Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
Könyvhét.hu online

Élőben is közvetíti kulturális rendezvényeit a Várkert Bazár

MTI - 2020.10.22.

Élőben is közvetíti az interneten keresztül legnépszerűbb kulturális rendezvényeit, előadásait a Várkert Bazár.

Az első Várkert Stream által közvetített előadás az ENEMVÉ programsorozat október 27-i estje lesz, amelyben közreműködnek Petrik Andrea, Tompos Kátya és Vecsei H. Miklós színművészek, valamint Járai Márk zenész. A november 24-i ENEMVÉ előadást szintén élőben, online közvetíti a Várkert Bazár. Az esten Kováts Adél, Csuja Imre, Thuróczy Szabolcs színművészek, illetve Szakács Gergő zenész lép fel. Az irodalmi estek szerkesztő-rendezője Seres Tamás, vezetője Ugron Zsolna József Attila-díjas író - írja a Várkert Bazár csütörtöki közleménye.     Október 28-án a Várkert Stream következő közvetített programja Gryllus Dániel 70. születésnapi koncertje lesz, ahol a művész bibliai lemezéről, valamint egy, az 1980-as évek közepén íródott dalsorozatból hallhat részleteket egyedi hangszerelésben a közönség. A produkcióban részt vesz többek között Gryllus Samu zenei vezető, Both Miklós, valamint Palya Bea is.     November 10-én a népszerű Aposztróf Est soron következő előadását lehet a Várkert Stream szolgáltatásával online is követni. Az esten Rejtő Jenő írói munkássága, felejthetetlen szereplői és történetei elevenednek meg beszélgetésben, zenében és felolvasószínházban, többek között Thuróczy Gergely irodalmi muzeológussal, Rejtő-kutatóval.     A Várkert Stream szolgáltatása mellett a programokat természetesen a helyszínen, a Várkert Bazárban is élvezhetik a látogatók - olvasható a közleményben. A Várkert Bazár további őszi programjai között van Antonia Vai svéd-magyar dalszerző-énekesnő és zenekara koncertje október 31-én, az este másik előadója az Junior Artisjus-díjas Hegyi Dóri lesz.     November 4-én az egyedülálló, saját irodalmi táncprodukcióval jelentkező Grecsó fivérek Többet magunkról című előadását tekinthetik meg a Várkert Bazárban a nézők. Az est különös átmenet az irodalmi pódiumest és a színházi, zenés, táncos előadás között.     November 14-én az Aldebaran Kompánia bemutatója lesz látható a Várkert Bazárban. A változatlanság hullámhossza című táncszínházi előadás Szepes Mária azonos című regénye alapján készült. A produkció két főszerepét Huszárik Kata és Kaszás Gergő színművészek játsszák.     A Várkert Bazár folytatja új művészettörténeti előadássorozatát is, melyet az idén 90. életévét betöltött Konok Tamás festőművész tiszteletére rendeznek. Az Innováció a művészetben a középkortól napjainkig címet viselő sorozat összesen 12 előadásból áll, amelyeket április 14-ig tekinthetnek meg a nézők a Várkert Bazárban.       A Várkert Bazár programjairól bővebb információ a varkertbazar.hu weboldalon olvasható - áll a közleményben.

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Rovat további hírei:
Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Kiemelt

Weiss János: Immanuel Kant 300 – Az Élet és Irodalom 2024/16. számából

Az Élet és Irodalom 16. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

KőszeghyÉlet és Irodalom AlapítványTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés