Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
Könyvhét.hu online

Erdélyi Könyvfaló – A gyerekekre összpontosít a kilencedik Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Gazda Árpád - MTI - 2019.05.09.

A gyermek olvasókra összpontosít a kilencedik Kolozsvári Ünnepi Könyvhét, amely csütörtökön nyílt meg a város egykori falai mellett haladó Fogoly (Potaisa) utcában felállított színpadon.

Beszédében Markó Béla költő, az RMDSZ volt elnöke Vörösmarty Mihály történetét említette meg, akit majdnem csődbe juttatott az egyik könyve kiadása. A csődtől Kossuth Lajos mentette meg, aki publicisztikájával ráirányította a figyelmet Vörösmarty könyvére és helyzetére. 
Markó Béla szerint az olyan közmondások, mint a "jó bornak nem kell cégér", csak az ideális helyzet iránti vágyat jelenítik meg. Hozzátette: kell a reklám a könyveknek, kellenek azok a rendezvények, lehetőségek, amelyek ráirányítják a figyelmet a könyvekre. 
Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára köszöntőjében felidézte: az ő generációja még a könyvek között nőtt fel. Reményét fejezte ki, hogy a mostani mobiltelefonos, internetes világban is meg lehet szerettetni a könyvet a gyermekekkel. Úgy vélte: az olvasás varázslatos világba helyezheti az olvasót. 
Az államtitkár megemlítette: a Magyar Állandó Értekezlet a tavalyit a külhoni magyar családok évévé, az ideit pedig a külhoni magyar gyermekek évévé nyilvánította, és ezáltal a családok és a gyermekek, a gyermekvállalás került a középpontba. Hozzátette: reményei szerint egyre több gyermek születik a magyar családokban, akik egyre több könyvet olvasnak majd. 
H. Szabó Gyula, a Romániai Magyar Könyves Céh elnöke hangsúlyozta, hogy az idei könyvhét érdekességét éppen a gyermekeknek a rendezvénysorozatba való bevonása adja. A kolozsvári Koinónia Kiadó, az Ábel Kiadó, valamint a Cimbora - kíváncsi diákok lapja által szervezett Erdélyi Könyvfaló olvasójáték iskolások százait késztette arra, hogy könyvekkel kapcsolatos csapatmunkában vegyenek részt, író-olvasó találkozókra menjenek. H. Szabó Gyula ezt azért tartotta fontosnak, mert a mostani "könyvfalók" közül kerülnek majd ki a majdani könyvhetek szervezői és az irodalom olvasóközönsége. 
A kolozsvári könyvhét megnyitóját a Kolozsvári Magyar Opera gyermekkórusának előadása tette ünnepélyessé.
A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten a Communitas Alapítvány és a Romániai Magyar Könyves Céh szervezésében mintegy 18 könyvkiadó állította fel a sátrát a kolozsvári várfal mellett haladó Fogoly utcában, és a város különböző helyszínein mintegy 40 program várja az író-olvasó közönséget.

Gazda Árpád – MTI

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Rovat további hírei:
Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Kiemelt

Weiss János: Immanuel Kant 300 – Az Élet és Irodalom 2024/16. számából

Az Élet és Irodalom 16. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

KőszeghyÉlet és Irodalom AlapítványTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés