Csaba 10 című színdarabját a tízparancsolat ihlette. Tíz magányos ember történetét meséli el úgy, hogy lassan tárulnak fel egymás sorsát keresztező életútjaik.
Schwechtje Mihály Az örökség című darabjában egy külföldről hazatérő fiatal gyerekorvos azzal szembesül, hogy egykori gyerekorvos anyjának körzetében az olyan hagyományos értékek, mint a tisztesség és az emberség, érvénytelenek.
Török-Illyés Orsolya és Hajdu Szabolcs Obiectiva Theodora című hangjátékában az 1970-es és 1980-as évek ikonikus erdélyi magyar színésznőjének, Illyés Kingának az életébe hallgathat bele a közönség. A Securitate több mint húsz éven át figyelte meg és hallgatta le a színésznőt, a hangjáték a román titkosszolgálat csaknem 3000 oldalas megfigyelési dossziéja alapján készült, a dialógusokat változatlan formában meghagyva.
Először tavaly ítélték oda az elismerést, akkor az Egy piaci nap színpadi szövegéért vehette át Mohácsi János, Mohácsi István és Závada Pál és a Megfigyelők című darabjáért Kelemen Kristóf.

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Rovat további hírei:
Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Kiemelt

Weiss János: Immanuel Kant 300 – Az Élet és Irodalom 2024/16. számából

Az Élet és Irodalom 16. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

KőszeghyÉlet és Irodalom AlapítványTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés