Könyvhét 2023
SZERZŐI KIADÁS
PROFI MÓDON
Tandori Dezső
TANDORI SZUBJEKTÍV
Csokonai Attila
SZABADMATT
Kőszeghy Elemér
A magyarországi ötvösjegyek...
SZERZŐI KIADÁS<br>PROFI MÓDON Tandori Dezső <br> TANDORI SZUBJEKTÍV Csokonai Attila <br> SZABADMATT Kőszeghy Elemér<br>A magyarországi ötvösjegyek...
Könyvhét.hu online

Libri-Bookline Zrt. lesz a Libri-Shopline Nyrt-ből augusztus végétől

MTI - 2016.04.29.

Kivezetik a Libri-Shopline Kereskedelmi Nyrt. részvényeit a Budapesti Értéktőzsdéről (BÉT), erről a társaság éves rendes közgyűlése döntött pénteken. A közgyűlés egyúttal 122 forintos osztalék kifizetéséről is határozott.

A BÉT honlapján közzétett határozat szerint a kivezetés tervezett időpontja 2016. augusztus 31-e, ettől a naptól a társaság neve Libri-Bookline Kereskedelmi Zártkörűen Működő Részvénytársaságra (Zrt.) változik. 
A részvényesek kérhetik, hogy a társaság a részvényeiket vegye meg a kivezetésről szóló közgyűlési döntés közzétételétől számított hatvannapos jogvesztő határidőn belül a közgyűlési döntést támogatók kivételével - szerepel a határozatban.
A közgyűlési határozat szerint a társaság a 2015. évi eredmény után részvényenként 122 forint osztalékot fizet, május 30-ától.   
A közgyűlés egyúttal elfogadta a tavalyi évi, magyar számviteli szabályok szerinti éves beszámolót 2,665 milliárd forint mérlegfőösszeggel és 634,67 millió forint adózás utáni eredménnyel.
A közgyűlés elfogadta továbbá a 2015. évi nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok (IFRS) szerinti konszolidált éves beszámolót 7,234 milliárd forint mérlegfőösszeggel és 725,19 millió forint teljes átfogó jövedelemmel.
A közgyűlés egyúttal felhatalmazta az igazgatóságot saját részvény vásárlására, a részvényenkénti legalacsonyabb vételár egy forint, a legmagasabb ellenérték pedig nem haladhatja meg a vásárlást megelőző tőzsdei kereskedési nap záróárának 150 százalékát. A felhatalmazás a 2016. évi rendes közgyűlés napjától számított 18 hónapra, de legkésőbb 2017. október 29. napjáig terjed. 
A Libri-Shopline Kereskedelmi Nyrt. részvényeivel 2006 augusztusa óta kereskednek a BÉT-en, 100 forintos névértéken 4 912 500 darab részvényt bocsátottak ki. A csütörtöki záróár 784 forint volt, az utóbbi egy évben 342 és 815 forint között változott a papír értéke. A pénteki napra a tőzsde felfüggesztette a részvények kereskedését a társaság kérésére.

Ajánló tartalma:

Új kód kérése

Rovat további hírei:
Hozzászólás szövege:
Felhasználói név*:
E-mail*:



Kiemelt

Weiss János: Immanuel Kant 300 – Az Élet és Irodalom 2024/16. számából

Az Élet és Irodalom 16. számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

KőszeghyÉlet és Irodalom AlapítványTandori SzubjektívSzabadmatttandori.huA Mélytengeri Mentőcsapat és az Utolsó Magányos SzörnyCsibi tűzoltó lesz
Belépés