Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
Könyvhét.hu online

Irodalmi estet rendeznek Márai Sándor emlékére a Várkert Bazárban

MTI - 2019.03.19.

A harminc évvel ezelőtt elhunyt Márai Sándort, a XX. századi magyar irodalom egyik legjelentősebb íróját idézik meg kedden a Várkert Bazár irodalmi estjén. Az igazi című esten a szerelmes Máraival, az érzelmek, az emberi kapcsolatok szerzőjével foglalkoznak, aki maga is 63 évig élt házasságban szerelmével, Matzner Lolával - hangzott el az M1 aktuális csatorna keddi műsorában.

"Lehet-e érzelmeket az értelem segítségével megsemmisíteni?" - teszi fel a kérdést a szerző Az igazi című kötetében. Ez a gondolat a kiindulópontja az azonos című estnek is.
Juhász Anna irodalmár, az est háziasszonya elmondta: Márai ma is nagyon aktuális, 1941-ben írt regényében mai szemmel boncolgatja a szerelem, a barátság témáját.
Felidézte, hogy az író hosszú kapcsolata során sok mindent átélt Matzner Lolával, igazi szakértője a szerelemnek, a szerelmi hármasnak, a vágyakozásnak, a tűrésnek, a válásnak.
A műsor keretében a színpadon Mészáros Tibor irodalomtörténésszel és Tari Annamária pszichológussal beszélgetnek arról, mit jelentett Márai Sándor életében és munkáiban a szerelem. A felolvasószínházban pedig Márai mélylélektani drámájának részleteit hallhatja közönség Tompos Kátya és Hajduk Károly előadásában - mondta Juhász Anna.
Az előadásban párhuzamba állított szövegek szerepelnek, egymás mellett hangzik majd el a női és férfi vélemény ugyanarról a szituációról - fűzte hozzá.
Az esten Az igazi - Judit. és az utóhang, valamint az Eszter hagyatéka című Márai Sándor-regényekből idéznek.

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Rovat további hírei:
Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Kiemelt

Weiss János: Immanuel Kant 300 – Az Élet és Irodalom 2024/16. számából

Az Élet és Irodalom 16. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

KőszeghyÉlet és Irodalom AlapítványTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés