Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
Könyvhét.hu online

Jókai-napokat rendeznek csütörtöktől Balatonfüreden

MTI - 2018.04.23.

Jókai-napokat rendeznek csütörtöktől Balatonfüreden, a négynapos programon a színházi előadások, koncertek mellett a hagyományos bablevesfőző-verseny is várja az érdeklődőket - tájékoztatta hétfőn az MTI-t a balatonfüredi önkormányzat művelődési osztályának vezetője.

Cserép László elmondta, hogy 27. alkalommal tartják meg a rendezvénysorozatot az író halálának évfordulója előtt tisztelegve.
A nyitónapon Festői szerelmek címmel a kecskeméti Katona József Színház művészei, Trokán Nóra és Kőszegi András idézik meg Jókai Mór alakját a Kisfaludy Galériában. Pénteken reggel térzene fogadja a látogatókat az Ifjúsági Fúvószenekar előadásában a Jókai Mór-emlékház kertjében, délután pedig zenés irodalmi műsor várja az érdeklődőket a Vaszary kávézó teraszán.
Sétahajózásra várják a látogatókat a Jókai-hajó fedélzetén a Kisfaludy Színház művészei. Ünnepi műsor zárja a napot az Anna Grand Hotelben, ahol a Balatonfüred és Baja közti együttműködési megállapodást is aláírják.
Szombaton rendezik meg a hagyományos bablevesfőző-versenyt a Kolosa-völgyben, ahol népzenei és néptáncos műsorok, geotúra valamint népi játszóház várja a családokat.
A program zárónapján a Bozsik Yvette Társulat lép a közönség elé a Balaton Szabadidő és Konferencia Központban, ahol a tánc világnapja alkalmából a Pinokkió című táncjátékot adják elő Bozsik Yvette rendezésében.
Könyvvásár várja az érdeklődőket, a gyerekek rajzversenyen vehetnek részt, a felnőttek pedig kvízjátékkal tehetik próbára tudásukat a Kisfaludy színpad mellett, a résztvevők Jókai pólót és Jókai kötetet nyerhetnek.
A rendezvényen jelen lesznek Balatonfüred hazai kulturális partnervárosainak vezetői, szakemberei, az idén bemutatandó Jókai-napi kiskönyv ennek a nyolc városnak az 1848-as forradalomhoz való kötődését dokumentálja.
Jókai Mór (1825-1904) író a nyarakat gyakran töltötte Balatonfüreden, a városban számos emlékhelyet állítottak tiszteletére.

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Rovat további hírei:
Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Kiemelt

Weiss János: Immanuel Kant 300 – Az Élet és Irodalom 2024/16. számából

Az Élet és Irodalom 16. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

KőszeghyÉlet és Irodalom AlapítványTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés