Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
Könyvhét.hu online

Kültéri Kertész Imre-tablókiállítással indítja programjait a Kertész Imre Intézet a Múzeumok éjszakáján

MTI - 2022.06.23.

Szervezett épületsétákkal, akusztikus koncertekkel és egy kültéri Kertész Imre-tablókiállítással várja az irodalom, a zene és az építészet iránt érdeklődőket a Múzeumok éjszakájához első alkalommal csatlakozó Kertész Imre Intézet.

Az intézet csütörtöki közleménye szerint szombaton nyílik meg a Nobel-díjas írónk életútját bemutató tablókiállítás, majd épülettörténeti séták indulnak. Ezt követően akusztikus koncertek következnek, amelyeken egyebek között Sziveri- és Pilinszky-versmegzenésítéseket hallhatnak az érdeklődők Bogdán Norbert Lano és az Oliver From Earth előadásában.
A tájékoztatás szerint az 1910-ben Hoepfner Guidó és Györgyi Géza tervei alapján épült, 2017 óta a Kertész Imre Intézetnek otthont adó, Szalay Tihamér építész tervei alapján megújult villa a Múzeumok éjszakáján szervezett séták keretében, négy időpontban tekinthető meg: este 18 órakor valamint 19 órakor az épület történetét bemutató séták indulnak, majd 22 órától irodalomtörténeti épületséták kezdődnek, amelyek részekét Kertész Imre, Petri György, Pilinszky János, valamint Sziveri János életútját ismerhetik meg a látogatók.
A Kertész Imréről szóló kültéri tablókiállítás a Nobel-díjas író életútját mutatja be főbb műveinek máig érvényes üzenetein keresztül. A Benczúr utca 46. szám előtt szombattól látható hét, egyenként kétoldalas tablóból álló kiállítás olyan főbb témakörök köré rendeződik, mint a szabadság és valóság; a túlélés és önmegértés; az egyén, a sors és a történelem viszonya; a tudás és a felelősség; a remény és a szeretet.
A kiállítás egyszerre idézi meg az auschwitzi túlélő tapasztalatait és az Európa nyomasztó örökségét kíméletlenül elemző és a hazánk, kultúránk jövőjéért aggódó magyar író gondolatait - áll az összegzésben.

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Rovat további hírei:
Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Kiemelt

Weiss János: Immanuel Kant 300 – Az Élet és Irodalom 2024/16. számából

Az Élet és Irodalom 16. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

KőszeghyÉlet és Irodalom AlapítványTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés