Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
Könyvhét.hu online

Candice Carty-Williams kapta a fődíjat a Brit Könyvdíjak átadásán

MTI - 2020.06.30.

A "fekete Bridget Jonesként" emlegetett Queenie című regényéért Candice Carty-Williams kapta az év könyve díjat a Brit Könyvdíjak átadásán.

A díj történetében először nyerte el az elismerést fekete szerző.
"Nem igazán tudom, mit érzek az év könyve díj elnyerése miatt, büszke vagyok magamra, és hálás a rendkívüli csapatnak, amely segített abban, hogy a Queenie megszülessen és a polcokra kerüljön" - idézte a BBC News kedden Carty-Williamst, aki ugyanakkor hozzátette: szomorú is egyben, és zavarja, hogy ő lett az első fekete szerző, aki létrehozása óta elnyerte a díjat.
A Brit Könyvdíjért mások mellett Lisa Taddeo, Oyinkan Braithwaite és Margaret Atwood művei is versenyben voltak.
A londoni díjátadón - szintén az első fekete íróként - Bernardine Evaristo kapta az év szerzőjének járó trófeát. Az írónő Booker-díjas regénye, a Girl, Woman, Other az év legjobb fikciós műve lett.
Carty-Williams regénye egy nehéz sorsú fiatal jamaicai nőről szól. Bár a könyvet a fekete Bridget Jonesként kezdték népszerűsíteni, az írónő megjegyezte, hogy miközben eleinte maga is hajlott erre a jellemzésre, ez nem egészen állja meg a helyét, mivel hősének teljesen más a háttere, mint Helen Fielding regényalakjának. Hozzátette: "Queenie nem Bridget Jones, sohasem lehetne az".
Stig Abell, a díjat odaítélő zsűri tagja "korunk regényeként" méltatta a tavaly márciusban megjelent alkotást, amely szellemes, bölcs és égető kérdésekkel van tele. Olyannak ábrázolja a világot, ahogy egy fiatal szingli fekete nő látja - fűzte hozzá a szerző bátorságát dicsérve.
A Brit Könyvdíj kategóriadíjasai között szerepelt Oyinkan Braithwaite a My Sister, the Serial Killer című regényével, valamint Margaret Atwood is, akinek Testamentumok című regénye a legjobb hangoskönyv lett.
British Book Awards (Nibbies) arany töltőtollhegyet mintázó díjait először 1990-ben adták át Londonban, az év könyve díjat 1994 óta ítélik oda.

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Rovat további hírei:
Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Kiemelt

Weiss János: Immanuel Kant 300 – Az Élet és Irodalom 2024/16. számából

Az Élet és Irodalom 16. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

KőszeghyÉlet és Irodalom AlapítványTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés