Illyés Mária: Csoóri Sándor szelleme velünk marad

Csoóri Sándor szelleme életművében velünk marad - mondta el Illyés Mária művészettörténész, Illyés Gyula lánya a szeptember 12-én elhunyt Csoóri Sándor költő, író, filmalkotó temetésén szerdán az Óbudai temetőben.

Mint felidézte, a két alkotó megismerkedésének története úgy hangzik, mint valami legenda. Illyés Gyulát az ötvenes években ugyanis felkérték, patronáljon ő is egy fiatal költőt, és valamilyen megérzés hatására a számára akkor még ismeretlen Csoóri Sándorra esett a választása. 
Illyés Gyula látta a fiatal Csoóri Sándor tehetségét, verseket kért tőle, személyes beszélgetéseket javasolt és sorsa iránt is érdeklődött - emlékeztetett. Mint hozzátette, a hetvenes években már számos küzdelemnek, melyekben Illyés Gyula fellépett, Csoóri Sándor katalizátora vagy szervezője volt; az idősödő, beteg Illyés Gyula Csoóri Sándor által is lett aktív részese irodalmi, társadalmi folyamatoknak.
Illyés Mária szerint édesapja és Csoóri Sándor ízlésbeli és véleménybeli hasonlósága számos dologra, a küzdelmek megvívásának módozatára is kiterjedt: nem a viszály, hanem az egyetértés lehetősége volt a fontosabb számukra.
Illyés Mária elmondta: egyetemista társai számára a bő egy évtizeddel idősebb Csoóri Sándor valóságos hős volt, miközben ő otthonról tudott Csoóri küzdelmeiről, kudarcairól, fájdalmairól is.
Szomorú, hogy Csoóri Sándor fájdalommal ment el: akárcsak Illyés Gyula, úgy érezte, hogy a világ jobbításáért folytatott harca nem volt eléggé sikeres - jegyezte meg.
Csoóri Sándor életműve most áll össze abba az egységbe, amelynek meg kell kapnia a méltó figyelmet, "szelleme ebben az emelkedő műben velünk marad" - emelte ki Illyés Mária.

Kósa Ferenc: az igazmondást választotta menedékül

Csoóri Sándor a kommunista diktatúra idején nem a zsarnokság túlerejét mérlegelte és nem az elnémulást választotta menedékül, hanem az igazmondást, mert egy magyar költőnek ez a dolga - fogalmazott Kósa Ferenc filmrendező barátja, Csoóri Sándor költő, író szerdai búcsúztatásán az Óbudai temetőben.

Tornai József: maga volt az élet

Csoóri Sándor maga volt az élet, a gondolkodás és a modern költészet. Halála a második világháború utáni magyar irodalom és szellemi, politikai világ legnagyobb vesztesége - mondta Tornai József költő, író szerdán Csoóri Sándor költő búcsúztatásán az Óbudai temetőben.

Mint beszédében kiemelte, Csoóri Sándor ott volt az új modern magyar líra megszületésének pillanatában. Hozzátette: első verseskönyvei korlátait felismerve végrehajtotta a maga költői forradalmát az 1962-es Menekülés a magányból, illetve a még több újítással élő, öt évvel későbbi Második születésem című kötetével.
Felidézte, hogy korai esszéiben a nyugati példákon látott eszközökkel ráébredt a magyar népköltészet és a szürrealizmus rokonságára. "Sokoldalú volt, nemcsak politizáló, sőt lázadó költő, közéleti egyéniség, aki a hatvanas évektől bejárta az országot, és Tudósítás a toronyból címmel nagy felháborodást kiváltó irodalmi riportkönyvet írt a vidék szegénységéről, a paraszti gazdaságok tönkretételéről".
Tornai József szól arról, hogy Csoóri Kósa Ferenc és Sára Sándor filmjeihez írt forgatókönyveket és vezető személyisége lett az egyre élénkebben kibontakozó ellenzéki mozgalomnak Lakiteleken vagy a monori országos értelmiségi találkozón. "A viták, különvélemények és megegyezések forgatagában neki volt a legerősebb a hangja".
Elmondta, hogy Csoóri Sándor versei nem politizálódtak át, a versírást a személyiség nagy kalandjának tekintette, éppen ezért volt népszerű egyenletesen művészi kidolgozású lírájában, valamint heves és szókimondó cikkeiben, a nyílt társadalom bírálatban is.
"Az MDF győzelme, az 1989-es pártpolitikai változások után csalódott, kiábrándult a politikából, sokkal nagyon szabadságot, egyenlőséget, népi országirányítást, az ellenzékkel őszintébb, azonos célú világot, parlamentet várt. Ez közéleti verseiből és új prózáiból is kiviláglott, ahogy írta, a költészetet a sorsának tekintette, a jót akarta, az igazi életet az igaztalan, hazug élettel szemben" - fejtette ki Tornai József.

Balog Zoltán: Csoóri Sándor mindig a magyarokkal volt

Csoóri Sándor mindig a magyarokkal volt - hangsúlyozta az emberi erőforrások minisztere a szeptember 12-én elhunyt Csoóri Sándor költő, író, filmalkotó temetésén szerdán az Óbudai temetőben.

A szertartáson Csoóri Sándor családtagjai, pályatársai, tisztelői között jelen volt a kormány képviseletében Orbán Viktor miniszterelnök és a kabinet több tagja. Részt vett a temetésen Boross Péter volt miniszterelnök is. 
Balog Zoltán búcsúbeszédében kiemelte: ha a 21. század magyarjai erős közösséget akarnak alkotni, akkor újra élniük kell a népi hagyományt, nem valamilyen foszladozó nosztalgiából, hanem mint a megmaradás és gyarapodás egyik fontos zálogát.
A miniszter szerint mégis elmaradt a katarzis, amit az író kevésbé magának, sokkal inkább a nemzetnek kívánt. Annak a sokaságnak, országlakóknak és azon kívülieknek, akiket 1990 után annyira nemzetnek kívánt látni. Elmaradt a katarzis: a közös megérkezés a demokráciába, a megtisztulás élménye, s a közös alapról indulás akár sokfelé is - emlékeztetett a miniszter, idézve Csóri Sándor kérdését is: "Lehet olyan demokráciára bármit is építeni, mely együtt él a vérbírókkal?".
Balog Zoltán elmondása szerint hamar Csoóri Sándor lett "az, aki nem jó". "Tiltakozó aláírások, ellencikkek százai, és máris kiröpítették »közösségi lelkiismeretünk« státuszából Csoóri Sándort azok, akiket zavart az ő közösségi lelkiismerete" - idézte fel.
Mint hozzátette, nem engedték, hogy médium legyen az, aki korábban egyszemélyes intézményként volt jelen a belvárosi asztaltársaságban és a lakiteleki népi sátorban is: "Csoóri nem lehetett az ünnepelt".
A miniszter kiemelte, hogy a véleményvezérek "a legnagyobb vadra lőttek", és sok nagyságot is megtévesztett a történelmi sebek kinemmondhatóságával operáló korszellem.
Csoóri Sándornak elevenek maradtak sebesülései, mert akit szimbólumnak tartottak, az nem volt sebezhetetlen: ember volt. "És szabad maradt mégis, belülről szabad, az utolsó pillanatig, az utolsó évek közéleti magányában is. Miközben a részvétel és a tanúskodás mindennapi igénye - melyet Móricz Zsigmondban úgy csodált - soha nem hagyta el" - hangsúlyozta.
"Életem egyik nagy ajándéka, hogy (...) odakerülhettem a közelébe; meghallgatott, kíváncsi volt rám, hallgathattam és hallgathattunk, együtt aggódhattam azokkal, akik szeretik. Belenézhettem távolodó tekintetébe, foghattam haldokló kezét" - idézte fel Balog Zoltán.
Csoóri Sándor élete önálló műfaj, érdekcsoportba, osztályba, politikai táborba nem sorolható létezés. Még akkor sem, ha mindig a magyarokkal volt - búcsúzott a nemzet művészétől az emberi erőforrások minisztere.
A szertartás kezdetén a gyászolók a Nemzeti Énekkar művészeivel elénekelték a 90. zsoltár 1. és 2. versét. Bogárdi Szabó István református püspök ezt követően Ézsaiás próféta 40. könyvéből, majd Pál apostol 2. korintusi leveléből idézett. A püspök búcsúbeszédében felidézte, hogy Csoóri Sándor egész életében szerette az "egybegyülekezést", és most, holtában még egyszer egybegyülekeznek tisztelői, hogy megadják számára a végtisztességet.
Bogárdi Szabó István felidézte, hogy néhány hete, amikor meglátogatta Csoóri Sándort a kórházban, megkérdezte tőle, hogy harci vagy vigasztaló zsoltárt olvasson-e fel számára. Önkéntelenül is harci zsoltárok felolvasásába kezdett, de a nagy beteg alkotó "végső, elrettentő erővel" vigasztalót kért.
A püspök a "nagy magyar őrállónak" nevezte Csoóri Sándort, aki egyszerre volt próféta, apostol és tanú, aki akkor is szeretett itt élni, amikor "az országot nem úgy rakták össze", ahogy ő szerette volna.