Az elismerés nagyon megtisztelő, de nem a díjakat szem előtt tartva dolgoztam, korábban utasítottam vissza magas magyar állami kitüntetést. Erről Farkas Árpád erdélyi író, költő, műfordító beszélt az MTI-nek abból az alkalomból, hogy csütörtökön a nemzeti ünnep alkalmából Kossuth-díjat vehetett át a Parlamentben.

Az indoklás szerint a Babérkoszorú és József Attila-díjas Farkas Árpád az egyetemes magyar irodalmat autentikus erdélyi színezettel gazdagító, örökérvényű témákkal foglalkozó költői életműve elismeréseként kapta meg a Kossuth-díjat.
"Erdélyiként annyiban vagyunk mások, hogy gondjaink valamelyest speciálisabbak a világ más részén élőknél. Az egyetemes magyar irodalmon nőttünk fel, amely pont annyira szólított meg bennünket, mint amennyire mi meg akarjuk szólítani a környezetünket. Az erdélyi magyar irodalmon Magyarország, illetve az egész európai és kortárs irodalom minden gondja átfolyik" - mondta Farkas Árpád.
Pályája viszonylag fiatalon indult, első verseskötete, a Másnapos ének 1968-ban jelent meg, és az úgynevezett emberarcú szocializmusból történt kijózanodást tükrözte.
"Közvetlen mesteremnek Kányádi Sándort és Nagy Lászlót tekintem, szerkesztőként Ilia Mihályt, indulásomhoz a pályán sok köze volt Lászlóffy Aladárnak. Az ő nemzedéke volt az, amelyik az erdélyi irodalomban az ötvenes évek dogmatikus és nevetséges időszaka után fordított egyet a versbeszéden. A mi nemzedékünk már azt mondta: amíg a verslábakat mossák, addig radikálisan mást kell képviselni" - idézte fel a költő.
Mint fogalmazott, második kötetével, az 1971-ben kiadott Jegenyekörrel találta meg saját hangját; a Kolozsváron megjelent, két kiadást is megért könyv szokatlanul magas, nyolcezer példányban kelt el. "Ez már komorabb és lázadásos szimbólumokkal terhesebb korszak volt, amikor a sötétben élő emberek félszavakból is értették egymást. Később még inkább bekomorult költői világom, az anyaországi szellemi élettel majdnem szimultán jött az érzet, hogy elveszett a gulyásszocializmust főző kondér, igaz, később a véres forradalmat is ellopták egy fél év alatt".
Kitért arra, hogy a kiábrándulással a poézis korábbi hitele is elillant, a kilencvenes évektől úgy érezte, nincs tétje a versírásnak, ezért éveken át inkább ismét újságszerkesztéssel foglalkozott (a hatvanas évek végétől már dolgozott különböző romániai magyar lapoknál). 1990-től a Látó című marosvásárhelyi irodalmi lap szerkesztője volt, majd 1992-től 2010-ig a Háromszék című független sepsiszentgyörgyi napilap főszerkesztője.
"Pályám elején rengeteget jártunk az emberek között, közel voltunk a valósághoz, mélyebben megismertük a körülöttünk lévő világot. Később, a kilencvenes évektől olyan kérdésekbe tudtunk belemélyedni, mint a nemzetiségi gondok, ami egyfajta misszionáriusi újságírói feladat volt" - idézte fel Farkas Árpád.
Tavaly válogatás jelent meg legszebb verseiből Cs. Nagy Ibolya irodalomtörténész válogatásában.
"Az ember az elmúlásból tekint vissza. Végigfutva a tartalomjegyzéken azt tapasztaltam, hogy egy-két kivétellel mindegyik úgy vállalható, mintha ma írtam volna. Nem írtam nagyon sok verset, Kányádi Sándor annak idején viccesen meg is jegyezte, hogy csak a válogatott verseimet akarom írni. Indulataimat, odafigyelésemet a világra inkább kispublicisztikában, kisesszében vezettem le. Mindig az volt az érzésem, hogy nem az örökkévalóságnak írok, de nem is a mindennapoknak, verseim nagy részét ezért nem is datáltam. A kivételt a romániai fordulat idején született verseim jelentik" - fejtette ki Farkas Árpád.