Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
Könyvhét.hu online

Karl Ove Knausgard lesz a 26. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendége

MTI - 2018.10.29.

Karl Ove Knausgard norvég író lesz a díszvendége a 26. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválnak, amelyet 2019. április 25. és 28. között rendeznek a Millenárison - olvasható a fesztivál közösségi oldalán.

Az 1968-as születésű Karl Ove Knausgard legismertebb műve a Harcom (Min Kamp) című, hat részből álló önéletrajzi regénysorozat, amelynek első három kötete Halál, Szerelem és Játék címmel a Magvető Kiadó gondozásában jelent meg. A Halál című kötetben a szerző saját gyermekkorát és apja életét írja le, részletesen taglalva a gyarló apa és a tékozló fiú közötti konfliktusokat. A sorozat további darabjaiban az élet és az álom témáját dolgozza fel a szerző. A regényfolyamot, amelyet Knausgard negyvenévesen kezdett el írni, eddig huszonkét nyelvre fordították le. Az oslói Oktober Kiadó tájékoztatása szerint az életrajzi sorozat 2010-ben eladási rekordokat döntött Norvégiában.
A Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál eddigi díszvendégei, illetve az 1995-ben alapított Budapest Nagydíjjal kitüntetett írói, költői között szerepelt mások mellett az osztrák Ernst Jandl, a magyar születésű izraeli Ephraim Kishon (Kishont Ferenc), a Nobel-díjas magyar Kertész Imre, az indiai születésű angol Salman Rushdie, a Nobel-díjas perui Mario Vargas Llosa, a Nobel-díjas német Günter Grass, a brazil Paulo Coelho, a spanyol Jorge Semprún, a francia Michel Houellebecq és a finn Sofi Oksanen. Az utóbbi években az amerikai Jonathan Franzen, a norvég Jostein Gaarder, a török Orhan Pamuk és idén a német Daniel Kehlmann volt a díszvendég.
Az elmúlt években a fesztiválon díszvendég országként mutatkozott be többek között Csehország, Franciaország, Kanada, Lengyelország, Németország, Olaszország, Oroszország, Spanyolország, Kína, Románia, a skandináv országok, 2011-ben - Magyarország uniós elnökségének tiszteletére - rendhagyó módon az Európai Unió 27 tagországa, valamint Törökország, Szlovákia, a V4-ek, idén pedig Szerbia kapott kiemelt figyelmet a rendezvényen.

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Rovat további hírei:
Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Kiemelt

Weiss János: Immanuel Kant 300 – Az Élet és Irodalom 2024/16. számából

Az Élet és Irodalom 16. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

KőszeghyÉlet és Irodalom AlapítványTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés