Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
Könyvhét.hu online

Kovács katáng Ferenc kapta a Napút Hetedhét-díjat

MTI - 2017.04.24.

Kovács katáng Ferenc író, költő és műfordító kapta a Cédrus Művészeti Alapítvány Napút Hetedhét-díját - közölte a szervezet hétfőn az MTI-vel.

A Norvégiában élő alkotót elsősorban az északi irodalom magyarországi megismertetéséért végzett több évtizedes munkájáért díjazta az alapítvány. Kovács katáng Ferenc 1949-ben született Nyíregyházán született, 1982 óta Norvégiában él az Oslói Egyetem Média és Kommunikációs Intézetének médiamérnökeként.
"Kovács katáng Ferenc megengedheti magának azt a luxust, hogy azt fordítson, amihez kedve van. Azt, ami fontos lehet nekünk magyaroknak, hogy megismerjük azt az északi világot, hogy tanuljunk belőle, akár pozitív, akár negatív példaként álljon is előttünk az adott mű" - idézi a közlemény Veres Emese Gyöngyvér újságíró-szerkesztőt, aki a díj átadóján méltatta a szerzőt.
Mint írják, az immáron hetedik alkalommal odaítélt elismerést minden évben egy, a könyves műhelyhez kötődő alkotó kapja műfordítói életművének elismeréseként. Az előző években Báthori Csaba, Galgóczy Árpád, Gállos Orsolya, Szénási Ferenc, Tasnádi Edit és Bognár Antal vehette át a díjat.

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Rovat további hírei:
Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Kiemelt

Weiss János: Immanuel Kant 300 – Az Élet és Irodalom 2024/16. számából

Az Élet és Irodalom 16. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

KőszeghyÉlet és Irodalom AlapítványTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés