Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
Könyvhét.hu online

Kolozsváron megnyitották a 11. ünnepi könyvhetet

Gazda Árpád - MTI - 2022.06.09.

A kolozsvári Bánffy-palota udvarán csütörtök délután megnyitották a 11. alkalommal megrendezett ünnepi könyvhetet.

Nyitóbeszédében Markó Béla költő örömét fejezte ki azért, hogy a hagyományos marosvásárhelyi könyvvásár és kolozsvári könyvhét mellett immár Nagyváradon, Csíkszeredában és Sepsiszentgyörgyön is rendeznek könyves ünnepeket. Úgy vélte, nem kell a konkurenciától tartani, mert könyvből és könyves rendezvényből soha sem lehet elég. Aki pedig könyvet vásárol, nem azért teszi, hogy beadja az antikváriumba, hanem abban bízik, hogy itthon teremt magának élhető életet.
Megemlítve, hogy a marosvásárhelyi állatkert fogadta be ideiglenesen az odesszai állatkert háború elől menekített oroszlánjait, kijelentette: a könyvek ugyanúgy ki vannak szolgáltatva az embereknek, mint a kutyák, macskák, oroszlánok. Elmondják, hogy milyen a háború, milyen a béke, de nem hoznak döntéseket, ezt az embereknek kell megtenniük.
Karácsonyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL) elnöke köszöntésében Galileo Galileit idézve jelentette ki: nagy viharban a legnagyobb hajók árbocait is eltakarhatják a hullámok. "Megtörténhet, hogy a legnagyobb szerzők sem látszanak, de ha valakit nem veszünk észre azonnal, lesz még rá alkalom két könyvhét hullámai között" - jelentette ki.
A megnyitó ünnep alkalmából adta át a Kolozsvár Társaság a Kolozsvár Büszkesége díjat, melyet idén Gergely Istvánné Tőkés Erzsébetnek, a Házsongárd Alapítvány létrehozójának ítéltek.
A Kolozsvári Ünnepi Könyvhét keretében a Bánffy-palota termeiben 27 standon 47 kiadó kínálja könyveit. A rendezvény keretében közel hatvan meghívott szerzővel találkozhat a közönség.
Az esemény díszvendége a Kolozsváron született Bodor Ádám lesz, aki szombaton este áll a nagyszínpad közönsége elé. Az olyan népszerű szerzők mellett, mint Orvos-Tóth Noémi, Zoltán Gábor, Szentesi Éva vagy Kollár-Klemencz László, az Erdélyből elszármazott Bartis Attilával és Tompa Andreával is találkozhat a közönség.
A rendezvény programja az Unnepikonyvhet.ro internetes oldalon böngészhető.

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Rovat további hírei:
Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Kiemelt

Weiss János: Immanuel Kant 300 – Az Élet és Irodalom 2024/16. számából

Az Élet és Irodalom 16. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

KőszeghyÉlet és Irodalom AlapítványTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés