Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
Könyvhét.hu online

Elhunyt Szentmihályi Szabó Péter

MTI - 2014.10.20.

Elhunyt Szentmihályi Szabó Péter író, költő, műfordító - tudatta családja hétfőn az MTI-vel. A közlés szerint a József Attila-díjas alkotót hosszan tartó, súlyos betegség után hétfőn, életének 69. évében érte a halál. Temetéséről később intézkednek.

Szentmihályi Szabó Péter 1945. január 8-án született Budapesten; az ELTE bölcsészkarának angol-magyar szakán végzett, ezután gimnáziumban, majd 1975-től az ELTE-n tanított.

Az író, költő 1979-től a Szépirodalmi Könyvkiadó szerkesztője, később ügyvezetője, 1985-től a Galaktika című folyóirat főmunkatársa volt. Az 1990-es évek elején a Külügyminisztérium sajtófőosztályának vezetőjeként, 1995 és 1997 között a The Hungarian Observer főszerkesztőjeként dolgozott.

Oktatott a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen, 1998 és 2000 között pedig a Magyar Rádió Közalapítvány kuratóriumának elnökségi tagja volt.

Szentmihályi Szabó Péter angolból fordított, irodalomtörténészként a 20. századi költészettel foglalkozott. Kedvelt műfaja a fantasztikus, illetve a történelmi regény. Főbb művei: Ének a civilizált emberről, Yeats, A Nagy Számítógép, Avarok gyűrűje, Apát keresek, Gellért, A tökéletes változat, Aranykereszt, acélkard, Anti-regény, Édua és Kun László, Haláltánc, Péter bácsi meséi, Az erősek gyöngesége, Felőlünk az idő szól majd, Kapisztrán és Hunyadi, Lázadók, 66 új mini sci-fi. 1983-ban József Attila-díjat kapott.

Szentmihályi Szabó Péter 2014 júliusában a magyar kormánytól római nagyköveti megbízást kapott, de a személyét ért támadások miatt a jelöltségről lemondott.

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Rovat további hírei:
Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



KőszeghyÉlet és Irodalom AlapítványTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés