Kolumbiai költők versei magyar nyelven és Cortázar műveit elemző olvasóklub
Cervantes Intézet - 2023.03.14.
A gerillamozgalmakról, a drogkereskedelemről ismert Kolumbia költészetének egyik fő témája az erőszak számtalan formájának ábrázolása lett, ugyanakkor a békevágy, a történelmi emlékezet kifejezőeszközévé is vált. Mint a vigyázó istenek arca címmel 20 kortárs kolumbiai költő verseit tartalmazó antológiát mutatnak be a március 16-án a Cervantes Intézetben.
Húsz kortárs kolumbiai költő műveivel ismerkedhetnek meg az érdeklődők a Cervantes Intézet, a Kolumbiai Köztársaság Magyarországi Nagykövetsége és a kötet kiadója, a Petőfi Kulturális Ügynökség közös eseményén. A kolumbiai költészet gazdagsága és sokfélesége mellett kétségkívül számos olyan témával is foglalkozik, amely már évtizedek óta sújtja az országot, mint a gerillaháborúk, a drogkereskedelem, és mindaz az erőszak, amely ezekkel jár. Ugyanakkor a kortárs költészet egyfajta fegyverré is vált az ez elleni küzdelemben, hitelességével, kifejezett békevágyával, és a történelmi emlékezetre való törekvéssel. A többségükben női költők új színt hoztak a kolumbiai költészet világába, hiszen műveik gyakran innovatívabbak és merészebbek férfi költőtársaikénál. Az antológia napjainkban is aktívan publikáló, rangos szakmai díjakkal kitüntetett szerzők verseiből válogat. A versválogatást Halmosi Sándor költő és Fernando Rendón-Rómulo Bustos költő, irodalom tanár készítette. A bemutatón Halmosi Sándor, valamint néhány fordító, Lakatos-Báldy Zsuzsanna, Boda Benjamin és Balázs F. Attila személyesen beszélgetnek a kolumbiai kortárs költészetről.
Imrei Andrea fordító, szerkesztő vezetésével március 14-től kéthetente kedden olvasóklub indul, melynek célja, hogy a 20. század egyik leghíresebb írójának, Julio Cortázarnak a munkásságát más szemszögből vizsgálja meg. A résztvevők Cortázar novelláiból válogatva olyan témákat fognak elemezni, amelyek ma is központi jelentőségűek az ember számára. A klub bizalmas légkörében az irodalom és róla folytatott beszélgetés kiépít egy olyan utat, amelyen érdekes és eddig nem ismert kérdéseket tehetünk fel magunknak, miközben elmélyedünk a spanyol nyelvű irodalom remekműveiben. Ezek mellett a Cervantes Intézetben Juan Pablo Bertazza író vezetésével március 21-től heti rendszerességű Mikronovella workshop indul. Az online írásműhelyhez legalább B2-es spanyol nyelvtudás szükséges.
Ajánló tartalma:
Az archívum kincseiből:
Görgey Artúr igazsága – Beszélgetés Görgey Gáborral
Száraz Miklós György felfrissítette apja szövegeit az új Budapest albumban
Borítékból előbújó Mándy-sorok – Mándy Iván válogatott levelezése
Iskolai történet, kicsit boszorkányosan – Interjú Szécsi Noémivel
Magyar milliárdosok a lavina foglyai – Interjú a regényíró Kepes Andrással