Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
Könyvhét.hu online

IX. Irodalmi Humorfesztivál Gyulán

2019.06.20.

A Gyulai Várszínházban 2002 óta kétévente megrendezett Irodalmi Humorfesztivál az egyik legkiemelkedőbb nyári szépirodalmi program a Kárpát-medencében.

A kortárs magyar irodalom élvonalát képviselő költők, írók idén július 16-án olvassák fel a még publikálatlan, általában erre az alkalomra írott humoros verseiket, prózáikat. Az alkotók személyes jelenléte és előadásmódja mindig egyedivé és a közönség számára különösen izgalmassá, vonzóvá teszi ezeket az estéket.

Az est szerkesztője-rendezője, Elek Tibor, arra törekszik mindig, hogy lehetőség szerint különböző esztétikai ízlésirányok és irodalmi csoportosulások hazai és határon túli képviselői olvassák fel műveiket és legyenek közöttük nagy visszatérők, akik már elnyerték a közönség tetszését egyszer-egyszer, korábbi szerepléseikkel, de olyan alkotók is, akik először mutatkoznak be.

Az idei fellépők: Csík Mónika, Dragomán György, Egressy Zoltán, Pataki Tamás, Sántha Attila, Szabó T. Anna, Szálinger Balázs, Székely Csaba, Temesi Ferenc, Tóth László, Végh Attila.

Az előadás két részből, felvonásból áll, az egyes szövegek közötti zenei átmenetekről Szirtes Edina Mókus improvizatív muzsikája gondoskodik majd, ezzel is fokozva a közönség szórakoztatását.

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Rovat további hírei:
Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Kiemelt

Weiss János: Immanuel Kant 300 – Az Élet és Irodalom 2024/16. számából

Az Élet és Irodalom 16. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

KőszeghyÉlet és Irodalom AlapítványTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés