Japán vonzásában - Magyarok, akik szerették Japánt címmel jelent meg Kiss Sándor könyve, amelyet a hétvégén mutatnak be a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon.

A szerző 2003 óta a Magyar-Japán Gazdasági Klub elnöke. Eredetileg villamosmérnök, matematikus, később műkereskedelmet tanult és ez indította a szigetország felé. Tizenegy évet dolgozott Japánban, 1982 és 1987 között kereskedelmi titkárként, 1991-től 1996-ig pedig kereskedelmi tanácsosként, amikor fő feladata a japán befektetők Magyarországra történő csábítása volt.
Kiss Sándor a könyvben 1869-től 1959-ig kilenc évtized történéseit írja le, bemutatva a felkelő nap országában tevékenykedő magyarokat. Japán és az akkori Osztrák-Magyar Monarchia 1869-ben kötötte meg a barátsági, kereskedelmi és hajózási egyezményt. Szokatlan formát választott, mert - mint az MTI-nek a szerző elmondta - összefonta az akkoriban ott élő és kereskedő magyarok tevékenységét a világpolitika történéseivel, a változó Japán ábrázolásával és a japán-magyar kapcsolatok építésének fő állomásaival.
Ugyanakkor megemlékezik azokról a magyarokról is, akik évszázadokkal korábban a japán-magyar kapcsolatok úttörői voltak. Olyan egykor jeles magyarok, akiknek sorsa mára feledésbe merült és leszármazottaik szétszóródtak a világban. Kiss Sándor az ő sorsukat és a később Japánban tevékenykedő magyar vállalkozók, üzletemberek, kereskedők sorsát kutatta fel.
Az első magyar, aki Japánba érkezett, Uremann János jezsuita szerzetes volt. 1608-tól nyolc éven át hittérítőként dolgozott az országban. A második Jelky András bajai szabólegény, aki 1767-ben már holland küldetésben érkezett Japánba. A harmadik gróf Benyovszky Móric volt, aki 1771-ben Kamcsatkából menekülve lépett a szigetország földjére, a negyedik magyar pedig Bettelheim Bernát orvos misszionárius volt, aki 1846 és 1854 között tevékenykedett Okinaván.
A kultúra is fontos helyet foglalt el a kapcsolatok történetében: Reményi Ede hegedűművész volt az első külföldi, aki 1886-ban társaival együtt koncertet adott Meidzsi császárnak.
A szerzőt viszont leginkább egy itthon alig ismert magyar műszaki zseni sorsa ragadta meg: Sikos János az első világháborúban orosz fogságba esett és Vlagyivosztok környékére került. Minden gépet meg tudott javítani és mindenféle új szerkezetet talált ki. Amikor a japánok átvették az oroszokról a tábort, a magyar foglyok sorsa sokat javult. 24 éves korában került Jokohamába, ahol hűtőgépekre szakosodott műhelyt nyitott. Ő tervezte meg Japán első ipari hűtőgépét és a japán haditengerészet is vele terveztette meg tengeralattjáróinak hűtőgépeit. Lemondott a magyar állampolgárságról és felvette a japánt, megnősült és családot alapított. 1969-ben halt meg és a jokohamai külföldiek temetőjében nyugszik, a szerző ott bukkant rá a sírjára.
Sorsát azért tartotta különlegesnek, mert - mint fogalmazott - Sikos János rájött a beilleszkedés igazi titkára. Megtanult a japánokkal együtt élni és dolgozni. Kiss Sándor ennek párjaként említette, amikor évtizedekkel ezelőtt maroknyi japán érkezett Magyarországra és gyárak építésébe kezdett. Megtanulták, hogy miként kell a magyarokkal együtt dolgozni, közben a magyar partnereik is elsajátították a japán vállalat irányítási kultúrát és alkalmazkodtak.
Kiss Sándor szerint ugyanakkor sok tanulnivalónk maradt még. Például olyan alapkérdésekben, hogy mi a minőség, hogyan kell gyárat szervezni vagy épp hogyan kell a gyártási folyamatokat javítani. Az általa vezetett Magyar-Japán Gazdasági Klub ezt a feladatot karolta fel és a kapcsolattartás hasznosságát hirdeti. Fontosnak tartja a japán ismeretek terjesztését a középiskolás fiatalok körében, és ezért 2005 óta ötévente országos versenyt rendez számukra. Mindenekelőtt ezért a tevékenységért, az indoklás szerint a magyar-japán kapcsolatok fejlesztésért és ápolásáért kapta 2010 májusában az Akihito császár által adományozott kitüntetést, a Felkelő Nap Rendjét.
A Holnap Kiadó gondozásában megjelent könyv üzenete a szerző szerint az, hogy meg kell tanulni együtt dolgozni a japánokkal. A könyvben bemutatott magyar vállalkozók és üzletemberek azért tudtak sikeresek lenni, mert üzleti és pénzügyi kapcsolataikban a legkorrektebb módon viselkedtek, ami a japánok számára kulcsfontosságú. Kiss Sándor szerint ez a második üzenet. A harmadik pedig az, hogy sok időt, olykor éveket kell fordítani egy-egy üzlet előkészítésére, a kapcsolatok kiépítésére. A legfontosabba korrektség, a tisztesség és a kitartás, a kölcsönös bizalom csak így jöhet létre.
A szerző szerint jó úton haladunk. Erre utal, hogy a szigetországban idén hirdettek meg egy olyan, Abe Sintaro által miniszterelnöki szinten támogatott programot, amelynek célja a magyarok üzleti tevékenységének segítése Japánban.