Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
Könyvhét.hu online

Kortárs magyar drámák idegen nyelvű előadásainak támogatására lehet pályázat

MTI - 2021.08.18.

Kortárs magyar drámairodalom idegen nyelvű előadásainak támogatására indított pályázatot a Petőfi Kulturális Ügynökség (PKÜ); a pályázatra folyamatosan lehet jelentkezni - közölte a szervezet szerdán az MTI-vel.

Az idén második alkalommal közzétett felhívás keretében olyan külföldi székhelyű vagy magyarországi, de idegen nyelven játszó színházak, társulatok és előadóhelyek jelentkezését várják, akik magyar színműveket adnak elő idegen nyelven.
A támogatást igénylőknek nemcsak a kortárs és klasszikus magyar drámák és színpadi művek lefordítását kell vállalniuk, hanem azt is, hogy a műveket színpadra viszik és bemutatják.
A bruttó 10 millió forintos keretösszegű pályázatra folyamatosan lehet jelentkezni, az elbírálás havi rendszerességgel történik.
További információ és a jelentkezés feltételei a PKÜ angol nyelvű weboldalán olvasható az alábbi linken: https://plf.hu/grants-calls/grants-for-translation-support-for-foreign-theaters.html

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Rovat további hírei:
Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Kiemelt

Weiss János: Immanuel Kant 300 – Az Élet és Irodalom 2024/16. számából

Az Élet és Irodalom 16. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

KőszeghyÉlet és Irodalom AlapítványTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés