Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
Könyvhét.hu online

Csendkabát – Radnótival ünnepel a 10 éves Szabó Balázs Bandája az Erkelben

MTI - 2019.11.02.

Csendkabát című, versmegzenésítésekre épülő, Radnóti Miklóst a középpontba állító, vonósokkal kiegészülő koncertet ad az idén 10 éves Szabó Balázs Bandája november 4-én a fővárosi Erkel Színházban.

Az akusztikus műsor apropója a zenekar születésnapja mellett Radnóti Miklós születésének 110. és halálának 75. évfordulója. A zenekarvezető, multiinstrumentalista dalszerző-énekes és bábszínész, Szabó Balázs Pilinszky János, Grecsó Krisztián és Szemlér Ferenc megzenésített verseiből, valamint természetesen saját szerzeményeiből is válogat együttesével - közölték a szervezők az MTI-vel.
Vonós hangszereken közreműködik az Accord Quartet.
Szabó Balázs Bandája eddig is számos ponton találkozott Radnóti költészetével, a csapat vezetőjének első Radnóti-versmegzenésítése, a Bájoló húsz évvel ezelőtt született és már csaknem nyolcmillió megtekintésnél jár a világhálón. A zenekar legutóbbi kiadványa, a tavalyi Hasonlatok koncertlemez és a YouTube-ra felkerült film teljes egészében Radnóti megzenésített verseit tartalmazza.
A kamarafolk-pop formáció első stúdiólemeze, a Megcsalogató 2010-ben jelent meg, ezt követte egy évvel később az Átjárók című dupla anyag, 2014-ben az Élet elvitelre, majd tavaly a Rajtad felejtett szavaim. Az Élet elvitelre 2015-ben Fonogram-díjat kapott az év hazai alternatív vagy indie rock albumaként, a csapat abban az évben Magyarország képviseletében fellépett a groningeni Eurosonic fesztiválon. Szabó Balázs 2016-ban elnyerte a Petőfi Zenei Díjat mint az év férfi előadója.
Szabó Balázs korábban Debrecenben, Pécsett és Kecskeméten bábszínészként dolgozott, később a Suhancosban játszott. Zenekarában Acsády Soma basszusgitározik, Ferencz László dobol, Harangozó Sebestyén gitározik és Ölveti Mátyás csellózik.

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Rovat további hírei:
Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Kiemelt

Weiss János: Immanuel Kant 300 – Az Élet és Irodalom 2024/16. számából

Az Élet és Irodalom 16. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

KőszeghyÉlet és Irodalom AlapítványTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés