Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
Könyvhét.hu online

Kiss Anna költőt köszöntik 2019. január 28-án a Vigadóban

MTI - 2019.01.25.

Kiss Anna, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és kétszeres József Attila-díjas költőt és írót köszöntik művésztársai hétfőn, a Vigadóban 80. születésnapja alkalmából.

Kiss Anna megzenésített verseit négy zenekar, az Eszter-lánc, a Kaláka, az Etnofon, Ferenczi György és az Első Pesti Rackák játsszák majd - hangzott el az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában.
Gryllus Dániel, a Kaláka együttes egyik alapítója úgy fogalmazott, hogy Kiss Anna varázslatos, kicsit folklorisztikus és szürrealista egyedi világa nagyon jót tesz a daloknak. "Nagyon szeretjük énekelni a verseit" - fűzte hozzá.
A zenekarok játéka között színinövendékek adnak elő rövid bábjeleneteket Kiss Anna szövegeire, a Kaláka több dalát pedig Cakó Ferenc homokanimációja illusztrálja.
A hétfői előadás részét képezi a Kaláka 50. jubileumi koncertsorozatának is. "Annyi mindent csináltunk az elmúlt 50 évben, hogy úgy döntöttünk, ne csak az alapítás dátumára emlékezzünk meg november végén" - mondta. Ezért egy 50. jubileumi szezont hirdettek meg erre az évre, amelynek keretében több generációt céloznak meg és határon belül és túl is tartanak majd olyan zenei alkalmakat, amikor kerek évfordulót ünneplő művésztársakat köszöntenek - fejtette ki a zenész.
Elmondta, hogy a sorozat nyitóeseménye a 80 éves Kiss Anna köszöntése lesz, akinek verseit a zenekar alapítása óta folyamatosan énekeli.

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Rovat további hírei:
Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Kiemelt

Weiss János: Immanuel Kant 300 – Az Élet és Irodalom 2024/16. számából

Az Élet és Irodalom 16. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

KőszeghyÉlet és Irodalom AlapítványTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés