Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
Könyvhét.hu online

Lázár Balázs költő, színművész kapta a Bella István-díjat

MTI - 2020.01.20.

Lázár Balázs költő, színművész érdemelte ki a Magyar Írószövetség és Érd Bella Istvánról elnevezett díját.

Az elismerést Erős Kinga, a Magyar Írószövetség elnöke és Csőzik László érdi polgármester adta át szombaton Lázár Balázsnak. Az ünnepségen Zsille Gábor költő - aki 2008-ban legelsőként vehette át a díjat - laudálta a díjazottat - közölte a Magyar Írószövetség hétfőn az MTI-vel.
A Bella István-díj annak a költőnek adományozható, aki munkásságában kötődik a nemzeti irodalom értékes hagyományaihoz, így Bella István életművének szellemiségéhez és olyan fiatal vagy középnemzedékhez tartozó alkotó, aki a költői, műfordítói pályán már eredményeket ért el.
Lázár Balázs 1975-ben született Szolnokon, 1997-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, egyetemi gyakorlatát a Vígszínházban töltötte. A Pécsi Nemzeti Színház tagja volt 1997 és 2000 között, 2000-ben és 2001-ben a kaliforniai Dell Arte International School of Physical Theatre-ben tanult. 2001-től szabadúszó, rendszeresen szerepel a Vígszínház mellett több színházban is. Verseket 1997-től publikál, emellett irodalmi beszélgetések, könyvbemutatók moderátora, fellépője.

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Rovat további hírei:
Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Kiemelt

Weiss János: Immanuel Kant 300 – Az Élet és Irodalom 2024/16. számából

Az Élet és Irodalom 16. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

KőszeghyÉlet és Irodalom AlapítványTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés