Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
Könyvhét.hu online

Emlékérmét bocsátott ki Kertész Imre tiszteletére az MNB

MTI - 2022.11.09.

Kertész Imre tiszteletére - irodalmi Nobel-díja átvételének 20. évfordulója alkalmából - 7500 Ft névértékű ezüst és 2000 Ft névértékű színesfém emlékérmét bocsátott ki a számos díjjal kitüntetett író, műfordító születésének évfordulóján, kedden a Magyar Nemzeti Bank (MNB).

A Kertész Imre Intézet nem csupán tudományos műhely, hanem kultúrtér és művészeti találkozóhely is kíván lenni. Ebbe a szellemi ívbe illeszkedik az MNB-vel közös kezdeményezés is, hiszen az emlékérmék a művészeti ágak találkozását jelentik - mondta el az emlékérmék keddi ünnepélyes kibocsátása előtt Szabó Tamás, az intézet programigazgatója.
Mint hozzátette, ez az esemény Kertész Imre születésnapjáról, másrészt életművének és ezáltal a magyar irodalomnak arról a nemzetközi elismeréséről is megemlékezik, amelyet a Nobel-díj 20 évvel ezelőtti átadása jelentett és a mai napig jelent.
Hiszen, bár sokan tévesen ezt gondolják, Kertész Imrét nem kizárólag a Sorstalanság című regényéért, hanem egész életművéért díjazta a svéd akadémia - hangsúlyozta.
"Kertész Imre képes volt felfedezni, hogy a totalitárius diktatúrák egy tőről fakadnak. A 20. század két nagy pusztító ideológiája ugyanis kollektív identitás alapján diszkriminált" - fogalmazott Szabó Tamás, hozzátéve, Kertész Imrének köszönhető az egyéni identitás felépítésének tudománya, a felelősség és a sors visszaszerzésének képessége.
Az emlékérméket méltatva Szabó Tamás kiemelte: mind a stilizált forma, mind pedig az író portréja azt a fajta nemes és csendes nagyságot sugallja, amely Kertész Imre egész életművét meghatározza.
Hergár Eszter, az MNB társadalmi kapcsolatokért felelős igazgatója elmondta, hogy a Kertész Imre Intézet szakmai támogatásával elkészült 7500 forint névértékű ezüst-, és 2000 forint névértékű színesfém változatban bocsátotta ki a jegybank.
Mint emlékeztetett, a különleges, ovális alakú emlékérmék a 2012-ben indult, magyar Nobel-díjasokat bemutató sorozat hetedik tagjaként jelentek meg.
Az ezüst és a színesfém emlékérmék érmeképei megegyeznek, csak az értékjelzésben térnek el. Előlapjuk központi motívuma a Kertész irodalmi munkásságát meghatározó szárnyaló szabadság allegóriájának absztrakt, vonalas ábrázolása.
Hátlapjukon az író félalakos portréja látható emblematikus kalapjával és sáljával, melyet kiegészít a portrétól balra, két egymás alatti sorban Kertész Imre kézjegye, valamint a NOBEL-DÍJ 2002 felirat.
A Holló István iparművész által tervezett emlékérme mindkét változatból 4000-4000 darab készült - közölte Hergár Eszter.

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Rovat további hírei:
Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Kiemelt

Weiss János: Immanuel Kant 300 – Az Élet és Irodalom 2024/16. számából

Az Élet és Irodalom 16. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

KőszeghyÉlet és Irodalom AlapítványTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés