Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
Könyvhét.hu online

Darvasi László, Márton László, Tasnádi István és Závada Pál folytatta Az ember tragédiáját

MTI - 2020.08.03.

Az ember tragédiája folytatásával nyitja új évadát szeptemberben a Vörösmarty Színház - mondta el a székesfehérvári teátrum igazgatója a hétfői ünnepélyes évadnyitón.

Szikora János szerint soha nem volt ennyire aktuális az a kérdés, hogy lesz-e jövője az embernek a Földön, mint a koronavírus-járvány kellős közepén, így nem volt kérdés, hogy ezzel a darabbal indítják az új évadot. A színház felkérésére Darvasi László, Márton László, Tasnádi István és Závada Pál írt új színeket a folytatásba, amely hamarosan könyvként is megjelenik.
A direktor hangsúlyozta, hogy a folytatás jóval vidámabb lesz, hiszen olyan könnyedebb darabokat tűznek műsorra, mint a Boeing, Boeing, a Mágnás Miska, a Koccanás vagy a Hírnév című musical.
Szikora János megemlítette, hogy a "kettétört" előző évadban a Trianon című dokumentumdrámából mindössze két előadás ment le, így azt most újra játszani fogják, mint ahogy a Megtisztulás - Mikve, a Bűn és bűnhődés és a Padlás című darabokat is. Különös vállalkozásnak nevezte a Kerkay Rita rendezte Diótörőcske színdarabot, ami kifejezetten gyerekeknek szól és Csukás István írta néhány éve a darabot a Vörösmarty Színház számára, így ezzel emlékeznek a nemrégiben elhunyt íróra.
Az igazgató közölte, hogy elbúcsúzott a társulattól Tűzkő Sándor, Lábodi Ádám és Seress Zoltán, a helyükre érkezett Tenki Dalma, Sarádi Zsolt és Trokán Péter. A jövőben a direktor munkáját Hargitai Iván igazgatóhelyettesként segíti.
Cser-Palkovics András polgármester kiemelte, hogy a jelenlegi szabályok mellett a színházi évad korlátozások nélkül megkezdhető. Beszélt arról is, hogy a járványhelyzet miatti leállás alatt az önkormányzat és a magyar állam között létrejött egy megállapodás, így a következő öt évben a fehérvári színház büdzséjét az állam ugyanannyival egészíti ki, amennyit az adott évben a város biztosít. Ez jelenleg 485-485 millió forintot jelent, amiből 60 millió "állami" forintot kötelező béremelésre fordítani - tette hozzá.
A városvezető közölte, hogy a Koronázási Szertartásjáték idén sem marad el, ám a Nemzeti Emlékhely helyett az Aranybullánál rendezik meg várhatóan augusztus 21-én, 22-én és 23-án. A megváltozott helyszínen 300 férőhelyes nézőtér lesz - fűzte hozzá.

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Rovat további hírei:
Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Kiemelt

Weiss János: Immanuel Kant 300 – Az Élet és Irodalom 2024/16. számából

Az Élet és Irodalom 16. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

KőszeghyÉlet és Irodalom AlapítványTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés