Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
Könyvhét.hu online

Az irodalom most is összeköt – Több száz pályamunka érkezett a RESET írópályázatra

MTI - 2020.06.18.

A tavalyinál kétszer több, mintegy 437 pályamunka érkezett a PesText Fesztivál idei, RESET - az irodalom most is összeköt írópályázatára - közölték a szervezők csütörtökön az MTI-vel.

A beérkezett pályaművekből az előzsűri - Borbáth Péter író, műfordító, túravezető, Urbán Bálint irodalmár, műfordító, az ELTE BTK Portugál Tanszékének oktatója, a Versum szerkesztője és Górász Péter irodalmár, könyvtáros, a FISZ elnökségi tagja - fogja kiválasztani azt a 11 művet, amelyből a szakmai zsűri kiválasztja az írópályázat szakmai győztesét.
A szakmai zsűri tagja Nádasdy Ádám, nyelvész, költő, prózaíró, műfordító, esszéista, egyetemi tanár (ELTE), Terék Anna Csáth Géza-díjjal jutalmazott költőnő és Hász Róbert, a Tiszatáj folyóirat főszerkesztője.
A közönségdíjra jelölt művekre július 13-ától lehet majd szavazni a PesText weboldalán, a PesText Facebook-oldalán pedig sok játékkal egybekötve mutatják be a beküldött műveket és az írókat.
"Minden évben egy-egy aktuális hívószó köré szervezzük a fesztivál programját, idén azonban alaposan áthúzta terveinket a vírus. Hatalmas kihívás egy világjárvány közepette világirodalmi fesztivált szervezni, de természetesen nem adjuk föl, hiszen nem állhat meg az élet. Szépirodalmi pályázatunkat a nyitás időszakában írtuk ki, ezért magától értetődő volt, hogy a karantén után a nyitás lesz annak fókuszában. Mi nyomtunk egy hatalmas resetet a szervezés során, és szerencsére az írók is alaposan megnyomták a gombokat. Nagy öröm, hogy idén sokkal több pályázat érkezett, mint tavaly. Jó látni, hogy van igény az újrakezdésre" - mondta Kollár Árpád, a fesztivál igazgatója.
Mint írják, az idei írópályázat győzteseinek műveit is lefordítják angol, cseh, lengyel és szlovák nyelvre. A szakmai és közönségdíjas szerzők bruttó 200-200 ezer forint jutalomban részesülnek és felléphetnek a PesText fesztiválon.
A szervezők közlése szerint a fesztivál idei vendége lesz Borisz Akunyin grúz származású orosz író, irodalomtörténész és japanológus is, akinek legsikeresebb sorozata a Magyarországon is közkedvelt, Fandorin nyomozásait elbeszélő többrészes írása.

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Rovat további hírei:
Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Kiemelt

Weiss János: Immanuel Kant 300 – Az Élet és Irodalom 2024/16. számából

Az Élet és Irodalom 16. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

KőszeghyÉlet és Irodalom AlapítványTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés