Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
Könyvhét.hu online

Csáth Géza születésnapján Csáth és démonai bemutató a Vígstreamházban

Vígszínház - 2021.02.08.

Egyszerre volt író, orvos, pszichoanalitikus, mellette festett és zenét szerzett, mindeközben a démonjaival is küzdött. Február 13-án, Csáth Géza születésnapján a Vígstreamház közvetítéssorozatában bemutatott előadás eredeti levelekkel, naplóbejegyzésekkel, valamint Csáth Géza irodalmi műveivel és zenéivel próbálja megidézni egy nagyszerű polihisztor máig ható zsenialitását.

Csáth életműve hol eltűnik, hol visszatér az irodalmi köztudatba. Összetett személyisége és álomszerű motívumokkal sűrített írásai azonban a 19. és a 20. század fordulójának egyik megkerülhetetlen alakjává tették. Kamaszként már zenét szerzett, festett, írni kezdett. 14 éves, amikor megjelenik első zenekritikája, és novellát küld a Jövendő című folyóirat főszerkesztőjének, Bródy Sándornak. A 20. század fordulóján fejlődésnek indult Szabadkán nevelkedett, de Pestre vágyott. Apja intelmét megfogadva, a biztos megélhetés érdekében orvosnak tanult. Az egyetem mellett rendíthetetlenül írt, a Budapesti Naplóban publikált, alapításától tagja volt a Nyugatnak. Az elsők között mélyült el Freud tanaiban, a pszichoanalízist értőn használta orvosi pályája során. Egész életében precízen rettegett a halálos kóroktól, melyekkel már fiatalon találkozott: ötéves volt, mikor édesanyja, tizenhat, amikor kishúga meghalt. Mikor tévesen tüdőbajt diagnosztizáltak nála, beadta magának az első adag morfiumot – és kezdetét vette az önként vállalt harc a démonokkal, melyben végül alul maradt: fiatalon, a morfium tébolyában lelőtte feleségét, majd véget vetett életének.

A felvételről bemutatott előadás az író életén és művein túl az alkotáshoz való viszonyát és morfiummal való küzdelmét is bemutatja, valamint azt, miként reagáltak erre a körülötte élők, a családja. „A Csáth és démonai cím is harcra utal. Egy férfi küzdelmét látjuk, akinek túl sok mindenhez volt tehetsége, és tulajdonképpen ez okozta a nehézségeit is. Egy rendkívül összetett személyiséget mutatunk be a színpadon, akinek modernnek számító gondolatai a pszichiátriáról ugyanúgy az életmű részei, mint novellái vagy naplói. Azt gondolom, nem lehet különválasztani Csáthot, az írót, Csáthtól az önmagát analizáló és megörökítő betegtől” – emeli ki Vörös Róbert rendező.

Csáth Gézát Horváth Szabolcs alakítja, az író testvérét Csapó Attila, a fiatal Kosztolányi Dezsőt Zoltán Áron, az idősebbet Hirtling István. Olga, Csáth felesége Szilágyi Csenge lesz, Kohn Gizella, Csáth betege Bach Kata, az anya pedig Gilicze Márta. A közreműködő színészek nemcsak felolvasnak, hanem különböző szituációk is megelevenednek a színpadon. És az előadás végére jóval összetettebb képünk lesz a zseniről, akiről így írt Kosztolányi: „Ki végtelent ittál s a lelked égre lázadt, Majd összetörted a tébolyok és a lázak. Szent poharát. Lásd, itt leülhetnél. Nincs bontva még az asztal, Kávé, dohány és rum vár mérgező malaszttal. S a múlt, a csend.”

Csáth és démonai

Vígstreamház, 2021. február 13. (felvételről)
További információ: https://eszinhaz.hu/hu/eloadasok/elo/csath-202102131900

Szereplők: HORVÁTH SZABOLCS, HIRTLING ISTVÁN, ZOLTÁN ÁRON, CSAPÓ ATTILA, SZILÁGYI CSENGE, BACH KATA, GILICZE MÁRTA

Zongorán közreműködik: MESTER DÁVID
Irodalmi konzultáns: MOLNÁR ESZTER EDINA

Ügyelő: HÉJJ JÁNOS
Súgó: ZEWDE ESZTER
A rendező munkatársa: EFSTRATIADU ZOÉ
Szerkesztő - dramaturg: BALASSA ESZTER
Rendező: VÖRÖS RÓBERT

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Rovat további hírei:
Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Kiemelt

Weiss János: Immanuel Kant 300 – Az Élet és Irodalom 2024/16. számából

Az Élet és Irodalom 16. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

KőszeghyÉlet és Irodalom AlapítványTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés