Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
Könyvhét.hu online

J. K. Rowling írói alteregója nevében nyilatkozott új Cormoran Strike-könyvéről

MTI - 2018.09.20.

Írói alteregója, Robert Galbraith nevében nyilatkozott krimisorozatának Lethal White című új kötetéről J.K. Rowling. A Lethal White az írónő Robert Galbraith néven jegyzett negyedik krimije, amelynek főhőse Cormoran Strike magándetektív.

A héten megjelent bűnügyi regényről a brit szerző írói alteregója nevében nyilatkozott a The New York Timesnak.
Galbraith "pályafutásáról" elárulta, hogy korábban a brit hadsereg különleges nyomozócsoportjánál dolgozott, majd leszerelése után egy biztonsági szolgálathoz szegődött, míg első regényét írta. Nem lépett a nyilvánosság elé, nem engedte magát fotózni és nem adott interjúkat, részben foglalkozása, részben Rowlinghoz való bámulatos hasonlósága miatt. Kiadójához, a Little, Brownhoz is egy veterán barátja ment el helyette - mondta.
A krimi műfajában az vonzza, hogy a kibogozandó rejtélyt ezerféleképpen lehet bemutatni. Minden eddigi írásában szerepeltek krimis elemek, ahogy a Potter-könyvekben is.
Elmesélte, hogy regénysorozat nyomozója, Cormoran Strike keresztnevét úgy akarta megválasztani, hogy azzal a főhős elhunyt anyjára utaljon, aki annak idején Cornwallba tért haza családjához, hogy megszülje. Tehát egy kelta eredetű nevet adott neki, a St. Michael-hegy mesebeli óriásának nevét, ami egyébként a detektív alkatához is remekül passzol.
A Strike vezetéknév pedig úgy született, hogy rövid, egytagú szót keresett és ez azonnal megtetszett neki, amikor egy kelta szokásokról szóló könyvben meglátta. Mint hozzátette: a Strike nem kelta név, de mivel a magányos nyomozó nem is igazán tartozik sehova, ez éppen megfelelt a szándékainak.
A szerző elmondta, hogy íróként hatással volt rá valamilyen módon mindaz a sok könyv, amelyet gyermekkora óta olvasott. Olvasmányai között említette Georgette Heyer, Ian Fleming, Dodie Smith, William Thackeray, P. G. Wodehouse, Evelyn Waugh, Katherine Mansfield és Colette francia írónő munkáit.
A regényei írása közben nagy hatással van rá a zene is, Galbraith a Lethal White-ban nyolc számot említ meg, köztük a Kasabiantól a Cutt Off és Bob Marleytől a No Woman, No Cry című dalt. De mint mondta, a listához sorolná Leonard Cohen So Long Marianne, David Bowie Heroes és Andrea Ross White Horses című számait is, amelyek a regény egyes karaktereihez illenek.
Az interjúban arról is beszélt, hogy mielőtt belefogna az írásba, nagyon alaposan eltervezi a cselekményt és pontosan tudja, hogyan halad a végkifejlet felé, mi lesz a vége. A Lethal White-hoz kilenc oszlopból álló táblázatot készített, amelyben különböző színekkel rendszerezte a regény fontos elemeit.
Az író végül azt is megígérte, hogy folytatja a regénysorozatot, a következő Cormoran Strike-könyv ötlete már meg is van.

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Rovat további hírei:
Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Kiemelt

Weiss János: Immanuel Kant 300 – Az Élet és Irodalom 2024/16. számából

Az Élet és Irodalom 16. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

KőszeghyÉlet és Irodalom AlapítványTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés