Mélytengeri Mentőcsapat
Ben és Holly
apró királysága
Osvát Ernő
Aforizmák
Kicsi Csacsi
és a születésnapi ajándék
Mélytengeri Mentőcsapat Ben és Holly <br> apró királysága Osvát Ernő <br> Aforizmák Kicsi Csacsi <br> és a születésnapi ajándék
Könyvhét.hu online

Demeter Szilárd író a PIM ideiglenes főigazgatója

MTI - 2018.12.17.

Demeter Szilárd írót bízta meg a Petőfi Irodalmi Múzeum ideiglenes főigazgatói tisztségének ellátásával Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztere - közölte a minisztérium hétfőn az MTI-vel.

A Petőfi Irodalmi Múzeum végleges főigazgatói pályázata nyilvános, annak elbírálása után kerül sor a vezetői tisztség betöltésére - áll az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) közleményében.
Demeter Szilárd író, szerkesztő, 1976-ban született Székelyudvarhelyen. 1995-ben végzett a Benedek Elek Tanítóképzőben, 1999-ben Kolozsváron a Babes-Bolyai Tudományegyetemen filozófusi diplomát szerzett. Ezt követően három évig a Korunk kulturális folyóirat filozófiai szerkesztője volt, emellett a Partiumi Keresztény Egyetem oktatójaként létrehozta és sok évig vezette az egyetemi kiadót, valamint felelős szerkesztője volt az egyetemi tudományos folyóiratnak.     Több, mint tíz évig a Kellék szakfilozófiai folyóirat szerkesztőjeként is tevékenykedett (jelenleg szerkesztőbizottsági tagja).
2008-2014 között Tőkés László püspök, európai parlamenti képviselő mellett dolgozott előbb mint sajtófőnök, később irodavezető. 2014-től a Századvég Alapítvány kutató-elemzője.
2017 novemberétől 2018 júliusáig alapító főszerkesztője a magyarországi regionális napilapok mellékleteként megjelenő Előretolt Helyőrség irodalmi-kulturális mellékletnek, júliustól lapigazgatóként azon dolgozik, hogy a mellékletet Kárpát-medencei méretűvé szervezze.
Prózaíróként az ezredfordulón debütált, a legelső írásával megnyerte a Tiszatáj novellapályázatát. Hat kötete jelent meg, legújabb regénye a Kéket kékért című (2017), amelynek 2018-ban megjelent a román nyelvű kiadása is - olvasható a közleményben.

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



A Könyvhét 2019/2. számaÉS Páratlan oldalKarácsonyi kalandA Mélytengeri Mentőcsapat és a Mogorva HalHolly elveszett varázspálcájamacskarácsonyhosszú hajúszülinapiA hanta banda
Belépés